Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 10 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Százezren a Hulladékcsökkentési Héten

  • 2014. december 03.
  • Abigail

Az Európai Unió országaiban 2009-ben indult útjára az Európai Hulladékcsökkentési Hét.

Az OHÜ szervezésében Magyarország 2012-ben vett részt először az Európai Hulladékcsökkentési Héten (korábban a Humusz Szövetség valósított meg éveken át számos helyi programot - a szerk.), ekkor 7 akciót regisztráltak hazánkból. Tavaly az OHÜ koordinálásával már 28 akció került megvalósításra, mintegy 7 ezer résztvevő bevonásával.

Hazánkban az immár harmadik alkalommal megrendezésre került Európai Hulladékcsökkentési Héten összesen 150 különböző akcióba, 2014. november 22-30. között, több mint 100 ezer embert sikerült bevonni - derül ki a lebonyolításért felelős Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) közleményéből.

A Hét keretében minden évben a hulladékgazdálkodás egy konkrét területére igyekeznek ráirányítani a figyelmet a szervezők. 2014-ben az élelmiszer- és ételhulladék keletkezésének megelőzése, ennek mennyiségi csökkentése került előtérbe. Az önkéntesek csaknem minden második esetben erre a témára fókuszáltak.

Az akciók 45 százaléka Budapesten került megvalósításra, de a kezdeményezéshez Soprontól Debrecenig, Egertől Pécsig és Székesfehérvártól Szegedig számos különböző helyszínen csatlakoztak az országban. Az akcióötletek legnagyobb részét, 30 százalékát civil szervezetek; 22 százalékát államigazgatási szervek, hatóságok; 20 százalékát oktatási intézmények; 12 százalékát gazdálkodó, ipari szervezetek, és 8 százalékát egyéb szervezetek (pl. kollégium, idősek otthona, kórház), valamint szintén 8 százalékát magánszemélyek valósították meg.

 

forrás: zipmagazin.hu