7 környezetbarát alternatíva a műanyag szívószálakra
„A szívószálak a műanyag zsákutcái” – mondta Dune Ives a Lonely Whale Alapítvány igazgatója, mely az óceánok és tengerek élővilágának megóvásáért elkötelezetten küzdő szervezet, s akik nemrégiben egy szívószál ellenes kampányba kezdtek, hogy csökkentsék az óceáni műanyag hulladékok termelését.
Dune Ives nem gondolja azt, hogy akik eldobható szívószálakat használnak, azokat egyenes út viszi a folpack csomagoláshoz, a nejlonszatyrokhoz, és egyéb eldobható, egyszer használatos műanyagokhoz. Azonban úgy véli, hogy a szívószálak szándékos elkerülésével az emberek könnyebben hagynak fel más műanyag eszközök használatával is, és tudatosabban kezdenek el gondolkozni azok hatásairól, különösképpen az óceáni élővilágot illetően.
Az óceánok műanyag-szennyezettsége megdöbbentő méreteket öltött az utóbbi időben. Becsülhetően 8-11 tonna műanyaghulladék kerül a világ óceánjaiba minden évben – ez megegyezik azzal a mennyiséggel, mintha minden egyes percben egy műanyaggal teli kukás autó ürítené szállítmányát az óceánokba.
Mivel a hétköznapi ember általában nem kerül közvetlen kapcsolatba az óceánokkal, ez a problémakör még nem épült bele teljesen a köztudatba. „Egyre jobban koncentrálunk a szárazföldi esetekre, de ugyanannyira, ha nem jobban kellene figyelnünk az óceánokra is” – mondta az alapítvány vezetője. „De ugye az olyan távol van tőlünk, a látómezőnkön kívül esik, így a legtöbb ember számára egy megközelíthetetlen dologról van szó, nem tudatosul bennünk, és nem is igazán értjük mi történik pontosan.”
Ebben az ügyben talán a szívószálak kérdése kissé jelentéktelen kezdőpontnak tűnik, azonban az Egyesült Államokban 500 millió szívószál fogy el naponta. A legtöbb ezekből az óceánok vizeiben végzi, ahol (a többi hulladékkal együtt) összegyűlnek a partvonalakon, illetve a víz felszínén.
Sajnos sok esetben a tengeri élőlények véletlenül élelemnek nézhetik, és ezért elfogyasztják ezeket a szívószálakat, melyek lenyelve sérüléseket, vagy halált is okozhatnak, hiszen elakadhatnak az emésztőrendszerben, száj- és orrnyílásokban, ami nagy fájdalmakat okoz a szerencsétlenül járt állatoknak, jó példa erre az a teknős, melynek videója már körbejárta az internetet.
A szívószálak mikroműanyagokká bomlanak le, melyek hatására a vízben toxinok szabadulnak fel, s beborítják a tengerfeneket.
A szívószálak minimalizálása tehát hatékonyan elősegítené az óceánok megtisztítását.
A Lonely Whale Alapítvány pedig egy kampányba kezdett, melynek célja, hogy megakadályozzák 2017-ben 500 millió szívószál óceánba jutását. A kampány neve: #StopSucking. Éttermeket, bárokat, sportlétesítményeket, és több márkát is megkértek arra, hogy csökkentsék a felhasznált szívószálak mennyiségét, és fenntartható alternatívákkal helyettesítsék azokat. És persze a fogyasztókat is arra buzdítják, hogy tegyenek fogadalmat egy műanyag szívószálaktól mentes életmódra.
„Amit igazán el szeretnénk érni, az az, hogy lendületet vigyünk a témába, oly módon, hogy egy globális párbeszéd alakuljon ki körülötte” – mondta Dune Ives. „Olyan kevés dolog van, amellyel a hétköznapi emberek is tehetnének az óceánok egészségéért, és amelynek azonnal látszódó eredménye is van” – tette hozzá az igazgató. „A szívószálak tényleg azok az egyedi használati tárgyak, amire az ember minden nap nemet tud mondani, és ez nem okoz nekünk problémát. Nem olyan nehéz feladni a szívószálakat.”
Szóval hogyan is kerülhetjük el a műanyag szívószálak használatát?
Íme, 7 alternatíva:
1.) Papír szívószál
Ezek az egyszer használatos papír szívószálak az Aardwarktól elég „szívósak” ahhoz, hogy ne bomoljanak le egy italban, azonban 100 százalékban komposztálhatóak. ( Magyarországon pl itt lehet hozzájutni)
2.) Szalmaszál szívószál
A Kickstarteren kezdődő projekt a Straw Straw szalmaszállal helyettesíti az eldobható műanyag verziót. (A szívószál angol megfelelője a „straw”, egyben szalmaszálat is jelent.) Ez a szójáték egyúttal egy jó alternatíva is a műanyag szívószálakra, különösen a klasszikus dizájnnal rendelkező bárok és éttermek számára jó választás.
3.) Bambusz szívószál
Ezek pillekönnyűek, újrahasználhatóak, és nem tartalmaznak semmiféle kemikáliát, vagy festékanyagot. A Brush With Bamboo szívószálak közvetlenül a bambusz szárából készülnek, és könnyen moshatóak.
4.) Acél szívószál
Az Eco at Heart szívószálai tartósak, könnyen tisztíthatóak, és bárhova magunkkal vihetjük táskánkban anélkül, hogy a rozsdásodás miatt kéne aggódnunk.
5.) Üveg szívószálak
Hajlított üvegből készült szívószálak a Be Organictól, melyek használata egyszerűbb, mint az egyenes szívószálaké, hiszen így nincs szükség a pohár megdöntésére. Ezeket a szívószálakat Bali szigetén készítik, hogy ezzel is támogassák a helyi hulladékcsökkentési törekvéseket.
6.) Palack, vagy újrahasználható pohár szívószállal
Az újrahasználható palackok és poharak szintén újrahasználható szívószállal és pohártetővel egy egyszerű módja annak, hogy elkerüljük a műanyag szívószálak használatát, és mégis ugyanazt az élményt nyújtják.
7.) Szívószál nélkül
Sokszor a szívószál felesleges is, és egyenesen a pohárból is elfogyaszthatjuk italunkat. Azonban a szívószálakra tervezett pohártetők esetében nehezebb dolgunk van (pl. shakeknél, jegeskávéknál), de már ezt is egyre több brand próbálja kiküszöbölni, olyan pohártetők alkalmazásával, amelyekhez nem szükséges szívószál. Például a Starbucks is tesztelt már egy úgynevezett „felnőtt csőrös poharat” a jegeskávéjukhoz, és remekül működik a dolog.
Forrás: http://gasztrohos.blog.hu/2017/08/28/7_kornyezetbarat_alternativa_a_muanyag_szivoszalakra