Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 10 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Továbbra is szennyez a hortobágyi veszélyeshulladék-tároló!

  • 2015. március 04.
  • mese
Szerző: 
mese

A legfrissebb mérések (2015. február) kimutatták, hogy a cink, nikkel és bróm vegyületek a határértékeket meghaladó mértékben találhatók meg a hortobágyi veszélyeshulladék-tároló területén kívül is. A minták azt mutatják, hogy a Hortobágyba folyó csatornában is megjelentek a szennyező anyagok. 2014-ben a Greenpeace a telep területén belül is vett mintákat: egyes mérgező nehézfémek akkor is túllépték a határértéket. A Greenpeace továbbra is azt követeli Fazekas Sándor földművelésügyi minisztertől, hogy azonnal intézkedjen a szennyezés továbbterjedésének megakadályozásáról, illetve a telep felszámolásáról.

 

A Földművelésügyi Minisztérium közlésével szemben sajnos több mint egy év elteltével is lényegében változatlan a helyzet. A veszélyes anyagok törött, egymásra hányt hordókban találhatóak, megsértve a tárolásra vonatkozó szabályokat. Az összerogyás szélén álló hordóhalmok bármikor leomolhatnak, ami újabb jelentős szennyezést okozhat. Az oldalfal nélküli, romos telepről a szélnek mindössze körülbelül húsz méteren át kell vinnie a por formájú mérgekeket, hogy azok az út másik oldalára, a Hortobágyi Nemzeti Park területére jussanak. A szennyezett tározóba védett madarak járnak be, a területen későbbi prédává váló rágcsálók élnek; így a szennyezés az egész táplálékláncba bejuthat. A hatóságok szerint mégsem kerülnek ki a szennyezők a tárolóból.

    A Greenpeace ezért továbbra is követeli Fazekas Sándor földmüvelésügyi minisztertől, hogy haladéktalanul kezdődjön meg a kármentesítés, akadályozzák meg, hogy a szennyezők kijuthassanak. A csődbe ment, a helyzetért felelős cégtől lefoglalt 24,5 millió forint fedezné a legalapvetőbb feladatokat.

    Simon Gergely, a Greenpeace regionális vegyianyag-szakértője szerint: „Elfogadhatatlan, hogy a világörökségi Hortobágyi Nemzeti Park mellett fekvő romos méregraktár felszámolását nem biztosítja hatóság. A csődbe ment cég helyett senki sem fog intézkedni, ám a kármentesítés halogatásával a szennyezők kijutnak. Így a környezet és a természet károsodásán pár év múlva sokkal több közpénzből kell majd megtisztítani a területet.”