Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 4 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A politikusok a fiatalokra sem hallgatnak

  • 2020. február 04.
  • Abigail
Szerző: 
Abigail

„A világ a válsággal szembesül a klímaváltozás miatt, és nem halogathatjuk tovább a cselekvést” - jelentette ki David Attenborough brit természettudós, filmes egy múlt héten sugárzott BBC-interjúban.

Attenborough szerint a klímaváltozással kapcsolatos kérdéseket évről évre félresöpörtük, és azzal hitegettük magunkat, hogy a következő húsz évben majd megoldjuk. „A válság pillanata eljött, és többé nem késlekedhetünk”.

Az ENSZ a napokban közzétett jelentése szerint az elmúlt évtized volt az eddig mért legmelegebb és a felmelegedés miatt tovább nő a szélsőséges időjárási jelenségek száma.

A kutat kijelentette, hogy azonnal cselekedni kell: „Nem mondogathatjuk tovább, hogy van még remény, és hagyjuk a jövő évre. Változtatnunk kell!" Egyben figyelmeztette a politikusokat is, hogy a közvéleményben hatalmasat változott a klímaváltozás megítélése, különösen a fiatalok körében, és a világ vezetőinek hallgatniuk kell erre.

„Meg kell értenünk, hogy ez már nem játék, nem kis vitákról, érvekről és kompromisszumokról szól. Ez egy sürgető probléma, amit meg kell oldani. Ráadásul azt is tudjuk, hogyan csináljuk. Az a paradox helyzet állt elő, hogy tudjuk, hogy cselekednünk kell, de nem tesszük. És minden évvel, amelyben ezt elmulasztjuk, egyre nehezebb és nehezebb lesz elérni a célt”. 

Attenborough természetfilmjei világszerte nagyon népszerűek. A kék bolygó II. című sorozata hívta fel a figyelmet arra, hogy milyen károkat okoz a tengerekben és óceánokban úszó rengeteg műanyag szemét.

A tudós külön kitért arra, hogy a globális felmelegedés elleni küzdelemben nagy előrelépést jelentene, ha Kína jelentősen visszafogná karbonkibocsátását. „Mindenki felsorakozna Kíne mögé. Ez lehetne a remélt nagy változás” - tette hozzá.

 

 

forrás: zipmagazin.hu