Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 5 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A nagy drogériák is elkezdték csomagolás nélkül árulni a sampont és a tusfürdőt Csehországban

  • 2019. november 12.
  • Abigail
Szerző: 
Abigail

A dm tesztjét annyira jól fogadták a vevők, hogy jövőre elkezdik a szélesebb körű kiépítést.

A samponos, tusfürdős, öblítős, mosószeres és mosogatószeres flakonok komoly környezeti terhelést okoznak, sokszor komolyabbat, mint a PET-palackok, mert szelektív gyűjtésük és újrahasznosításuk kevésbé megoldott. Ezért is nagyon fontos fejlemény, amiről a cseh Novinky adott hírt: náluk a dm tesztjei után most már a Rossmann is bevezette az automata újratöltő berendezéseit.

A megoldás annyira egyszerűnek tűnik, hogy csak azon lehet csodálkozni, eddig miért nem alkalmazták. A vevők az első alkalommal 20 cseh koronáért (260 forintért) megvesznek egy üres flakont, amelynek vonalkódját a töltőautomata leolvassa, és a megfelelő termékkel tölti meg. A gép kinyomtatja a felhasználhatósági határidőt, amit a vásárló felragaszt a flakonra, a következő alkalomtól kezdve pedig már lehet a kiürült flakonnal menni a boltba, és újratölteni.

Csehországban úgy számolnak, hogy ha az automaták által kiszolgált háztartási termékeknél (jelenleg nyolc ilyen van) mindenki átállna az újratöltésre, akkor évente 5 ezer tonnával csökkenne a műanyag szemét mennyisége. Mivel a cseh népesség és a vásárlóerő is hasonló a magyarhoz, durva közelítéssel nálunk is hasonló eredményt lehetne elérni.

A dm azt mondta a cseh lapnak, hogy náluk még csak tesztelik a megoldást, de annyira jól fogadták a vevők, hogy jövő februártól elkezdik a szélesebb körű kiépítést. A g7 megkérdezte a Rossmannt, hogy Magyarországon mikor tervezik az automaták bevezetését.

A Rossmann Magyarország az alábbi választ küldte a kérdésre:

"Nagyon örülünk a cseh Rossmann kezdeményezésnek és kíváncsian várjuk az eredményét. Ugyan egyszerűnek tűnik a megvalósítása ennek a megoldásnak, azért alapos előkészületet igényel, melyhez a beszállítók nyitottsága és az üzletek átalakítása is szükséges. Amint nálunk is várható a csomagolásmentes vegyi áruk és kozmetikumok értékesítése, azonnal kommunikálni fogjuk."

 

forrás: g7.hu