Széllel szemben

Dániában mûködik Európa talán legerõsebb zöld mozgalma. A virágos hippikorszaktól kezdõdõen formálják a dán tudatot, nem véletlenül nevezik Koppenhágát Európa környezetvédelmi fõvárosának. A "rendes" polgármesteren kívül van "környezeti" polgármester, és az áramszolgáltatóknak törvény írja elõ, hogy a termelt áram 20 százalékának megújuló energiaforrásból kell származnia.

Egy tengerparti ország két dologban lehet vezetõ. Halászik - ebben a norvégok jobbak - vagy kihasználja az örökös szelet és erõmûveket épít. Dánia mára ez utóbbiban világhatalommá vált, újabban az energiatermelést még a tengerre is kiterjesztik. Idén adták át a világ legnagyobb tengeri szélerõmûparkját, melyet a Koppenhága melletti Middelgrunden homokpadra építettek. A 40 (20x2) MW beépített kapacitás a város áramigényének 20 %-át képes szolgáltatni. A Greenpeace - támogatásának jeléül - már eldöntötte, hogy a koppenhágai iroda energiafogyasztásának megfelelõ részt fog vásárolni. Dánia annak idején - a környezetvédõk nyomására - határozottan elutasította az atomenergia használatát és a szénalapú energiatermelést választotta. Ennek következtében az ország ma a fejenkénti CO2-kibocsátás tekintetében a világ legnagyobb szennyezõi közé tartozik, viszont Amerikával ellentétben példamutatóan támogatja a megújuló, elsõsorban a szél- és a napenergia használatát.

Szelektív szemlélet

Egy ilyen fõvárosban természetes a szelektív hulladékgyûjtés jelenléte. Külön gyûjtik az üveget, a mûanyagot, az alumíniumot, a fémeket és a veszélyes hulladékot, eddig oké. A papírt viszont a Tetra Brik dobozzal (csak tejes, vagyis papír és mûanyag) együtt, s mint azt a környezeti tanácsadó elmondta, ott igenis megoldott ezek együttes újrahasznosítása. A bemutatott mintalakóterületen külön konténerbe kerül az elektronikai hulladék, a tisztára mosott használt ruha és cipõ. Ezek egy részét a Vöröskereszt rászorulóknak továbbítja, a másik felét pedig a helyi bálás butikban árusítják fillérekért. Szintén külön gyûjtik azokat a híradástechnikai eszközöket, játékokat, biciklit, stb., melyeket még mások használni tudnak. A szerves hulladékot zárható, zöld konténerbe teszik bomlani, a keletkezõ gázt az oldalán levõ kis tartályban fogják fel, a kész komposztot pedig a lakótömb zöld területein terítik szét.

Ilyen sokfrakciós gyûjtés egyelõre a félmilliós Koppenhága 30 ezres lakosú városrészében mûködik, ám Dánia-szerte minden városban van szelektív gyûjtés. Az országban kevés a lerakó, így a maradék szemetet (Koppenhágában ez a teljes mennyiség 90 %-át teszi ki!) elégetik. Bár ezek az égetõk kevésbé szennyeznek, mint mondjuk a rákospalotai, ugyanakkor a dán anyák tejében található a legtöbb - leginkább klórtartalmú szerves vegyületek égetésekor keletkezõ - dioxin.

A csomagolóanyagokkal kapcsolatban mindig pozitív példaként említjük Dániát, ahol betiltották a drága, energiaigényes és pazarló alumínium-dobozt. Azt viszont nem tudtuk, hogy a sört és az üdítõket kizárólag visszaváltható üvegben és PET-palackban lehet forgalmazni, míg más italokra (például a narancslé) nincs korlátozás. Ellenben ittunk sört visszaváltható mûanyagból is (bocs), mely alakra tökéletes hasonmása az üvegnek, ezért téveszthettük el.

A betétdíjas göngyöleg visszaváltása kelet-európainak teljesen szokatlan módon történik. Nem valami eldugott helyre kell caplatni, hanem egyenesen a közértbe. Ott bizonyos idõ elteltével szupernovaként hasít belénk a felismerés, hogy - kizárásos alapon - az a fekete, középen lyukas, "mit-keres-ez-itt" szekrény tölti be a visszaváltás funkcióját. A berendezés szájába adagoljuk a göngyöleget, amit futószalag továbbít a fekete lyukba, majd bekasszírozhatjuk a kar nélküli nyerõautomata által kiköpött cédulát. Tapasztaltabb hazai fogyasztók tájékoztatása szerint egyes Budapest környéki bevásárlóközpontok már mûködtetnek ilyen személytelen csodamasinát.