A skandinávok titkos fegyvere a betétdíj
Skandináviában az italcsomagolások 85-90%-át visszagyûjtik lakosságtól, de nem úgy, hogy az emberek önkéntesen színes ufókba dobálják a palackokat, hanem visszaviszik a boltba, ahol pénzt kapnak érte. Hallottak már ilyet? Szilágyi László írása
A betétdíj-rendszereket a skandináv kormányok 1984 és 2002 között fokozatosan vezették be, úgy hogy közben folyamatosan párbeszédet folytattak az iparral. Begyűjtési arányokat állapítottak meg az egyutas italcsomagolásokra, és előírták a betétdíj mértékét. A rendszer egy „Zöld Pont" típusú hasznosító szervezetre épül, az ipari résztvevők egy non-profit szervezetnek fizetnek a csomagolás begyűjtéséért. A fogyasztók az összes begyűjtési ponton vissza tudják váltani a csomagolást, és teljes egészében, készpénzben visszakapják a betétdíjat. Mindezek eredményeképpen 2005-re imponáló begyűjtési eredményeket értek el: a fémdobozok 93%-át, a PET-palackok 80%-át gyűjtik vissza.
A skandináv betétdíj-rendszerek a legfejlettebbek a világon: nagyon magas a begyűjtő-pont sűrűség (minden kereskedelmi egységben van ilyen), emellett a forgalmazó érdekelt a hasznosításban. A betétdíj rendszerben begyűjtött anyag sok pénzt ér a termékpiacon. Tonnánként mintegy € 250 a PET-palackok, kb. € 1800 az alumínium ára. Ha a megcélzott begyűjtési arány teljesül, a vissza nem fizetett betétdíjat a koordináló szervezet megtarthatja a betétdíj-rendszer fenntartásának finanszírozására. A rendszerben áramló betétdíjakból származó kamat is bevételi forrást jelent a rendszer működtetőjének.
A kötelezetteknek hozzá kell járulniuk a betétdíj-rendszer költségeinek fedezéséhez, amennyiben a bevételek nem fedezik a működés összköltségét. Norvégiában alapadót vetettek ki a fémdobozokra: (0,91 norvég korona = 11 €uroCent), és változó adót a begyűjtési arányhoz igazítva (fémdoboz: 4,46 norvég korona = 54 €c --> 0,00 Nkr, PET: 2,69Nkr = 32 €c --> 0,00 Nkr). Magyarán ez az adó nullára csökken, ha a begyűjtési cél teljesül! Nem ezt hívják gazdasági ösztönzésnek?
Norvégiáról köztudott, hogy a népsűrűség rendkívül kicsi, a szállítási távolságok nagyok, az árszínvonal Európában a legmagasabbak közé tartozik. Ilyen piaci körülmények között a begyűjtési rendszer „nettó költségei" a következők:
Nagy PET (> 0.5 l) HUF 0,00 !!!!
Kis PET (< 0.5 l) HUF 3,03
Alumínium doboz HUF 0,60
Fémdoboz HUF 6,66
A „nettó költség" figyelembe veszi a vissza nem fizetett betétdíjakat, az anyagköltséget és a nyersanyagért kapott bevételt, ezért az elvárt „díjnak" felel meg, amit az iparnak kell fizetni annak érdekében, hogy a begyűjtési kötelezettségek teljesüljenek.
És nálunk mi a helyzet?
Mint a hivatalos propagandából tudjuk, „az emberek felének" van „lehetősége" a szelektív gyűjtésre. Ez arra elég, hogy begyűjtsék a csomagolások mintegy 10%-át. A szolgáltatóknak évente több mint 1 milliárd forint a vesztesége. A fogyasztókkal először megfizettetik a csomagolást, aztán a szemét elszállítását. Ez a magyar hulladékforradalom.
Az előző környezetvédelmi miniszter felvetette, hogy hazánkban is be kéne vezetni egy kötelező betétdíjas rendszert. Ezután munkacsoport alakult az összes érintett ágazat részvételével, ahol elég meddő vita zajlott. Az ipar, a kereskedelem és a hasznosító szektor hallani sem akar a betétdíjról, ezzel szemben az önkormányzati szféra (a hulladékos közszolgáltatókkal együtt!) és a civil szervezetek képviselői szerint ez sokkal hatékonyabb és igazságosabb rendszer lenne, mint a mostani. Izgalmas kérdés: mit gondol erről az új miniszter?
