Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 3 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Zöld átállás: a cél a biológiailag lebomló termékek magyarországi gyártása

  • 2021. július 08.
  • Viktor
Szerző: 
Viktor

Júliustól búcsút inthetünk az egyszer használatos műanyag eszközöknek; a cél az, hogy az itthon használt helyettesítő termékek közül minél több Magyarországon készüljön – írta a pénzügyminiszter a Facebookon.

Varga Mihály a bejegyzés alatti videóban elmondta: azért, hogy a zöld “átállásból” a magyar cégek is profitáljanak, 10 milliárd forintos pályázattal segíti a kormány a műanyagiparban működő vállalkozások fejlesztéseit. “A cél az, hogy az itthon használt biológiailag lebomló termékek közül minél több Magyarországon készüljön” – mondta.

Hozzátette, hogy a Ginop és a Vekop programok forrásaiból egy cég 20, de akár 400 millió forintos támogatásra is pályázhat. Az elnyert támogatásból a cégek bővíthetik kapacitásaikat, modernebb technológiára válthatnak.

A pénzügyminiszter elmondta: arra kérte kollégáit, hogy gyorsított eljárásban értékeljék a pályázatokat, így négymilliárd forintnyi támogatásról már döntés született. Az elbírálás folyamatos, hamarosan újabb vállalkozások kezdhetnek fejlesztésbe – közölte.

 (Szerk.: A biológiailag lebontható műanyagok helyett a hangsúlyt sokkal inkább az újrahasználható termékek támogatására kéne helyezni - kapcsolódó állásfoglalásainkat ld.: ITT és ITT.)

Forrás: dontwasteit.hu