Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 6 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kamikatsu, a zero waste település

  • 2018. január 09.
  • Abigail
Szerző: 
Abigail

Egészen Japánig kell utaznia annak, aki szeretné közvetlenül is megtapasztalni, milyen az, amikor egy kisvárosban tényleg komolyan gondolják, hogy hulladékmentes településsé válnak. Kamikatsu alig kétezres lélekszámú település a szigetország keleti területén, és úgy tűnik, 2020-ig sikerül is maradéktalanul teljesíteni az alig másfél évtizede megfogalmazott célt.

 

2003-ban hirdette meg Kamikatsu települése a szigorú programot, amelynek értelmében célul tűzték ki, hogy a városban megszűnjön a szemétkibocsátás. Azaz a város vezetése, számítva lakói partnerségére, eltökélte, hogy minden keletkező hulladékot hasznosítanak. Ezzel is védik környezetüket, és a maguk módján hozzájárulnak ahhoz, hogy csökkenjen a hulladékégetés során fellépő üvegházhatás és károsanyag-kibocsátás.

 

A titok a szelekció

 

A város olyan ütemben haladt a zéró hulladék-kibocsátás megvalósításának útján, hogy az elmúlt években több riport és dokumentumfilm is bemutatta eredményeiket. Most ott tartanak, hogy

a városban keletkező hulladék nagyjából 80 százaléka helyben hasznosul, és csak a maradék 20 százalék kerül lerakóba.

Ez azonban még kevés, és ezt a hányadot is szanálni akarják. 

Ha minden a tervek szerint alakul, akkor 2020-ra eljutnak a keletkező szemét 100 százalékának helybeni újrahasznosításáig.  

 A titok nyitja pedig a szigorú és következetes válogatás. Míg a legtöbb szelektív hulladékgyűjtésnél elegendő a papírt, műanyagot, üveget, kimerült elemeket szétválogatni, addig Kamikatsuban 34 féle kategóriába válogatják a szemetet, ahogy azt az alábbi dokumentumfilm bemutatja.

 

Így a szemét döntő hányada újrahasznosul, feldolgozás vagy közvetlen felhasználás útján, illetve komposztálásra kerül.

Nagyvárosok nagy tervekkel

Kamikatsuban az egész városban számos példát lehet találni arra, hogyan hasznosították újra a helyben előálló hulladékot. Ezek közül is az egyik leglátványosabb az a pub, melynek nem csak berendezését, hanem a teljes épületét felhasznált hulladékból építették. Az épület fenntarthatósági díjat is nyert 2016-ban.

 

 

Kamikatsu az a hely, ahol nagyon komolyan veszik a szelektív hulladékgyűjtéstFORRÁS: TIMOTHY TAKEMOTO/FLICKR

 

A szemét problémája vélhetően az egyik legnagyobb kihívás a következő évtizedekben az emberiség számára.

A Világbank jelentése szerint, 2025-re a jelenleginél közel másfél milliárddal több ember fog városban élni. Ennek az lesz a következménye, hogy nagyjából 1,5 kilogrammra nő az egy emberhez köthető naponta előálló szemét átlagos mennyisége. Ez a jelenleginek a duplája.

A példaértékűnek tartott japán Kamikatsu mellett, nagyobb települések is jelentős erőfeszítéseket tesznek a hulladékprobléma megoldására. Például San Diego 2015-ben fogadta el azt a tervet, amelynek értelmében 2030-ig a városból a lerakókba jutó hulladék mennyiségét 75 százalékkal csökkentik, 2040-ig pedig hulladékmentessé teszik a metropoliszt. New York hasonlóan ambiciózus tervet jelentett be a közelmúltban, ott 15 év alatt szeretnék elérni a teljes szemétmentességet.

 

forrás: origo.hu