A környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény legújabb módosítása értelmében ezentúl a biológiailag lebomló műanyag termékeknél nem kell termékdíjat fizetni. A módosítás célja, hogy az ilyen típusú termékeket preferálják a jövőben. De valóban környezetbarátnak tekinthető-e a lebomló műanyag? Több szempontot kell figyelembe venni: alapanyag, felhasználási idő, hulladékká válás.

A műanyagok döntő többségét a legszűkösebb fosszilis nyersanyagból, energiahordozóból állítják elő, azonban vannak már természetes alapanyagú „műanyagok” is (kukorica- vagy burgonyakeményítőből, tejsavból). Utóbbi kategória azonban nem jelenti feltétlenül azt, hogy le is bomlik. Közismert tény a műanyagok hosszú (több száz éves) élettartama, így egyre fontosabbá vált, hogy erre megoldást találjanak. Születtek is álmegoldások, ilyen az oxo-degradábilis műanyag példája. Ebben az esetben egy olyan fém alkotóelemet adtak hozzá a műanyaghoz, amitől fény és levegő hatására az kis darabokra esett szét. Szó sincs itt valódi lebomlásról, a kisebb cafatok így is veszélyt jelentenek a környezetre (méghozzá jó nagyot kis méretükből adódóan). Tehát a „komposztálhatónak” mondott műanyagok lehetnek kőolaj alapúak is!

A biológiailag lebomló vagy komposztálható műanyagok (biopolimerek) degradációja jobban emlékeztet a természetben előforduló lebomlásra. De fontos kérdés, hogy lebomlik-e komposztálási körülmények között.

A fosszilis erőforrásokon alapuló műanyagok nem megújuló forrásból származnak, azonban vannak olyan fajtáik (PET, polipropilén PP, polietilén PE), amelyek újrafeldolgozhatóak, így új életre kelhetnek egy másik termékben. Bár 100%-os újrahasznosítás nem létezik, így is komoly erőforrásokat takaríthatunk meg. Ehhez viszont fontos, hogy megfelelően szelektáljuk őket.
A természetes alapú (pl. keményítőből készült) műanyagok megújuló forrásból származnak, de arányuk jelenleg minimális a műanyag piacon.

A biológiai úton lebomló anyagok esetében nagy kérdés, hogy vajon hova kerülnek? A lerakóra? Vagy esetleg egy komposztálótelepre? Vagy ki a természetbe, mondván, hogy úgyis lebomlik? A komposztálhatóságnak is feltételei vannak, ráadásul a komposztálás körülményei minden esetben mások, annak függvényében, hogy milyenek az időjárási tényezők vagy a szerves inputok. A gyártók a termék előállításánál laboratóriumi körülmények között kísérleteznek, azonban a komposztálás a valóságban nem minden esetben történik meg. Ebben az esetben semmiképpen nem beszélhetünk újrafeldolgozásról.

Konkrét példákkal szemléltetve a kérdést: a lebomló vagy a nem lebomló műanyag szatyor a környezettudatosabb megoldás? Előbbi a természetbe kikerülve kisebb kárt okoz, az utóbbiból azonban később új szatyor is készülhet. Az eldobható műanyag evőeszközök esetében mi a helyzet? A lebomló evőeszközök ritkán kerülnek komposztba higiéniai előírások miatt, így vagy a lerakóba mennek, vagy égetőbe. Azaz maximum akkor nyújtanak előnyt, ha megújuló forrásból származik az alapanyag, vagy ha valóban megoldják a komposztálásukat.

Valóban környezetbarát alternatíva a zacskók esetében a vászonszatyor (és egyéb táskák), az evőeszközök esetében pedig a mosható, többször használatos változatuk. A körforgásos gazdaság modelljébe ugyanis ezek illeszthetők bele, akármennyire természetes alapanyagról is van szó: ha a tárgyak egyszer használatosak, minden egyes alkalommal elő kell őket állítani, és rövid élettartamuk után hulladék keletkezik belőlük, amit kezelni kell.

Mit választok én? A vászonszatyrot vagy a kosarat.

Kép forrása: https://ecolife.blog.hu/2017/05/26/komposztalhato_csomagolasok_a_doremi_...