Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 8 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Delhi-ben januártól törvény bünteti az eldobható műanyagok használatát

  • 2017. január 20.
  • Csilla
2016 decemberében India fővárosa elkötelezte magát a műanyagszennyezés csökkentése mellett. Az akarat és a törvényi szabályozás adott, a lakosság meggyőzése azonban még hátravan.

A National Green Tribunal (NGT – kormányzati környezetvédő szervezet) tavaly év utolsó hónapjában határozott lépést tett a műanyagszennyezés elleni harcban, megszavaztatták ugyanis azt a törvényt, amely bünteti az eldobható műanyagok használatát a főváros térségében. A törvény 2017 január 1-én hatályba is lépett.

A döntés az eldobható műanyagok minden fajtájára vonatkozik, ide értve a szatyrot, az elvitelre szánt italok papírpoharainak tetejét és egyéb, egyszer használatos evőeszközöket. A szigorú változátatás célja az Indiában elképesztő mennyiségben keletkező műanyaghulladék mennyiségének csökkentése, a rendelkezés bevezetését mégsem támogatja mindenki. Sok gyümölcs- és zöldségárus aggódik, hogy ügyfeleik elpártolnak, ha nem kaphatnak zacskót  vásárlásaikhoz, mások pedig a törvény elfogadása és bevezetése közötti időt érzik túl rövidnek az alkalmazkodáshoz.

A környezetvédők szerint azonban nincs idő hosszabb átmenetre. India, négy másik ázsiai országgal együtt, a világ legnagyobb műanyagszennyezőjének számít, a világ ócenjaiba kerülő 8.8 millió tonna műanyagulladék 60%-ért jeleneg ugyanis ez az ország tehető felelőssé.

Ez a szigorú lépés azonban részben válasz arra a jelenségre is, mely három helyi hulladéklerakó -  Okhla, Gazipur, and Bhalswa – tevékenységében figyeltek meg. Ezek az üzemek hulladékégető erőműként is működnek, de -  a közelben lakók szerint – olyan illegális  égetési technikákat is alkalmaznak, amik súlyos levegőszennyezést okoznak.

A nevezett üzemek esetében elrendelték a törvényeknek megfelelő működést és minden szennyezési eseményért 7,300 dollár bírságot lesznek kötelesek fizetni. Azokat az árusok pedig, akik bolti hulladékukat az utcára szórják, a jövőben akár 147 dolláros büntetés is sújthat.

Bár a szigorítás ötlete üdvözlendő, az alkalmazás mikéntje még nem megoldott. Az embereket meg kell tanítani olyan alternatívákra, mint a textilszatyrok használata, ami már sok országban magától értetődővé kezd válni, de Indiában nem a mindennapok része. Ennél népszerűbb a papírszatyrok alkalmazása, de ennek környezeti terhelése szintén jelentős és teherbírása sem mindig megfelelő.
A szatyor kiváltására születtek különös ötletek is, ilyen például az ehető műanyag, melyet egy indiai cég, az EnviGreen fejleszett ki. Ez a fajta anyag természetesen emberi fogyasztásra nem ajánlott, de az india utcáin nagy számban koborló, hulladékot fogyasztó állatokra nem veszélyes. Az sem világos még, hogy hogyan akarják kezelni az eldobható palackok témakörét, amiből a lakosok és a túristák is rengeteget használnak.

Műanyag használatra vonatkozó büntetések és a nulla hulladék fejlesztések nem teljesen újak Indiában. Vasco és Goa városa például már 2003 óta alkalmazta a nulla hulladék elvét, Delhi-ben pedig 2010 óta büntetik a műanyagzacskók gyártását, egy indiai cég pedig kifejlesztette az ehető étkészletet az elvitelre szánt ételekhez. Az elköteleződés látható, a siker mértéke változó. Ugyanakkor, a delhi-i tíltás, a város főváros jellege miatt szimbolikusan is fontos. Ha azonnali eredményt nem is hoz, remélhetőleg gondolkozásra és társadalmi párbeszéd kialakulására ad alkalmat minden olyan műanyagdarab vonatkozásában, amit feleslegesen elfogadunk és arra inspirálja a lakosokat, hogy napi szinten kevesebb hulladékot termeljenek. Egy olyan népes országban, mint India, ha mindenki csak egy kis lépést tesz a cél érdekében, már az is hatalmas pozitív változásokat eredményezhet.

betiltása az eldobható műanyagoknak

Forrás: http://www.treehugger.com/culture/delhi-bans-disposable-plastics.html

Fordította: Patonay Kata