Hírek téma szerint
2018-tól már Görögországban is fizetni kell a környezetszennyező műanyag zacskókért. Mostantól négy centbe kerül egy, de jövőre már dupla ennyibe is kerülhet.
Nulla hulladékos önismereti kvízünkhöz kapcsolódó nyereményjátékunk lezárult, kisorsoltuk a szerencsés nyerteseket!
Egy angliai élelmiszerboltlánc 125 kereskedelmi egységében kezdi meg lejárt szavatosságú élelmiszereket árusítását. A projekt csak a nem romlandó árukra terjed ki, mint például a rizs vagy a tészták – írja a Piac és Profit.
A kidobott elektromos és elektronikus készülékekből csaknem 45 millió tonnányi hever a világban s annak csak kis részét hasznosítják újra – írja a Piac és Profit, így tovább nő a környezetet és az emberi egészséget fenyegető veszély, figyelmeztet az ENSZ egy intézménye.
A fenntarthatóság következő forradalma az lehet, ha egyén, politikus, kormány, cég, vezérigazgató teljes hatástényezőjét – impaktját – mérik interperszonális, társadalmi, emberi jogi szinten. Ez lesz a karmalábnyom. A Piac és Profit újságírójának gondolatait olvashatjátok.
Míg tavaly 1,47 milliárd, addig idén várhatóan 1,53 milliárd új okostelefon talál gazdára világszerte az IDC piackutató cég adatai szerint. Hatalmas mennyiség ez, és érdemes belegondolni abba, hogy ha ennyi új mobil kerül piacra, akkor vajon mennyi régi landol majd a fiókok mélyén. Vélhetően tetemes mennyiség, még akkor is, ha a régebbi telefonok jó részét újraértékesítik, elajándékozzák vagy újrahasznosítják.
A nagy múltú londoni piac, ahol júniusban terrortámadás történt, betiltja a biológiailag le nem bomló plasztikcsomagolások és az egyszeri használat után eldobható műanyag italos dobozok árusítását nemcsak az árusainál, de a piac szélén levő kávézókban is. Ingyenes vízkutakat létesítenek a turisták és a vásárlók számára – írja a Piac és Profit.
Noha sokakat lelkiismeret-furdalás gyötör a karácsonyi fenyőfák kivágása miatt, környezetvédelmi szempontból tudatosabb döntés lehet, mint a műfenyőállítás – mutat rá egy kanadai elemzés. E szerint egy átlagos műfenyő nagyjából háromszor annyi üvegházhatású gáz kibocsátásával jár, mintha az élő fenyőfa mellett döntenénk. Magyarországon a legtöbb otthonban valódi örökzöldek alá kerülnek az ajándékok.
Magyarország az elmúlt években az egyik legmagasabb GDP-arányos energiaimport-számlát fizette az Unióban. Hazánk energiaimport-függőségének és energiaintenzitásának csökkentése, az energiafogyasztás mérséklése az ország stratégiai érdeke
Elképesztő mennyiség: 1,8 millió tonna ételhulladék keletkezik évente Magyarországon, miközben tízezrek számára napi szintű problémát jelent az étkezés megoldása. Mindez nem csak országunkban, hanem világszerte is komoly – például az EU-ban is gigászi a pazarlás: 88 millió tonna élelmiszer kerül kidobásra évente.
Többen is vannak, akik egyedül élnek vagy ritkán tartózkodnak otthon, akkor is rövid ideig. Kevés hulladék gyűlik össze az ilyen háztartásokban, drágának és rugalmatlannak találják a közszolgáltatást. A települések határában megjelenő illegális szemétlerakókat is ezzel magyarázzák. Olvasóink ösztönzésére utánajártunk a kérdésnek.
Felháborodott a magyar kereskedőket képviselő szakmai szervezet azon, hogy a multiláncokat tömörítő országos szövetség szerint nem jelent majd gondot a hazai piacon, hogy a nem betét¬díjas üvegekből keletkező hulladék kezelését jövőre kötelezően a kereskedőkre hárítanák. A kicsik szerint vissza kell vonni javaslatot- írja a Magyar Idők.
Ha a Krisztina körúton sétál az ember, akkor az első kerület szépséges épületeit mustrálva sok minden eszébe jut, csak éppenséggel az nem, hogy miért aktuális a „Budapesti építkezések hulladékainak kezelése és újra hasznosítása” című konferencia, ahova éppen megérkezik. A BKIK hetedik emeletén csupa-csupa szaktudor, ppt jobbra, ppt balra, jogszabályok, rendeletek, határozatok, sitt meg sehol.
Az Európai Unió műanyagszemetének negyven százalékát külföldre – többnyire Ázsiába – exportálja. Aminek részben vége. A kínai kormány idén júliusban ugyanis bejelentette, hogy ez év végétől az egyéb hulladékok mellett megtiltja a műanyag-behozatalt. Kérdés: belefulladunk-e a szemetünkbe, vagy gyökeresen átalakítjuk az életünket?
Az idei évben rekordszámú regisztráció érkezett a Humusz Szövetség és a Galgamenti Népfőiskola által meghirdetett Komposztálás Ünnepnapja pályázatra. Szám szerint: 88 intézményből 98 csoport regisztrált. Ennek azért örülünk, mert jelzi a téma iránti lelkesedést.
Köszönjük szépen az idei évi támogatásokat, egy kis összefoglalót készítettünk nektek a 2017-es évről. Az ünnepeket alatt a Humusz csapata is pihen, a Humusz Ház zárva lesz. Élményekben gazdag és hulladékban szegény ünnepeket kívánunk!
Tavaly 11000 háztartás éves áramfogyasztásának megfelelő energia termelését fedezte az a hulladékmennyiség, amelyet a Biofilter Környezetvédelmi Zrt. és a hozzá tartozó Greenpro Zrt. gyűjt tt be. Elsősorban szerves hulladékokat hasznosítanak ily módon, főként biogáz készül belőlük.
Egy rendelettervezet szerint - elméletileg 3 hét múlva - minden üveget kötelező lenne visszavennie a 300 négyzetméternél nagyobb alapterületű élelmiszerboltoknak betétdíj nélkül.
Belegondolni sem akarsz, mi következik a decemberi hétvégéken? Már előre rosszul vagy a bevásárlóközpontokban tolongó embertömegtől, vagy a webshopokon eltöltött végtelen keresgéléstől? Eleged van abból, hogy a reklámok folyton azt sulykolják, hogy “vegyél, vásárolj, költs…”, lehetőleg többet, mint amennyit terveztél, vagy megengedhetsz magadnak….?
Az unióban mi használjuk a második legtöbb műanyag zacskót, ráadásul a hulladékok újrahasznosításban is Európa végén kullogunk.
A jövő nemzedékek szószólója, Bándi Gyula a környezet állapotának javítása, a veszélyes szennyezések megelőzése, illetve gyors elhárítása érdekében jogalkotási és jogszabály-módosítási kezdeményezéssel kívánja elősegíteni a környezeti felelősség hatékonyabb érvényesülését.
Jacinda Ardern, Új-Zéland miniszterelnöke december 4.-én megerősítette, hogy betiltják a műanyag mikrogyöngyök előállítását és forgalmazását az ország területén.
Valamilyen gyakorisággal a magyar lakosság harmada éget hulladékot. Ezt mutatta ki az az országos reprezentatív közvélemény-kutatás, amelyet a Kantar Hoffmann piackutató cég készített a Levegő Munkacsoport és a Magyar Szegénységellenes Hálózat részére.
Majdnem mindegyik ország aláírta azt az ENSZ-határozatot, amely az óceánokban és tengerekben lévő műanyaghulladék jelentős csökkentésére tesz ígéretet, az ENSZ Környezetvédelmi Ügynökségének (UNEP) Nairobiban folyó miniszteri tanácskozásán elfogadott dokumentum a résztvevők reményei szerint megnyithatja az utat egy kötelező érvényű nemzetközi szerződés előtt.