„Szellem-újrahasznosítás”
Miközben az Európai Unió a 2030-as évre előirányzott ambiciózus újrahasznosítási célok megvalósításán dolgozik, a háttérben komoly harc folyik a szabályozás részleteiért. A petrolkémiai óriáscégek egy olyan elszámolási rendszert szorgalmaznak, amely lehetővé tenné számukra, hogy a fosszilis alapú műanyagokat „újrahasznosítottként” értékesítsék. A környezetvédők által csak „szellem-újrahasznosításnak” nevezett módszer lényege egy matematikai bűvészmutatvány: a cégek papíron oda rendelhetik az újrahasznosított tartalmat a termékeikhez, ahol az valójában nincs is jelen.
A műanyagipar jelenleg válaszút előtt áll. A mechanikai újrahasznosítás – ahol a műanyagot tisztítják, darálják és újraolvasztják – korlátozottan alkalmas az élelmiszeripari minőségű csomagolások előállítására. Erre kínálna megoldást a kémiai újrahasznosítás, különösen a pirolízis, amely során a műanyaghulladékot magas hőmérsékleten olajjá alakítják, majd ezt az olajat a kőolajfinomítókban használt alapanyagokkal keverik össze.
A „tömegmérleg” és a „tüzelőanyag-mentesség” elve
A probléma technológiai természetű: a pirolízisolajat a finomítókban (úgynevezett steam crackerekben) hatalmas mennyiségű szűz kőolajjal keverik össze. Emiatt lehetetlen fizikailag nyomon követni, hogy az újrahasznosított molekulák pontosan melyik végtermékbe – műanyagba, gázolajba vagy éppen repülőgép-üzemanyagba – kerülnek. Az iparág (olyan szereplőkkel az élen, mint a BASF, a Shell, az ExxonMobil és a TotalEnergies) a „tömegmérleg” (mass balance) módszer egy speciális változatát, a „tüzelőanyag-mentes elosztást” (fuel-use-exempt) követeli. Ez a módszer lehetővé tenné a cégek számára, hogy:
- A keverékbe adagolt összes újrahasznosított molekulát kizárólag a nagy értékű műanyag termékekhez rendeljék hozzá.
- Teljesen figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy a folyamat során a bevitt hulladék jelentős része (gyakran több mint fele) melléktermékké, például elégetett üzemanyaggá válik.
- A környezetvédelmi szervezetek, mint a Zero Waste Europe és az ECOS (Environmental Coalition on Standards) szerint ez a megközelítés lehetővé teszi a „szellem-újrahasznosítást”: a cégek 100%-ban újrahasznosítottként adhatnak el olyan polimereket, amelyek molekuláris szinten szinte kizárólag fosszilis kőolajból állnak.
Alacsony hatékonyság és magas energiigény
A kémiai újrahasznosítás kritikusai a technológia alacsony hatásfokára is figyelmeztetnek. A VoxEurop által idézett adatok szerint a pirolízis folyamata során a műanyaghulladék tömegének csupán töredéke alakul vissza valódi műanyaggá.
A forrás rávilágít az alábbi ellentmondásokra:
- Hozamveszteség: A hulladékból kinyert pirolízisolajnak gyakran csak 20-30 százaléka válik végül új műanyaggá, a többi a finomítási folyamat során üzemanyagként végzi vagy elvész.
- Energiafaló folyamat: A kémiai lebontás rendkívül magas hőmérsékletet és energiát igényel, ami jelentős szén-dioxid-kibocsátással jár, szemben a mechanikai újrahasznosítással
- Szennyezőanyagok: A pirolízisolaj gyakran tartalmaz klórt, nehézfémeket és egyéb szennyeződéseket, amelyek miatt csak nagy hígításban (szűz kőolajjal keverve) használható fel a finomítókban.
Politikai feszültség: 2030-as uniós célok a tét
Az Európai Bizottság döntése a számítási szabályokról meghatározó lesz a következő évtized műanyagiparára. Az EU Csomagolási és Csomagolási Hulladékokról szóló Rendelete (PPWR) ugyanis előírja, hogy 2030-ra a műanyag csomagolásoknak átlagosan 35 százalékban újrahasznosított tartalommal kell rendelkezniük.
A forrás szerint a Bizottságon belül is feszültség tapasztalható:
- A DG GROW (Belső Piaci Főigazgatóság) hajlamosabb az ipar által kért rugalmas elszámolás támogatására a versenyképesség megőrzése érdekében.
- A DG ENV (Környezetvédelmi Főigazgatóság) és a környezetvédelmi miniszterek egy csoportja (például Dánia, Ausztria, Franciaország) viszont szigorúbb, a fizikai valósághoz közelebb álló elszámolást követel.
Az ipari lobbi azzal érvel, hogy a „tüzelőanyag-mentes” elosztás nélkül a kémiai újrahasznosítás gazdaságilag életképtelen marad, és Európa nem fogja tudni teljesíteni a saját újrahasznosítási kvótáit. Ezzel szemben a civil szervezetek attól tartanak, hogy a túl engedékeny szabályozás aláássa a mechanikai újrahasznosításba való befektetéseket, és legalizálja a zöldre festést.
Összegzés
A VoxEurop jelentése szerint a „szellem-újrahasznosítás” körüli vita túlmutat a technikai részleteken. Arról szól, hogy az Európai Unió hajlandó-e elfogadni egy számviteli alapú „zöldítést” a valódi, fizikai körforgásos gazdaság helyett. Amennyiben az ipar által kért módszer győzedelmeskedik, a fogyasztók úgy vásárolhatnak majd „újrahasznosított” feliratú termékeket, hogy azok valójában továbbra is a petrolkémiai ipar fosszilis forrásaira épülnek.
Forrás: dontwasteit.hu
