Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 5 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Leállt a veszélyes hulladékot átvétele Budapesten

  • 2019. november 12.
  • Abigail
Szerző: 
Abigail

“Lomtalanítunk és abba futottunk bele, hogy a festékmaradékot és más, veszélyes hulladékot (lakk, fugázó anyag, gyomirtó, stb.) nem tudtuk leadni az FKF hulladék udvarában” – írta az index egyik olvasója. 

A helyzet csak átmeneti, de az FKF szerint extrém mennyiségű veszélyes hulladékot adtak le az emberek az utóbbi időben. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. emberei azzal küldték el őket, hogy azért nem tudják átvenni a veszélyes hulladékot, mert a kezelő alvállalkozóval megszűnt a szerződés, és még nem újították meg. Nem tudták nekik megmondani, hogy ez meddig lesz így.

Az index megkereste Fővárosi Közterület-fenntartót Zrt.-t, ahol elmondták, hogy a fokozott lakossági érdeklődés kapcsán, az elmúlt időben a veszélyes hulladékokból beérkezett extrém mennyiségek miatt az érintett két hulladékudvar (XXII. Nagytétényi út 335, XV. Károlyi Sándor u. 166.) kapacitása valóban megtelt. Így a festékhulladék és növényvédőszer átvétele átmeneti ideig szünetel.  Hozzátették: a begyűjtött anyagfajták tekintetében élő szerződéssel rendelkeznek, az érintett telephelyekről a szükséges szállításokat megrendelték. Ez azt jelenti, hogy egy-két héten belül a szolgáltatás változatlan formában folytatódik, addig hulladékudvari leadás kapcsán kérik ügyfeleik szíves türelmét.

Mint kiderült, nemcsak a festékhulladék és növényvédőszer átvétele szünetel, hanem sok helyen a gumié, a hungarocellé, és a fáradt olajé is.

 

forrás: greenfo.hu