közlemény

Zöld Civil Országos Találkozó 2019

  • 2019. május 20.
  • Peti

Idén 29. alkalommal kerül megrendezésre a Zöld Civil Országos Találkozó. Ezúttal a fővárosban tevékenykedő szervezetek adnak otthont a rendezvénynek. Eddig példátlan módon, főszervező nélkül, közösségi összefogással jön létre a három napos találkozó, aminek célja a környezet- és természetvédelemben tevékenykedők számára szakmai és közösségi töltekezést adni. 

Műanyagböjt 2019

  • 2019. március 04.
  • Peti

Felismerve felelősségünket az élővilág és benne az ember jövője iránt nem mehetünk el szó nélkül korunk egyik legnagyobb szennyezőanyagát jelentő műanyagok mellett. Az élet számos területén bizonyultak hasznos anyagnak, de mértéktelen fogyasztói szokásaink következtében mindennapjainkban szinte megkerülhetetlenné vált a hulladékunk nagy részét kitevő műanyag. Nagyböjti kampányunkkal arra bíztatjuk embertársainkat, hogy szorítsuk vissza a műanyagok használatát, előzzük meg a pazarlást. 

Öt település kötelezte magát arra, hogy önkormányzatuk polgármesteri hivatalát a jövőben PET-mentes hivatallá alakítják

  • 2018. szeptember 21.
  • Abigail

Napjainkban Magyarországon évente mintegy 3.8 millió tonna háztartási hulladék keletkezik, melyből közel 50 ezer tonnát a PET palackok tesznek ki. Sajnálatos módon ennek az óriási mennyiségű műanyag hulladéknak mindössze alig 15 % -a kerül újrahasznosításra dacára an-nak, hogy a települések több mint 90%-ában rendelkezésre áll a szelektív hulladékgyűjtés lehe-tősége. A műanyagok bekerülve a környezetünk természeti körforgásába számtalan veszély forrásaivá válhatnak!

#plasticfreedom - a műanyagok szabadságra mennek

  • 2018. június 21.
  • Csilla

Júliusban a Plastic Free July, nemzetközi mozgalomhoz csatlakozva a Felelős Gasztrohős Alapítvány a Humusz Szövetséggel és a Refillel közösen műanyagmentes életre buzdítja a lakosságot. Kezdésként a legnagyobb szennyezők közül, mint például a műanyagzacskó, csomagolóanyagok a teljes hónap során a PET palackoké lesz a főszerep. A kampányt egy Műanyagmentes Piknikkel indítják el a szervezetek, ahol a háztartásokban megtalálható műanyagok teljes szortimentjére kapunk tartós, környezetbarát alternatívát.

Elég a kifogásokból: itt az ideje, hogy az EU tagállamok megszabaduljanak a műanyag zacskóktól

  • 2017. július 03.
  • Csilla

Több mint 7 hónappal azután, hogy az EU érvénybe léptette a műanyag zacskókra vonatkozó irányelvet , a környezetvédelmi civil szervezetek ma ünneplik a nyolcadik Műanyagzacskó-mentes világnapot. Ebben a fontos évben, amikor az óceán műanyagszennyezését kiemelt globális problémának tekintik, az EU-tagállamoknak a műanyag zacskók csökkentésére vonatkozó törekvései és ambíciói nem felelnek meg a várakozásoknak.

Oldalak