Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 6 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Finom sörrel a természetért, saras sörrel a vizeinkért

  • 2019. január 11.
  • Abigail
Szerző: 
Abigail

Budapest, 2019. január 10. - Az elmúlt években közel 10.000 gyerek környezettudatos nevelését segítette a Pangea Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület, többek között ezért ők kapták azt az adományt, amit a magyarok söröztek össze nekik az elmúlt pár hónapban. Mint Bombay Bálint, a Pangea elnöke elmondta, a pénzt Oktatóközpontjuk fejlesztésére fordítják majd.

 

A százezer forintos adományt a SHARE, a jótékony sör csapata adta át a Pangeának. A SHARE sörmárkát két éve alapította három magyar vállalkozó, és az eredeti célnak megfelelően a beérkező profit 100%-át az utolsó fillérig jótékony célra fordítják.

Az adományozott szervezeteket minden alkalommal egy-egy átfogó terület SHARE-nagykövete választja ki.

Alvégi Lóci, a SHARE egyik alapítója az elmúlt két évet összefoglalva elmondta: a SHARE több mint negyven ezer eladott sörön van túl, a mostanival együtt 600 ezer forint adományt adott át összesen, 40 vendéglátóhelyen folyt már a jótékony sör, és eddig 18 cég vásárolt tőlük saját rendezvényeire. Az ebből befolyó összeg profitja egytől egyig a társadalomért tenni akaró szervezeteknél kötött ki.

"Egyértelműen látszik, hogy minél több folyik be a SHARE-hez, a másik oldalon annál több jótékonyság tud kifolyni belőle. Jelenleg a legfőbb feladatunk a tőkebevonás, amivel megteremthetjük a SHARE növekedésének feltételeit és körülményeit. A folyamat elindult, de jelenleg minden ötletre nyitottak vagyunk."

 

Az eddigi adományozottak és az őket választó SHARE-nagykövetek:

 

Káva Kulturális Műhely - Kovács Patrícia, színésznő

Utcajogász Egyesület - Amnesty International

A Szívbeteg Gyermekek Védelmében Alapítvány - Kovács "Kokó" István, olimpiai aranyérmes bokszoló

Megálló Csoport Alapítvány - Kiss Tibi, énekes

Pangea Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület- WWF Magyarország

A mostani adományozó, a WWF Magyarország képviseletében Antal Alexa kommunikációs vezető azt mondta, azért a Pangeát választották, mert a fenntartható jövő kulcsa az ember és a természet harmóniája, ezt pedig a legfiatalabb generációknál kell kezdeni, ebben pedig nagyra tartják a Pangea munkáját.

 

A tájékoztatón előkerült egy sárral felöntött korsó sör is, mely a WWF vizeink védelmét célzó kreatív kampányának része.

 

"Egy előremutató szabályrendszer, amely vizeink védelmét célozza, most veszélyben van. Az úgynevezett Víz Keretirányelvet, mely azt célozza, hogy vizeink jobb állapotba kerüljenek 2027-re, éppen felülvizsgálja az EU. Ha a keretirányelvet gyengítik, annak hosszútávon az lesz az eredménye, hogy vizeink minősége tovább romlik. Ennek szinte mindenünk áldozatul eshet, többek között kedvenc sörünk is" - mondta Antal Alexa.

 

A kampányhoz csatlakozó SHARE alapítói a helyszínen meg is kóstolták a saras sört, hogy így készüljenek a jövőre.

 

A magyarok március 4-ig az alábbi honlapon állhatnak ki vizeink védelméért: http://wwf.hu/viz

 

forrás wwf.hu