A mintegy 40 magyarországi akkumulátorgyártással kapcsolatos üzem fele veszélyes

Nálunk most 42 olyan üzem van, ami akkumulátorgyártással kapcsolatos. Ebből 22 veszélyes üzem, mert olyan vegyi anyagokkal dolgozik. Tehát a mennyiség olyan nagy, hogy ez még szabályos működés kapcsán is okozhat környezeti károkat”
– fogalmazott a szeretlekmagyarorszag.hu-nak adott interjúban Éltető Andrea, a KRTK Világgazdasági Intézetének tudományos főmunkatársa. Hozzátette: így nagyon nagy mennyiségű vegyi anyag termelődik, és nagyon nagy mennyiségű a veszélyes hulladék is, így a beruházások megkérdőjelezhető módon térülnek majd meg Magyarország számára.
Miért fontos ez? Nagy Márton április végén – a szomorú GDP-adatokra reagálva – jelentette be, hogy a 100 új gyár programot 150-re emelik. Azt írta, „továbbra sem adjuk fel azt a tervet, hogy a lehető legnagyobb gazdasági növekedést érjük el, a 2025-ös és 2026-os gazdaságpolitikai programok továbbra is ezt a célt tűzik ki maguk elé.”
Mit mond még a szakember? A környezeti aggályokon túl Éltető Andrea szerint azért is elhibázott a kormányzati stratégia, mert kizárólag vendégmunkásokkal lehet majd üzemeltetni ezeket a gyárakat. Sőt, Magyarországon már régóta rengeteg gyár működik külföldi vendégmunkásokkal. Így pedig a közpénzes ráfordítások még inkább megkérdőjelezehtőek, holott ezek összege – számításai szerint immár elérik az 1600 milliárd forintot.
Forrás: forbes.hu