Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 5 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Közösségi barkácsműhely nyílt a XII. kerületben

  • 2019. július 04.
  • Enikő
Bár jó móka saját kezűleg elkészíteni vagy megjavítani a bútorainkat, egy átlagos háztartásban, főleg városi lakásokban nem igazán fér el egy esztergagép, és beszerezni sem olcsó mulatság a fa- és fémmegmunkáló eszközöket.

Ezért ahogy minden téren, a barkácsolásban is hódít a közösségi vonulat, és a XII. kerületieknek holnaptól különösen egyszerű lesz helyet és gépeket találni az ötleteikhez. A Hegyvidéki Barkácsműhely egy helyi lakos ötlete nyomán egy régi csempebolt helyén nyílik meg a Márvány utcában július 2-án, pontosabban a bejáratot a párhuzamos Hertelendy utcából közelíthetjük meg.

 

A városban nem ez az első barkácsműhely, hiszen ott van például a Hello Wood által alapított Technika, ahol a tanfolyamok mellett bérleti díj ellenében használhatjuk a berendezést, Zuglóban pedig az Azta közösségi barkácsműhelyben lehet varrogatni és felújítani a bútorainkat. A XII. kerületben az önkormányzat kezdeményezésére nyitnak most közösségi barkácsműhelyt, amelyet 300 Ft-os óradíjért lehet igénybe venni hetente három alkalommal.

 

közösségi barkácsműhely

 

Online kell időpontot foglalni, és nem kell hozni mást, csak a megmunkálandó anyagot, ami lehet fa, fém, műanyag és textil is. A helyiségben egyszerre hat ember tartózkodhat, és egy szakember felügyelete mellett lehet barkácsolni a rendelkezésre álló eszközökön: esztergálás, gyalulás, csiszolás, köszörülés, ragasztás, vágás, fűrészelés, forrasztás, hegesztés oldható meg a műhelyben, illetve két varrógépet is találunk.

 

A lehetőség sajnos csak kerületi lakosoknak, illetve olyanoknak áll nyitva, akiknek a tartózkodási helye ide van bejelentve.

 

forrás: https://welovebudapest.com/2019/07/01/holnaptol-nyitva-all-a-kozossegi-barkacsmuhely-a-xii-keruletben/?fbclid=IwAR2G4RN0GpZsURZVn7z8jLc_wTBX1RhCYZjnu7iiII8HUeLS-PsDE_QTYAs