Zacskóadó: ugyanaz és mégis minden más

A külföldről behozott áru csomagolásának lebontása (saját célú felhasználásként) már eddig is termékdíj-kötelezettséggel járt, de nem tisztázta a törvény, hogy ezt kinek kell megfizetnie, ami megnehezítette a jogkövető magatartást. Az adóhatóság eddigi praxisa szerint kötelezettnek a tényleges saját célú felhasználó minősült, vagyis az a személy, aki a külföldi csomagolást lebontotta. Ez lehetett maga az adóalany, de egy megbízott logisztikai szolgáltató, bérgyártó is. A csomagolási hulladék tulajdonjoga nem játszott szerepet a megítélésben.

2016-tól rögzíti a törvény, hogy a külföldi előállítású csomagolásból keletkezett hulladék első belföldi birtokosát terheli a fenti termékdíj-kötelezettség, mely csak akkor merül fel, ha a termékdíjat korábban még nem fizették meg, vagy időközben visszatérítették. Ez a szabály valójában a korábbi joggyakorlat törvénybe emelése. „Első belföldi birtokos” alatt ugyanis nem feltétlenül a hulladék tulajdonosát kell érteni, hanem azt, aki polgárjogilag birtokolja az adott hulladékot, vagyis magát a lebontást végző személyt. Tehát a megbízott logisztikai szolgáltató továbbra is lehet kötelezett. Természetesen, ha a külföldi csomagolást nem bontják le, hanem a termékkel együtt értékesítik, akkor a terrmékdíj-kötelezettség az első belföldi értékesítéskor keletkezik – hívta fel a figyelmet Mladonyiczky Balázs a LeitnerLeitner adótanácsadó és könyvizsgáló cég szakértője legfrissebb blogbejegyzésében.

2015-ben mind a csomagolószerek, mind a reklámhordozó papírok első belföldi forgalomba hozatalakor az értékesítő köteles volt záradékot feltüntetni a vevő felé kibocsátott számláján, melynek szövegét jogilag szabályozták. 2016-tól csökkenti az érintettek adminisztrációs terheit, hogy a törvényalkotó megszüntette a fenti záradékolási kötelezettséget. Fontos, hogy ez a változás nem érinti a termékdíj-visszaigényléshez szükséges záradék feltüntetésének szabályait.

Gépjárműveket (cégautókat) érintő termékdíjátalány

Ugyan maguk a gépjárművek nem termékdíj-kötelesek, több alkatrészük (akkumulátor, kenőolajok, gumiabroncs, egyes elektronikai berendezések) azonban igen. Ez érinti a gépjárműgyártókat és -kereskedőket éppúgy, mint a külföldi anyacégtől behozott cégautót (saját célra) használó vállalatokat. Nehézséget okozott azonban az érintetteknek, hogy gépjárművek esetében gyakran csak becsléssel lehet megállapítani a termékdíjköteles alkatrészek súlyát, és így a fizetendő díjat. A fenti problémára kínál megoldást, hogy 2016-tól választhatnak termékdíj-átalányfizetési lehetőséget bizonyos gépkocsikba (főként személyautókba) és motorkerékpárokba beépített termékek (alkotórészek, tartozékok) esetében a gépjárműveket értékesítők, a saját célú felhasználók és a készletre vevők. Az adóalanyoknak így nem kell számításokat végezniük, egyszerűen csak kiolvassák a termékdíj törvény új 4. számú mellékletéből a gépkocsijukra vonatkozó átalányt. A fenti átalánykötelezettséget választók (szemben a többi átalányfizetővel) később vissza is igényelhetik a termékdíjat. Hangsúlyoznánk, hogy az átalányfizetés csak lehetőség: az érintettek dönthetnek úgy is, hogy továbbra is tételesen fizetik a termékdíjat, ahogy eddig.

Távolsági értékesítésre, láncértékesítésekre vonatkozó szabályok

Az elmúlt években a termékdíj-szabályozás is kibővült láncügyletekre vonatkozó rendelkezésekkel, melyek azonban nem voltak mentesek jogszabályi hézagoktól. Ezeket orvosolják az alábbi módosítások. Egyrészt lazítanak a külföldre irányuló (termékdíjmentes) láncértékesítéseket érintő rendelkezéseken. 2015-ben termékdíj-mentesnek minősült az az értékesítés, ahol az eladó (A szereplő) a számlát belföldi vevője (B szereplő) részére állította ki, de utóbbi kérésére közvetlenül egy külföldi végső vevőhöz (C szereplő) fuvaroztatta el a terméket. Azonban ha B vagy C szereplő szervezte a fuvart, a termékdíj-mentesség nem volt alkalmazható. 2016-tól úgy módosul ez a szabály, hogy nem számít, ki szervezi a fuvart – a lényeg, hogy belföldön értékesítsenek egy díjköteles terméket (egy belföldön letelepedett vagy nyilvántartásba vett gazdálkodó szervezet részére) úgy, hogy azt közvetlenül igazoltan egy külföldi vevőhöz szállítják.

A másik 2016-os módosulás a fenti tényállás fordítottjára vonatkozik, vagyis ha egy terméket külföldön adnak fel (A szereplő) egy magyar végső vevő (C szereplő) részére, de azt jogilag először egy közbülső magyarországi viszonteladónak (B szereplő) adják el. A gyakorlatban B lehet például a külföldi A vállalat cégcsoportjában a magyarországi terjesztéssel megbízott disztribútor. Tekintve, hogy itt B és C szereplő közt megtörténik a belföldi (többnyire áfás) értékesítés a magyar szabályok szerint, a termékdíj-szabályozás ezt termékdíjköteles értékesítésnek igyekezett kezelni már 2015-ben is. Jogi hézag állt fenn azonban akkor, ha A és B szereplő ugyanaz a cég volt (például egy áfa regisztrált külföldi és magyar adószáma), és akár az is előfordulhatott, hogy a jogszabály szó szerinti értelmezését alapul véve nem keletkezett termékdíj-kötelezettség, holott nem ez volt a jogalkotó eredeti szándéka. 2016-tól igazítottak a törvényszövegen, és már minden külföldön feladott termék belföldi (belföldön letelepedett vagy nyilvántartásba vett kötelezett általi) értékesítésére is kiterjed a termékdíj-kötelezettség, ha az a fuvarozás befejezésekor belföldön van.

Forrás: http://www.piacesprofit.hu