Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 10 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vidám pulcsitáska

  • 2014. november 12.
  • névtelen (nem ellenőrzött)

 

Biztos Veletek is előfordult, hogy valamit mindig félretesztek, aztán vagy gyorsan elkészítitek, vagy végleg feledésbe merül. Hihetetlen, hogy már 5 évvel ezelőtt turiztam ezt a klassz pulcsit, aminek a színei rögtön megfogtak, és amikor megláttam, hogy javarészt gyapjú, tudtam, hogy ki fogom próbálni a mosógépes nemezelést!

Ehhez a pulcsit 60 fokon egy régi farmernadrág társaságában kell mosni, mivel a nehéz anyag segíti a nemezelődést. Fontos, hogy csak legalább 80 % gyapjút tartalmazó ruhadarabnál működik.

gyapjupilcsi

 

Tehát az előbbieknek megfelelően kimostam a pulcsit, így kaptam egy nagyon jó kis nemez anyagot,- ez volt 5 éve- aztán félretettem. Legközelebb tavaly télen került elő valahogy, amikor az ujjából kaspóhuzat lett. Most pedig táskát varrtam belőle. 

pulcsi

 

 

A táska alapja tehát a nemezpulcsi, amelyről levágtam az ujjait és a hónalj résznél egyenesen végigvágtam, így egy 26*30-as négyzetalapot kaptam. Ebbe varrtam egy ugyanilyen méretű farmerbélést, illetve a már kinőtt farmerből készítettem el a felsőrészt is, kb. az itteni leírás szerint.

igykeszult

 

A varrásnál kis nehézséget okozott az anyagok vastagsága, egy tű bele is tört. Kezdőként fél napba telt a művelet, mert néha nem igazán értettem, mit hova kell varrni, de sebaj, mivel nagyon megszerettem a végeredményt. Figyelmetekbe ajánlom a gombot, amely anyukám ballonkabátját díszítette valamikor gyerekkoromban, már akkor alig vártam, hogy megszerezzem a gombgyűjteményembe. :-)

kesztaska

Forrás: Rácz Fanni blogbejegyzése, saját képeivel illusztrálva

anapfenyillata.cafeblog.hu