Jane Goodall-t meghívták a Sziget Nagyszínpadára

  • 2019. augusztus 06.
  • PKata

A Sziget szervezői szerint egy fesztivál nem csak gazdaságilag, hanem környezetvédelmi szempontból is lehet fenntartható. 

A Sziget Kulturális Menedzser Iroda 2019 júliusában tartott sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a 2019-es Sziget fesztivál szervezése során folytatták és továbbgondolták az előző évek zöld kezdeményezéseit. Újdonság, hogy idén a Green Sziget Center program helyszínén a klíma start-upok világába nyerhetnek betekintést a látogatók.

 

Mi legyen a műanyaggal?

A fesztivál környezetvédelmi intézkedéseinek középpontjában a műanyag hulladék csökkentése, a víztakarékosság, valamint a Duna megóvása áll. A tavalyról már ismert re-pohár rendszer idén is folytatódik, ami azt eredményezi, hogy mintegy 1,5 millió egyszer használatos műanyag poharat fognak kiváltani a “többutas” poharak. Tavaly a “Don’t Suck- Ne szívd meg” szívószál-mentes kampány 60%-kal csökkentette a szívószál használatot. A nagy sikernek köszönhetően idén egy tovább fejlesztett változattal igyekeznek még jobban csökkenteni ezt az arányt: már a szívószálak önkiszolgáló pultra helyezését sem támogatja a Sziget, illetve, a központi ártáblákra is felkerül a szívószálmentes üzenet. Azok a látogatók, akik mégis ragaszkodnak a szívószálhoz, papírból készült, 100%-ban újrahasznosítható alternatívával szürcsölhetik az italokat.

A szívószálak mellett a vendéglátóhelyek nem újrahasznosítható hulladékainak csökkentésére is külön hangsúlyt fektet a fesztivál. Az eddig bevezetett értékesítési szabályokon túl nejlonzacskót egyáltalán nem lehet forgalmazni, és az ételek kiadásakor lebomló tányérokat és evőeszközöket használnak majd. A 2018-as szelektív gyűjtési program eredményességét a kézi takarítás fejlesztésével tervezik növelni, ennek érdekében 50 fő hulladékgyűjtő önkéntessel nő a gyűjtés kapacitása.

 

Javítani az újrahasznosítás arányait

Idén a cél a korábbi 50%-os újrahasznosítási arány fenntartása és növelése. Továbbá a fesztiválozók idén is ajándékokért cserébe válthatják be a szelektíven válogatott hulladékot a Green Sziget Centerben. Nem csak a műanyag hulladék mennyiségének csökkentésére, de az eldobott csikkekre is ügyel a Sziget. Idén 50 000 darab mobil hamutartó kiosztását tervezik a fesztivál bejáratánál. A tervek szerint emellett külön PET-gyűjtő aktivitások is megvalósulnak, amiket a Sziget partnereivel karöltve végez majd el. Az együttműködés során a visszagyűjtött PET palackok újrahasznosítását is vállalta az adott partner.

 

Életadó elemünk: a víz

A víztakarékosság is nagy figyelmet kap idén. A fesztivál egy speciális kampánnyal készül a zuhanyzási idő csökkentésére, amit 2018-ban kísérleteztek ki a fesztiválon. Minden zuhanyfülkét takarékos zuhanyzásra felhívó matricákkal látnak el. Ez akár már 20%-os vízmegtakarítást is eredményezhet. A szervezők kreatív módon fogják felhívni a figyelmet a fesztivál területén elérhető vízvételi lehetőségekre is. A szervezők a vízcsapokat a szolgáltatási térképen is feltüntetik, és a vízlelőhelyeket embernagyságú vízcseppek fogják jelölni. Az Eco Camping területén vákuum öblítéses ECO WC-ket telepítenek, melyekkel 85%-os vízmegtakarítás érhető el.

A Duna tisztán tartása is fontos szempont a szervezők számára. A Sziget önkéntesei naponta tartanak majd közös szemétszedést, hogy a Sziget dunai partszakaszán ne juthasson hulladék a vízbe.

 

Környezetkímélő étkezés

Mindezek mellett a Fesztivál idén bevezet egy új étkeztető blokkot, ahol a fenntartható táplálkozás kerül a középpontba. Ebben a blokkban alacsony CO2 kibocsátású ételeket forgalmazó helyeket találhatnak a fesztiválozók. Ez nem csak vegán és vegetáriánus ételeket jelent, hanem halat és csirkét is. Az itt képződött konyhai hulladék a Szigetre kitelepült mobil komposztáló berendezésben kerül majd feldolgozásra, ahol a tervek szerint 100 m3 ételmaradékot, lebomló csomagolást dolgoznak majd fel. Az itt készült humusz anyag az Óbudai-sziget rekultivációja során kerül felhasználásra a Főkert által. A mobil komposztáló mellett egy „látványlabor” is helyet kap, ahol a komposztálás folyamatát tudományos igényességgel mutatják be a látogatóknak.

 

Fiatalos energia

Az energiahatékonyság érdekében a fesztivál önálló mérőórával szereli fel a kereskedelmi egységeket, és energiahatékonysági tanácsokkal látják el az üzemeltetőket. Az önkéntesek segítségével azt is figyelni fogják, hogy a javasolt intézkedésekből melyeket vezetik be. Az ECO CAMPING POWERED BY E.ON lesz a fesztivál tudatos kemping zónája. Itt a korábban már említett vákuumos WC-k mellett értéknövelő újrahasznosítással (upcycling-al) készült bútorokkal, közösségi reggelikkel, környezetbarát tisztítószerekkel teremtenek zöld kempinget a fesztiválozók számára. A sikeres tavalyi bemutatkozás után idén újra lesz napelemmel működő kemping az E.ON támogatásával. A különleges hangulatú és egyben fenntartható Eco Kemping nemcsak kényelmes, hanem környezettudatos is lesz, hiszen E.ON Solar napelemek állítják elő a melegvizet és az áramot. Szintén napelemek segítik majd a telefontöltést az energiacég standján, ahol a fesztiválozók hűsölve töltődhetnek fel. Az E.ON élményeket is kínál: a standjuk és a tavaly népszerűvé vált lépésszámláló applikációjuk idén újabb meglepetéseket tartogat.

Ezen kívül a merchandising területén is bevezetnek egy új SZIGET termékcsoportot, SzigEthical néven. Ezek a Fair Wear Foundation által validált organikus pólók, vászontáskák és BPA-mentes kulacsok. A termékek megvásárolhatóak lesznek mind a merch-pultokban, mind a Green Sziget Centerben és a Recycling Point-okban.

A szervezők idén jobban hangsúlyozzák a fesztivál kerékpárbarát jellegét. A Csepellel való együttműködés keretei között 70 db biciklit kap a Sziget stáb, ezek között 10 db egyedi, „Love Revolution” fényezéssel ellátottat. A Csepellel és a Magyar Kerékpáros Klubbal közösen „Bringázz a Szigetre” kampány is készül, ami a különböző közösségi médiumok segítségével hívja fel a figyelmet a Sziget biciklibarát jellegére.

 

Zöld központ

A Sziget fenntarthatósági központja, a Green Sziget Center ( Zöld Sziget Központ) idén megújulva, már programhelyszínként várja a látogatókat.

A fesztivál szelektív hulladékbecserélő bázisa, ahol a látogatók szétválogatott hulladékért ajándéktárgyakat kaphatnak cserébe, hozzájárul ahhoz, hogy a “Szitizenek” maguk is tisztán tarthassák ideiglenes lakóhelyüket. A központ bevezetésének köszönhetően tavaly a fesztivál hulladékát már 50% szelektíven szállították el a partnercégek.

A Green Sziget Center programjának középpontjában a klímaváltozás áll. A helyszínen több témában előadások, beszélgetések és alkotóműhelyek várják az érdeklődőket. A Climate Reality Project Europe és a Climate-KIC Alumni Association által szervezett programok a fesztivál egy hete alatt felölelik a biodiverzitás, a megújuló energiaforrások, a klímaaktivizmus, a fenntartható fesztivál és utazás témáit. A Climate Reality Project-et Al Gore volt amerikai alelnök alapította. A szervezet legfőbb célja, hogy felhívja az emberek figyelmét a klímaváltozás jelenségére és problémáira.

A tavalyról már ismert Climate-KIC Alumni Association a klímainnováció témáját járja körül. A szervezet önkéntesei kreatív ötletek és innovációs, cselekvésközpontú műhelyek segítségével igyekeznek bevezetni a közönséget a klíma start-upok világába. Ilyen lesz például a napelem műhely, ahol a fesztiválozók elkészíthetik saját mini napelemes töltőiket. A két szervezett mellett a Fridays for Future Magyarország aktivistái is megfordulnak a helyszínen.

Augusztus 8-án 19h és 19h 10 perc között Dr. Jane Goodall világhírű főemlőskutató, ENSZ békenagykövet és aktív környezetvédő lesz a Nagyszínpad főszereplője.  Jane munkájának köszönhetően ma már tudjuk, hogy a csimpánzok sokkal közelebbi rokonaink, mint valaha gondoltuk volna. Afrikában, természetes környezetükben figyelte őket, míg el nem fogadták jelenlétét, és feltárták előtte az emberéhez oly hasonló viselkedésüket. A 85 éves kutató napjainkban évente 300 napot utazik, hogy felhívja a figyelmet a természet-és környezetvédelem fontosságára, az élőhelyek pusztulásra, fogyasztási szokásaink környezetkárosító hatásaira. A Love Revolution programhoz csatlakozva a Nagyszínpadról közös felelősségünkre szólít fel. Júliusban a világ egyik vezető könnyűzenei fesztiválján, a Glastonbury-n David Attenborough tartott nagy sikerű beszédet, szintén a nagyszínpadon.  A brit The Telegraph nevű napilap és hírportál rövid videója az eseményről:

A fent vázolt új intézkedések a Fesztiválon évek óta folyó komoly szakmai munka eredményei, amelyek idén is folytatódnak. Így a fesztiválszervezők megismerik a fesztiválozók környezetvédelmi programokhoz való viszonyát, folyamatosan adatokat gyűjtenek, és kisebb kutatásokat bonyolítanak le kifejezetten azzal a céllal, hogy nemzetközi konferenciákon és más szakmai találkozón bemutatható tudásbázist hozzanak létre. A kutatások és monitorozások eredményei egyébként megtalálhatóak lesznek a 2019-es SZIGET Fenntarthatósági Jelentésben is.

A Greenfo tudósítói kint lesznek a Szigeten, és a gyakorlatban is tesztelik majd: lehet-e egy több százezer embert vonzó fesztivál környezetbarát?

 

A tavalyi Sziget fesztivál képgalériái:

Környezetvédelem a 2018-as Sziget Fesztiválon

Sziget 2018

 

Forrás: Bajomi Bálint, https://greenfo.hu/hir/jane-goodall-t-meghivtak-a-sziget-nagyszinpadara/