Hírek téma szerint
„Azt mondják, ami számodra szemét, az valaki másnak kincs lehet. A Mittersisters rendhagyó workshopja után viszont már úgy gondolom: ami eddig szemét volt a szemedben, azt akár kinccsé is varázsolhatod. Táskakészítő workshopon jártam, de nem is akármilyenen: olyanon, ahol újrahasznosíthattam egy nem hordott bőrszoknyámat.” – meséli el élményeit Molnár Viola Anna a vous.hu-n.
„Április 24–30. között rendezik a Fashion Revolution Weeket, amelyhez idén Magyarország is csatlakozott. A Fashion Revolution egy globális mozgalom, amely a divatipar fenntarthatóságáért és méltányosságáért szólal fel a világ 90 országában. Hogy ez pontosan mit takar, miért is fontos, mi közötök / közünk van hozzá egyszerű divatszeretőként vagy ruhavásárlóként? Arra gondoltam, a Fashion Revolution Hét minden napjára hozok valamilyen ötletet, hogy az alapoktól indulva a hét végére igazi divatforradalmárokká váljatok" - írja Mengyán Eszter a hollyduck.hu.
A Fővárosi Önkormányzat támogatásának köszönhetően évek óta osztunk komposztkereteket óvodáknak, iskoláknak, kollégiumoknak, közcélú szervezetek és közintézmények számára. A program keretében interaktív képzést is tartunk, illetve sok szeretettel várunk mindenkit május 12-én tartandó komposztünnepre, ahol egy komposztkast fogunk közösen megépíteni.
Ehető tányérok és jól lakott vásárlók is szolgálhatják a hulladékhegyekkel és -szigetekkel terhelt Föld védelmét. A túlfogyasztás egyik ellenszerét egy budapesti bisztróban lehet elfogyasztani.
Sok kicsi sokra megy! Igaz ez a környezetvédelmi erőfeszítésekre, de a mikroszkopikus műanyagszennyezésre is. Lássuk mi a probléma, és hogyan tehetsz ellene!
Hogyan történik a valódi, világszintű változás? Milyen törekvések részese vagy, ha te is épp egy jobb világ felépítésén dolgozol? Ebből a videóból megtudhatod.
Súlyos károkat okoz a törékeny északi sarkvidéken a műanyag hulladék, és sokkal több van belőle, mint amennyit a régió lakói elő tudnának állítani - írja az MTI.
Napjainkban óriási probléma a környezetszennyezés. Az óceánok is tele vannak szeméttel, ez pedig az ott élő állatok életére is tragikus hatással van.
Bár a budaörsi csomagolásmentes üzlet bezárt 2016-ban (az okokról itt lehet olvasni), most megnyílt egy hasonló kis bolt, ezúttal Piliscsabán.
Az EU tagországaiban évente 88 millió tonna élelmiszer-hulladék keletkezik, ez azt jelenti, hogy fejenként nagyjából 173 kilogramm ennivalót dobunk a kukába évente. Az Index.hu alaposan körüljárta a témát, az ő cikkükből emeltünk ki pár mondatot.
Egy európai lakosra két tonna építőipari hulladékot termel az ágazat évente Európában. Hogyan lesz a hulladékból erőforrás? Milyen új üzleti modelleket teremt a körkörös gazdaság? Szlovéniába utaztunk jó példáért. A Rebirth nevű projekt 2014-ben zárult. Egy rendkívül sikeres tájékoztató és figyelemfelhívó konferenciasorozatról van szó, amely megértette a szlovén építőipari vállalkozók egy részével, hogyan lehet újrahasznosítani az építőipari és bontási hulladékot, és még keresni is rajta.
Az EP környezetvédelmi szakbizottsága több intézkedést javasol annak érdekében, hogy 2030-ra a jelenleg évente keletkező 88 millió tonna élelmiszer hulladék a felére csökkenjen. A képviselők felszólították az Európai Bizottságot, hogy szüntesse meg a meglévő korlátozásokat az élelmiszer adományozások esetében és hangsúlyozták, hogy megoldásra van szükség a „minőségét megőrzi” és a „felhasználható” címkézés keltette értelmezési problémák tisztázására.
"Ki a Duna vizét issza, saját vizét issza vissza", Karinthynak tulajdonítják a régi bökverset, amely 1946-ban született, és eredetileg az egyik híres budapesti fürdő neve szerepelt benne. Bizonyos szempontból ma már sokkal jobb a helyzet, hiszen a víztisztító technológia rengeteget fejlődött az elmúlt évtizedekben. Máig nem tud azonban teljes körűen elbánni egyes molekuláris szennyezőkkel, mint például a vizelettel a vízbe jutó fogamzásgátló-, gyógyszer- és kábítószermaradványok, illetve a talajból bemosódott mezőgazdasági vegyszerek, ásványi eredetű anyagok vagy toxikus fémek (pl. arzén).
Hadat üzent az utcai szemetelésnek Anglia, ahol ezentúl akár 55 ezer forintnak megfelelő összegű pénzbírsággal is sújthatják a szabálysértőket.
A tejes és gyümölcsleves kartondobozokat Veszprémben, Pakson, Székesfehérváron, Kecskeméten és Monoron szelektálja a leghatékonyabban a lakosság. Budapest, ahol a legtöbb, évente mintegy 750 tonnányi italos kartont gyűjtenek szelektíven a lakosok, ezzel ők a középmezőnybe tartoznak abban a rangsorban, amely egy lakosra vetítve vizsgálja a szelektíven gyűjtött és újrahasznosításra kerülő italkarton csomagolás mennyiségét. Ha minden magyar lakos olyan hatékonyan szelektálna, mint a veszprémiek, egy éven belül megduplázható lenne az újrahasznosított italos kartondobozok mennyisége.
365 környezettudatos ötlet blog gyűjtötte össze a kukoricakeményítő konyhán túlmutató felhasználási lehetőségeit
Magyarországon évente 800-900 millió darab sörös és üdítős alumínium italdoboz kerül forgalomba, de ennek felét, mintegy 450 millió darab aludobozt nem hasznosítják újra. Ez környezetvédelmi és gazdasági szempontból is óriási pazarlás, hiszen az alumínium minőségromlás nélkül szinte 100%-ban és akárhányszor újrahasznosítható. A „Dobd be magad” környezetvédelmi szemléletformáló program játékos formában idén is felhívja a fiatalok és fiatal felnőttek figyelmét, hogy az aludobozok szelektív visszagyűjtésével nagyon sokat tehetnek környezetükért. A zöld ügyet Alu nagykövetként támogatja Muri Enikő színész-énekesnő, Aranyosi Péter standup-komikus és a népszerű lemezlovas DJ Free.
Németországban megkapta a kivitelezési engedélyt az első olyan szélerőműpark, amelyik áramdíj-támogatás nélkül táplál majd elektromos áramot az országos hálózatba.
Magyarország 2012 óta vesz részt az Európai Hulladékcsökkentési Hét akcióban, melynek során helyi kezdeményezéseket valósítanak meg a csatlakozó önkéntesek annak érdekében, hogy minél kevesebb hulladék keletkezzék. A Földművelési Minisztérium koordinálásával megszervezett hazai kampányhoz csatlakozók az elmúlt években is szereztek dobogós helyeket kreatív és hasznos – megvalósított – ötleteikkel. Az Európai Hulladékcsökkentési Díj elnyeréséért pályázó akciók közül a hazai zsűri a 6 kategória legjobb megvalósított ötletét terjesztette a brüsszeli koordinációt ellátó, nemzetközi szakemberekből álló zsűri elé. A nemrégiben megkapott információ szerint az idei döntősök közé 2 hazai akció is bejutott.
A "biológiailag lebomló", mint kifejezés már évek óta ismert a hulladék-újrahasznosításról szóló diskurzusból, de eddig lassú komposztálást jelentett. Az Adidas új sportcipője egy enzim segítségével 36 óra alatt felszívódik. Egy müncheni alvállalkozó cég innovációját használják fel alapanyagnak.
A Google, a SpaceX, a Boeing és a Samsung csak néhány azon óriáscégek közül, melyek úgy akarnak világméretű szélessávú rendszert létrehozni, hogy több ezernyi kis műholdat állítanak alacsony pályára – emlékeztet a The Guardian írása. A tervezett „megakonstellációk”, azaz sok kis műholdból álló rendszerek ugyan elhozhatják a világszerte működő vezeték nélküli netet, de a „katasztrofális ütközések” számát is nagyban megnövelik.
Gyors intézkedés helyett írásbeli választ ígért a VIII. kerületi képviselő-testület fideszes többsége egy ellenzéki képviselőnek, aki az egykori pénzverde környékén mutatkozó, immár a katasztrófavédelem közbelépését is igénylő környezeti ártalmakról kérdezett. A súlyos kockázat forrása a fémfeldolgozás veszélyes hulladéka lehet. Felelős és kárelhárítási terv egyelőre nincs.
Az igazán tudatos fogyasztók ékszerből is fenntarthatót választanak. Nem mindegy, honnan szerzik be a nemesfémet például az eljegyzési gyűrűhöz. Már Magyarországon is választhatunk olyat, amely fairtrade forrásból származik.
Háztartási szemét gyulladt meg vasárnap késő este a Csongrád megyei Felgyő külterületén a regionális hulladékkezelő-központban, a lángokat hétfő hajnalra sikerült megfékezni – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján.
Minden évben lehetőség van arra, hogy adód 1%-ával egy jó ügyet támogass. Lentebb megmutatjuk, hogyan teheted. A Humusz közhasznú civil szervezetként jogosult 1% fogadására, így hálásan megköszönjük, ha minket támogatsz! A befolyt összeget a hulladékcsökkentés jegyében használjuk újra. Adószámunk: 18529904-2-43.