Kötelezettség vagy lehetőség?

A Környezetvédelmi Minisztérium kezdeményezésére és támogatásával, a bajai Eötvös József Főiskola közreműködésével egy olyan műhelymunkán vehettünk részt közel hatvanan, melynek célja az volt, hogy a HKI mentén egy valóban jól használható Megelőzési terv és Hgt. születhessen.

Először Pump Judit, az Eötvös József Főiskola szakjogásza ismertette azokat a lényegi elemeket, amelyek a HKI szerint változásokat jelentenek majd a jelenlegi szabályozáshoz képest, majd Bartus Gábor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem oktatója, környezetgazdász beszélt a HKI közgazdasági vonatkozásairól.

Ezután három szekcióban három különböző aspektusát vizsgáltuk a HKI-nek:
1.    Kapcsolati háló szekció: A hulladékgazdálkodásban a szereplők között sokrétű kapcsolat jön létre. A kapcsolatokat részben jogszabályok, részben a piaci szereplők maguk hozzák létre. A szekció célja az volt, hogy meghatározza a kapcsolatokat létrehozók körét, a kapcsolatok létrejöttének okát és a kapcsolatokból származó problémákat.
2.    Hulladéktechnológiai szekció: Elsődleges kérdése a melléktermék fogalmának megjelenése volt. Fontos témaként merült fel továbbá a technológiai folyamatok minősítése a hasznosítás szempontjából, az újrahasználat fogalmának kiterjesztése az alkatrészek újrahasználatára, és megjelent az újrahasználatra való előkészítés fogalma is. A szekció vizsgálta azt is, hogy a legjobb elérhető technika (BAT, Best Available Technics) követelményrendszerének mennyire felelnek meg a különböző technológiák.
3.    Anyag- és hulladékáram szekció: A hulladékstátusz megszűnésének feltételrendszerét a HKI szabályozza. Bár a konkrét kritériumok kidolgozását az Európai Bizottság saját maga számára tartotta fönn, mégis fontos annak vizsgálata, hogy adott hulladékok mikor kerülnek ki végleg a hulladékgazdálkodás szabályozása alól. A HKI kiemelten kezeli a hulladék gazdasági értékét és ezzel összhangban a másodnyersanyagként való újrafeldolgozást. Ebben a szekcióban is téma volt a BAT, konkrétan a hulladékok mennyisége és minősége, illetve az, hogy a kezelt anyagok hogyan alakítják a BAT követelményrendszerét.

Röviden az 1. szekcióról
Rögtön indításként azzal a kérdéssel szembesültünk, hogy vajon van-e különbség a gyártási és a termékhulladék között? A kérdésre azonnal kétféle határozott válasz érkezett: Igen, van és nem, nincs. Nyilván terméke válogatja. De vajon fiskális szempontból kell-e, hogy különbség legyen köztük? Magyarul, a termék árában megjelenik-e a gyártás során keletkező hulladék kezelésének, ártalmatlanításának minden költsége? És a termék hulladékká válása esetében? Hol jelenik meg, és meddig tart a gyártói felelősség? Hogyan lehet ezt jogi eszközökkel szabályozni? Mi a helyzet ez ügyben egy csomagolóanyagnál, és hogy érvényesül például az építőiparban? Vajon megfizetjük-e a termék megvásárlásakor az összes környezeti terhelés árát?
A klasszikus közgazdaságtan szerint a kereslet és kínálat függvénye meghatározza azt a termékmennyiséget és azt az árat, melynél egyensúly van. Mi a helyzet, ha a költségek között megjelenítjük a környezetterhelés árát, az úgynevezett externáliákat is? Ha ezzel nőnek a gyártási költségek, nyilvánvalóan nőni fognak az árak is, ezzel együtt pedig egy kisebb mennyiségnél áll be a kereslet-kínálat egyensúlya. (Hurrá! Kevesebbet fogunk fogyasztani.) De vajon átvihető-e ez a gyakorlatba? Számszerűsíthető-e minden externália? Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a környezetterhelés ára nem állandó összeg. Amíg még sok esőerdőnk van, addig egy kis károsítás nem jelent olyan rettenetesen nagy gondot, ám ahogy nő a terhelés, ahogy csökken az esőerdők területe, úgy ugrásszerűen nő a környezetterhelés ára is.
Elvileg a gyártási folyamat minden egyes lépésénél be kellene építeni az externáliák árát is az előállítási költségbe, így aztán a termék megvásárlásával valóban megfizetnénk minden költséget, és olyan magas lenne a környezetet jelentősen terhelő termékek ára, hogy valóban nem lenne rájuk kereslet. Bár már ez is elég utópisztikusnak tűnik, véleményem szerint ez a rendszer is csak akkor lenne kellően hatékony, ha meghatározásra kerülnének olyan kvóták, amik felett egyszerűen nem lehetne többet felhasználni. (Elfogyasztottad a rád eső bauxit-adagot? Akkor nem ihatsz több dobozos sört.)
Nos, miután így elrévedtünk a jóléti közgazdaságtan rejtelmeiben, térjünk vissza a HKI gyakorlati kérdéseihez.

A HKI-ban nagyon fontos szerepet kap a hulladék-hierarchia:
1.    Megelőzés, melynek része az újrahasználat is
2.    Újrahasznosításra való előkészítés
3.    Újrafeldolgozás
4.    Egyéb hasznosítás
5.    Ártalmatlanítás
A szekcióban részt vevők véleménye szerint ez így általánosságban elfogadható, de konkrét esetekben már egyáltalán nem biztos, hogy ez az optimális prioritási sor.
Fontos lenne az életciklus-elemzés – legalábbis akkor, ha a fentebb vázolt árképzési rendszer nem valósul meg – de a gyakorlati tapasztalat az, hogy az életciklus-elemzés is nagyjából úgy működik, ahogy a statisztikai elemzések. Azt hisszük el, amit mi hazudunk. (És ezzel sem a statisztikusokat, sem az életciklus-elemzéssel foglalkozókat nem szerettem volna megsérteni, csupán a szekcióban részt vevők véleményét tolmácsoltam.)

Qui prodest?
A hulladékgazdálkodás bizony sokszereplős játék. Gyakran ellentétes érdekekkel, vesztes/nyertes játszmákkal. Vajon lehet-e olyan törvényt alkotni, amellyel minden szereplő jól jár? Véleményem szerint nem. Sőt, továbbmegyek. Véleményem szerint ez nem is lehet célja egyetlen törvénynek sem.
A szekcióban próbáltuk sorra venni az összes szereplőt, végignéztük, hogy egy-egy módosítás kinek milyen játszmát eredményezhet.  Vajon egy gyártó nyertese lehet-e annak, hogy a melléktermékek kikerültek a hulladék státuszból? És a hasznosítók? És ha a gyártók egyben hasznosítók is? És vajon a koordináló szervezetek, akik elvileg ugye a gyártókat és a hasznosítókat képviselik? Egy települési szelektív gyűjtési rendszer kialakításakor miben érdekelt az önkormányzat, és miben a közszolgáltató? És mi a helyzet akkor, ha belép a „harmadik”? Mondjuk egy másik szolgáltató, aki egy másik településen talán éppen közszolgáltató?
Lehet egyáltalán ilyen kusza helyzet minden lehetséges kérdésére jogi szabályozással olyan válaszokat adni, hogy mindenki jól járjon? Én azt gondolom, hogy nem. Nem lehet, és nem is kell törvényileg biztosítani, hogy minden szereplő jól járjon. Egyetlenegy szereplőnek kell jól járnia. Annak az egynek, aki nem képes fellépni a saját érdekei védelmében. Aki nem tud megállapodásokat kötni, aki nem tud alkalmazkodni a megváltozott piaci helyzethez, aki nem tud más partnert keresni a megbízhatatlan helyett... Annak az egy szereplőnek, akiről az egész beszélgetés alatt nem ejtettünk egy szót sem. A környezetnek.
Úgy tűnt, hogy a jelenlegi helyzetben minden szereplő rosszul érzi magát. A közszolgáltató átvállal egy feladatot az önkormányzattól. Látszólag biztonságos helyzetben van, hiszen hosszú távú megállapodást kötött, állami garanciával. Mégis hatalmas kintlevőségek halmozódtak fel, melyek behajtásában az önkormányzat nem tud segíteni, az állami garanciának pedig se híre, se hamva… A koordináló szervezetek látszólag mindig nyertesek, hiszen ha vesztesek lennének, fel sem mennének a pályára. Valójában azonban ki vannak szolgáltatva a politikai döntéseknek, a rosszul előkészített, nem elég hatékony, és a lakosság által sem támogatott pályázati projekteknek, melyeket utólag ők már nem tudnak befolyásolni.
Minden szereplő bizonytalanságban él, ami nemcsak a piaci bizonytalanságot jelenti. Ennél sokkal súlyosabb gond az állandó alkalmazkodási kényszer a kiszámíthatatlan jogszabályi rendszerhez, az engedélyezési folyamatokhoz.
Hogy mi a jó mégis ebben a helyzetben? Az, hogy talán pont ez a kiszolgáltatottság lesz az az egyetlen pont, aminek megváltoztatásában minden szereplő érdekelt. Emiatt fognak leülni egy asztalhoz, ennek megváltoztatásáért hajlandóak együttműködni. Végre elindulhat egy szakmai kommunikáció, létrejöhet egy alulról szerveződő platform, melynek motorja egy társadalmi szervezet lehet. Talán éppen a ­HuMuSz, azzal a Tanácsadó Testülettel, melyet néhány hónapja állított fel, és amelynek feladata és célja éppen a jelenleg formálódó törvények, a jogszabályi háttér szakmai véleményezése, a társadalmi egyeztetési folyamat kontrollja.
2013-ig a HKI értelmében meg kell alkotnunk Nemzeti Megelőzési Tervünket. Kell ennél „HuMuSz-osabb” feladat?

A hulladékgazdálkodástól a fenntarthatóság felé: társadalmi részvétel a környezetpolitikai stratégiáktól a helyi "nulla hulladék" kezdeményezésekig c. pályázati programot támogatta Izland, Liechtenstein és Norvégia,az EGT Finanszírozási Mechanizmuson és a Norvég Finanszírozási Mechanizmuson keresztül.