Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 14 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hulladékégető új köntösben?

  • 2010. szeptember 21.
  • Molnár András
Szerző: 
Molnár András

Egy új magyar technológiával katalizátoros hőbontással nagy tisztaságú olaj állítható elő újrahasznosításra alkalmatlan műanyaghulladékból - adta hírül a kisalfold.hu. Az így nyert olaj energetikailag hasznosítható.

A szabadalom Gelencsér Gábor tulajdona, aki a megvalósításra szerződést létesített egy győri vállalkozóval, Sárközi Imrével. Az általuk előállított olaj emissziós paraméterei megegyeznek a kereskedelemben kapható változatokkal.

"Üzemanyagként diesel motorban felhasználva generátort hajt meg és villamos energiát termel. Ez a kutatás-fejlesztési program keretében megvalósított technológia is bizonyítja, hogy mennyire fontosak az új megoldások, melyek révén szemétből is lehet értéket előállítani úgy, hogy maga a beruházás öt éven belül megtérül. Sok más próbálkozástól eltérően ez a rendszer már működik, a gyakorlatban is kiállta a próbát. Fogy a szemét, az áramot pedig el lehet adni.” - nyilatkozták a technológia alkalmazói a kisalfold.hu portál tudósítójának. A technológia folyamata, a katalitikus hőbontás nagyban hasonlít a föld mélyében zajló folyamatokhoz, melyet már számtalan kutató igyekezett felszíni körülmények között reprodukálni. Állítják, nekik sikerült.

Ezzel eddig nincs is sok baj – azon kívül, hogy a legfontosabb a felesleges és újrahasznosításra alkalmatlan műanyaghulladékok keletkezésének megelőzése lenne. Azonban úgy tűnik, a vállalkozók a technológiában megoldást látnak hazánk energiafüggőségének csökkentésére. Az így nyert olajat ugyanis generátorok hajtására használnák, így un. csúcs-erőműveket lehetne létrehozni.
„Ezen új típusú erőművek segítségével termelt olajjal az energiaéhséget fedezendően másodpercek alatt beindíthatók az áramtermelő generátorok. Segítségükkel jelentősen csökkenthető lenne Magyarország energiafüggősége, valamint a környezetünk is sokkal tisztább lenne.” - írja a kisalfold.hu. Valóban tisztább környezetet eredményez-e valami, amit egy véges erőforrásból származó (mivel a kőolajkészletek végesek) hulladékokra építünk? Vajon ez nem ugyanolyan csővégi megoldás, mint egy kommunális hulladékégető?

Nem, rosszabb. Ugyanis a hatályos jogszabályok szerint a kibocsájtási határértékek generátorüzemnél megengedőbbek, mint hulladékégetőnél, és például széndioxid tekintetében a kibocsájtások sem kisebbek. De a legnagyobb bibi a dologban mégsem ez. Ha felesleges, újrahasznosításra alkalmatlan műanyaghulladékra építünk erőműveket, úgy a továbbiakban szükségünk lesz ezekre az anyagokra. Vagyis a környezet épp hogy veszít, és nem nyer az új technológiával, hiszen kényszerűen tovább kell gyártanunk a hulladékot.  Az új, csodával kecsegtető műszaki megoldások keresésén kívül ideje lenne más szemmel nézni a világot. Az igazi technológiai újítás az lenne, ha a fejlesztők a műanyagok kiküszöbölésére törekednének és a termékek hosszútávú használhatóságát és javíthatóságát tartanák szem előtt.

fotó: Massdep / CC