Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 3 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Teherautóra gyűjtöttek, négy évszakos dokumentumfilm lett belőle

  • 2022. március 10.
  • Gyuri

Mesébe illő történet egy gyönyörű folyóról, egy elszánt férfiról, egy teherautóról, a Tiszát elöntő szemét-áradatról és a segítségnyújtásról. A Természetfilm.hu Egyesület legújabb dokumentumfilmjét, - Francz Béla és a Folyómentő Teherautó történetét – Budapesten a Duna legújabb úszóházában mutatták be, a film már online is megtekinthető. A FOLYÓMENTŐ TEHERAUTÓ című film egy népmesébe illő hősről szól, aki mindig tettrekész, a legnehezebb időkben sem adja fel az álmait, megkeresi a szövetségeseit és kijárja a megoldást. Egy olyan emberről, aki tetteivel és hozzáállásával vezet vissza minket a természet megbecsüléséhez és tiszteletéhez.

Ukrajnában a szervezett hulladékfeldolgozás gyerekcipőben jár, Kárpátalján pedig több településen nem is létezik. A lakosság tehetetlen, nincs hova tenni a ház körül halmozódó hulladékot. Így válik a festői szépségű kárpátaljai hegyi folyókból szeméttelep és ezért érkezik annyi hulladék a Tiszán és a Bodrogon Magyarországra. A Természetfilm.hu Egyesület, a PET Kupa megálmodójaként és szervezőjeként több, mint 10 éve dolgozik egy tisztább Tiszáért. Ugyanennyi ideje keresik azokat az embereket, akik segíthetnek a probléma forrásánál. Most végre megtalálták őket: magyarokat, ukránokat, civileket és vállalkozókat, akik megpróbálnak hulladékkezeléssel foglalkozni egy olyan vidéken, ahol évtizedek óta megoldatlan ez a probléma.

A film fő karaktere, Francz Béla a kárpátaljai Kőrösmezőn vette fel a küzdelmet a vízpartokat elborító hulladék-áradattal. Utcai hulladékgyűjtő konténereket helyezett ki, ütött-kopott UAZ teherautójával házhoz ment, kiszállt a boltokhoz, kereskedőhöz, és mindenhonnan elszállította a hulladékot. Kőrösmező szélén egy elhagyott vágóhidat bérelt, ott válogatja szét a hulladékot, majd az üveget, műanyagot és fémet külön értékesíti. A várt üzleti siker azonban elmaradt, a szelektív hulladék értékesítéséből befolyó pénz üzemanyagra is csak épp, hogy elegendő volt. Már majdnem feladta, amikor megjelent egy reménysugár.

2020 február elsején a PET Kupa önkéntesei, a Tisza Élővilágának Emléknapja alkalmából tartottak filmvetítést az ungvári Amerikai Kuckóban (American Corner). A filmvetítésből Facebook esemény, az eseményből levelezés, a levelezésből pedig személyes találkozás lett. Ez az első, rövid beszélgetés is elég volt ahhoz, hogy valami elkezdődjön.

Francz Béla elhivatottsága, a spártai körülmények, amik között dolgozott, mélyen megérintettek minket. Főleg a kisteherautó volt nagyon rossz állapotban. Úgy láttuk, egy jobb jármű sokat tudna segíteni”  – mesél az első találkozásról Molnár Attila Dávid, A FOLYÓMENTŐ TEHERAUTÓ című dokumentumfilm forgatókönyvírója és rendezője.

„Elhatároztuk, hogy amiben tudunk, segítünk. Az első találkozás hatása alatt, azon melegében készítettünk egy kisfilmet. Ez a film került fel az Adjukössze.hu oldalra, ahol az adományozók pár óra alatt összeadták a használt teherautó vásárlásához szükséges pénzt, négy nap alatt pedig annak többszörösét, hárommillió forint feletti összeget. Béla így vehette meg magának a Folyómentő Teherautó névre keresztelt IVECO-t, amivel azóta is folyamatosan, nap mint nap gyűjti és szállítja a hulladékot” - tette hozzá Silimon Emese, az Adjukössze.hu kampány koordinátora és a film vágója

A dokumentumfilm Béla küzdelmeit és sikereit örökíti meg. Bár eleinte sokan próbálták eltántorítani tervétől, Béla nem adta fel. Most már biztosan kijelenthető, hogy igazi változást indított el Kárpátalján. A filmesek ezt az éveken - és határokon - átívelő történetet próbálták meg izgalmasan képernyőre vinni.

Természetfilmek készítése során sok nehézséggel találkoztunk már, de ez a film még ezeken is túltett” - meséli Tamás Zsolt, a film producere - “A teherautóra elég volt a pénz, de a filmre nem volt forrásunk. Ezért a munkát önerőből, önkéntes munkával kezdtük el. Ezen fordított az Aktív Magyarország támogatása, amiből gőzerővel munkához láttunk volna, ha Ukrajna határait nem zárják le a COVID járvány miatt. Mivel négyévszakos filmet terveztünk, nem volt vesztegetni való időnk, muszáj volt távmunkában elkezdeni a forgatást, amihez Kárpátalján kerestünk segítséget.”

Szerencsére találtak megfelelő szakembert. Gazdag Mihály és Bíró Benjámin Beregszászról elvállalta a nehéz feladatot, habár még ők sem dolgoztak úgy, hogy a rendező Messengeren adja az instrukciókat és így láttamozza az elkészült felvételeket. Amint enyhült a vírushelyzet, a Természetfilm.hu stábja is csatlakozott a beregszászi operatőrökhöz.  A teljes filmes csapat téli, tavaszi és nyári felvételekkel járult hozzá a távmunkában elkészült nyersanyaghoz.

„Egy évtizede tisztítjuk a Tiszát, és rengeteg munkánk van abban, hogy végre mi is ott dolgozhatunk a forrásvidéken” - emelte ki Hankó Gergely, a PET Kupa projektvezetője, és a film egyik mellékszereplője - “A folyami hulladékszennyezés komplex probléma, amit mi hálózati szemlélettel, tudományos módszerekkel közelítünk meg. Kárpátalján Ungvártól Beregszászon át Kőrösmezőig több olyan együttműködő partnert találtunk, akik szenvedélyesen akarnak változtatni a dolgokon. Fantasztikus érzés  hozzájárulni a kinti sikerekhez, átadni a tudásunkat, segíteni anyagiakkal, felszereléssel, tanácsokkal. Végre oda tudjuk összpontosítani az erőinket, ahol a folyószennyezésért felelős hulladék keletkezik.”

Az utómunkálatok során kiderült, hogy a film sokkal többről fog szólni egy adománygyűjtésből vásárolt teherautónál. A nyersanyagból egyértelműen látszott, hogy megvan benne a lehetőség arra, hogy ne csak sokkoljon, kérdezzen, hanem válaszokat is adjon.

A nyolcvanas évek elején apám vett két totálkáros Zsigulit, az egyiknek az eleje, a másiknak a fara volt oda, és csinált egy használható Zsigulit. Engem ez a film ezekbe az időkbe repít vissza.” - mondja Molnár Attila Dávid, a film rendezője - Akárhányszor jártam Ukrajnában, mindig ott volt ez a nemadomfel hozzáállás a levegőben. A nehéz gazdasági helyzet is benne van persze abban, hogy az ukránok nagyon leleményesek, kitartóak, amit csak lehet, újrafelhasználnak. Ezért nem illik a képbe a folyószennyezés, ami Bélának köszönhetően már ott is egyre több embert zavar.”

A film utómunkálatai több hónapot vettek igénybe. A filmesek több történetmesélési módszert is kipróbáltak, de végül a rendező úgy döntött, hogy a főszereplő lesz a film narrátora, mesélője is egyben.

„A nagyszüleimmel még magyarul beszéltem csak. Magyarul hallgattam a meséket. De aztán az óvodába nem akartak felvenni, mert nem tudtam ukránul. Ettől kezdve otthon csak ukránul beszéltek velem. Fel is vettek az óvodába, de ennek az volt az ára, hogy amikor tíz évesen apukámmal először mentem nyaralni Magyarországra, alig tudtam beszélni.” - mesél Francz Béla ízes tájszólással - „És megmondom őszintén, most is félek, hogy nem beszélek elég jól. Kőrösmezőn nem használom már a magyart. De azért remélem, hogy Dávidnak (a film rendezője) igaza lesz, és érteni fogja mindenki a történetemet. Ha nem is minden szót, de a lényeget legalább igen.”

A részben közösségi finanszírozásból, részben távmunkában készült filmet a Dunán lebegő Stopper Úszóházban mutatták be a nagyközönségnek. A premierre szóló meghívók kiküldését a rendezvényszervező stáb február 22-én reggelre időzítette. Amikor a reggeli hírekből kiderült, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, mindenki megdöbbent. Az email kiküldést azonban nem állították le, az úszóházban megrendezett díszbemutatón Francz Béla online bekapcsolásával indíthatták útjára az alkotók a dokumentumfilmet, amely mostantól bárki számára megtekinthető online.

Teherautóra gyűjtöttek, négy évszakos dokumentumfilm lett belőle

 

Újabb adománygyűjtés a film akadálymentesítésére

A film elkészítéséhez óriási inspirációt adott, amikor a  közösségi adománygyűjtésnek köszönhetően néhány nap alatt összegyűlt a teherautóhoz szükséges pénzügyi forrás. A két évvel ezelőtti akció sikerére alapozva, most újabb lépésre szánta el magát a PET Kupa közössége és az alkotók. Szeretnék minél hamarabb megvalósítani az új dokumentumfilm akadálymentesítését, és ezzel megtenni az első lépést, hogy a természetfilmes műhelyben készülő alkotások a jövőben élvezhetőek legyenek hallás- és látássérültek számára is.  Az új  adománygyűjtő program a film premierjével párhuzamosan indult és ha sikerrel jár, akkor egy újabb álom válhat valóra.

 

Forrás: Természetfilm.hu