A Pasaréti téri Aldiban üzemen kívül helyezték a renitens üvegvisszaváltó automatát

  • 2024. január 04.
  • Viktor
Szerző: 
Viktor

Január 2-án, kedden számoltunk be arról, hogy a Pasaréti téri Aldi frissen üzembe helyezett üvegvisszaváltó automatája olyan cetliket nyomtat, amelyeken portugálul az szerepel, hogy az üvegekért kapott összeg (ami ráadásul nem forintban, hanem euróban van feltüntetve) csak a portugál Continente üzletlánc boltjaiban vásárolható le.

Az automatát természetesen Magyarországon tavaly vásárolt üvegekkel és sörösdobozokkal próbáltuk ki, hiszen azok a csomagolóanyagok (az üvegek mellett alumíniumdobozok és PET-palackok), amelyeket a január 1-től érvényes új rendszerben lehet visszaváltani, még nincsenek forgalomban, és majd csak az elkövetkező hónapokban jelennek meg a polcokon.

Cikkünk nyomán szerdán az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közleményt adott ki, amelyben arra figyelmeztet, hogy „az automatába csak az a palack dobható be, ami után már fizetett visszaváltási díjat a vásárló". Ami esetünkben azt jelenti, hogy fizikailag ugyan be lehet dobni a korábban vásárolt üres üvegeket az automatába, és a gép reagál is rá (nyomtat egy cetlit portugálul), de nem szabad. „A visszaváltó berendezésekbe olyan palackot bedobni, mely nem felel meg a követelményeknek, a beüzemelést követően is károkat okozhat. A visszaváltó berendezés egyébként ellenőrzi majd, elfogadható-e a bedobott italcsomagolás és utalványt csak a szabályoknak megfelelő palackok után ad" – áll az OSZK közleményében.

Most tehát az a helyzet, hogy január 1-től állnak a vadonatúj visszaváltó automaták a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű magyarországi üzletekben, csak nincs mit visszaváltaniuk: új betéti díjas üvegek még nem kaphatók, a régiekért pedig nem jár pénz (pontosabban papíron jár 0,05 eurócent, csak azt senki nem fizeti ki).

Létezik megoldás? Már hogyne létezne. Mivel nem lehet minden üvegvisszaváltó automata mellé rendőrt állítani, a Pasaréti téri Aldiban úgy reagáltak a krízishelyzetre, hogy nemes egyszerűséggel leragasztották a lyukat, ahová az üres üvegeket majd be kell dobni (eddig is be lehetett, de nem szabadott), és ráírták, hogy Üzemen kívül.

Az Aldi egyébként szerdán sajtóközleményben jelentette be, hogy „készen áll a belföldön forgalomba hozott visszaváltási díjas termékek visszaváltására. Az áruházlánc valamennyi üzleténél befejezte a visszaváltó automaták telepítését”.

Üvegvisszaváltási frontjelentésünket olvasták, ha van további fejlemény, azonnal beszámolunk róla.

Forrás: qubit.hu