Illúzió, hogy a turkálóban vásárolva megmenthetjük a Földet

„Onnan jön a legtöbb használt ruha, ahol a legfejlettebb és a leggyakoribb a gyűjtés. Hozzánk például leginkább Hollandiából” – mondja Hartay Mihály környezetvédelmi tanácsadó, Közép-Európa egyik legnagyobb használtruha-nagykereskedése, a Textrade Kft. kommunikációs vezetője.

A székesfehérvári Textrade kétszáz főt foglalkoztat, ők tehát a főleg Nyugat-Európából érkező ruhákat és kiegészítőket idehaza szortírozzák és bálázzák. Az üzemükben a szétválogatott termékek hat kontinens harmincöt országába kerülnek tovább. Ezeket a ruhadarabokat külföldön értékesítik, tehát nem a hazai használtruha-boltokban találjuk őket.

Turinagyhatalom vagyunk, ez nem kérdés.

Magyarországon van igény a használt ruhára: „ezt jól mutatja az is, hogy plázákban is helyet kapnak használtruha-boltok” – mondja Hartay Mihály. A legtöbb hazai használtruha-üzlet „angol turi” néven fut, és ezen a Brexit sem változtatott sokat. „Nyilván valamennyivel nehezebb lett onnan használt ruhát importálni, de ez nem probléma: Németország, Hollandia, Belgium, Franciaország továbbra is ontja a használt ruhákat” – teszi hozzá.

Magyarországon személyenként jelenleg 10 kilogrammnyi használt ruha termelődik évente, ennek kisebb részét, csupán a töredékét gyűjtik be szelektíven. A leggyakrabban lomtalanításkor szabadulnak meg a már nem hordott ruháktól, vagy nemes egyszerűséggel a vegyes háztartási hulladék közé dobják.

Vagy konténerekbe: a Textrade helyezte ki azokat a használt ruhákat és textilhulladékot gyűjtő konténereket, amelyekkel itthon találkozhatunk. Ebből úgy 1500 darab van országszerte.

Ehhez jön még hozzá tehát náluk 20 ezer tonnányi használt ruha Nyugat-Európából, így a cég székesfehérvári üzemében évente nagyjából 30–40 ezer tonnányi textilt dolgoznak fel.

Gyakran kapják meg azt a kérdést, hogy miért nem ajánlják fel jótékony célra a Magyarországon begyűjtött ruhákat. „Igény szerint együttműködünk a Magyar Vöröskereszttel. Viszont nem tudnának mit kezdeni ezzel a mennyiséggel, nincsenek felkészülve arra, hogy ennyi ruhát fogadjanak, ráadásul ősszel nyári ruháktól szabadulnak meg az emberek. A rászorulóknak viszont ősszel őszi-téli holmikra van szükségük” – magyarázza a szakértő. Magyarországon a jótékonysági szervezetek a begyűjtött ruhák 10 ezer tonnájából csupán a töredékét hasznosítják.

A begyűjtés azonban garantáltan fel fog pörögni, mert néhány év múlva, 2025-től az Európai Unió területén kötelező lesz szelektíven gyűjteni a textilhulladékot. Azt egyelőre nem tudni, ez hogyan fog megvalósulni, Hartay Mihály szerint mindenesetre nem vagyunk lemaradva, bár a kötelező szelektív gyűjtésig a jelenlegi 1500 konténernek a 8-10-szeresére lenne szükség.

A hulladékgazdálkodást 35 évre állami koncesszióba akarja kiadni a kormány, ennek része lehet majd a textilek visszagyűjtése is. A Textrade a válogatásban aktívan részt szeretne venni, így szükség esetén akár bővítenék is az üzemet. „A használt ruha válogatásához és értékesítéséhez is komoly szakmai háttérre és kereskedelmi tudásra van szükség” – mutat rá a szakértő, ez kell ahhoz, hogy megfelelően felismerjék, hogy egy ruhadarab az égetőbe menjen, géprongy legyen belőle, vagy első osztályú, márkás, újból értékesíthető használt ruha.

A használt ruhát többféleképpen is lehet gyűjteni: jelenleg a hulladékgazdálkodók bizonyos válogatott hulladéktípusokért házhoz mennek, ilyen a papír, a műanyag, néhol az üveg. Lehetnek kihelyezett hulladékszigetek vagy konténerek, illetve olyan pontok, ahol a használt ruhát leadhatjuk. A Textrade-nél nagyjából hetente ürítik a konténereket, de ha valaki egy hagyatéktól válik meg, akár egy nap alatt is teletölthet egy ilyet. „Nyugat-Európára is főleg a konténeres gyűjtés jellemző. Ez a rendszer amúgy jól működik” – mondja Hartay Mihály, annak ellenére, hogy akár egy erősen szennyezett ruha egy egész konténer tartalmát tönkreteheti.

A magyaroknál ez mindenesetre nem gond: környezetvédelmi szakember tapasztalatai alapján a magyarok „jól, tisztán, rendezetten” rakják a konténerekbe azokat a ruhákat, amelyeket már nem akarnak tovább hordani. Más lehetőségük nem is nagyon van, hiszen a rendszerváltással együtt megszűntek a bizományi áruházak, ezzel együtt megszűnt a használt ruhák piaca is – emlékeztet Hartay Mihály.

„Egy ideig a közszolgáltatók is gyűjtötték a használt ruhát, de egyre veszteségesebb” – emeli ki a szakember. Korábban még jó üzlet volt a használt ruhákban, ez azonban mostanra már nem igaz: mivel egyre olcsóbbak az új ruhadarabok, a használt ruhák értéke is zuhan. „Az olcsó ruháktól könnyebben is szabadulnak meg az emberek. Ez pedig az egész iparág gazdaságosságával megy szembe” – mondja.

A divatmárkák se moshassák kezeiket

A használtruha-válogatáshoz sok alkalmazottat kell foglalkoztatni, ezért kéri évek óta a használt ruhás szakma, hogy a kereskedők és a gyártók is vállaljanak kötelezettséget – mondja a kommunikációs vezető, hozzátéve, nem gondolják, hogy a márkák feladata a gyűjtés, az együttműködésük azonban elengedhetetlen.

Míg a PET-palackok és üvegek újrahasznosításáról élénk vita folyt az elmúlt időszakban, és számos törvény vonatkozik már ezek gyűjtésére, betiltására és újrahasznosítására, a divatiparra, és így a szintén hatalmas mennyiségben termelődő textilszemétre kevesebb figyelem jutott. A használtruha-cég munkatársa szerint úgy kell a divatmárkák kötelezettségeit tisztázni, hogy ezt a fajta új szerepüket ne csak zöldre mosásra használják majd, hiszen "ha egy visszagyűjtési akciót hirdetve szervezetlenül visszagyűjtenek mondjuk 1 százalékot", akkor az csekély eredmény.

Másnak sem kell már Európa szemete

A használt ruhák piaca egy közel 5 milliárd dolláros, egyre növekvő iparág, amelyben jelenleg évente körülbelül 4 millió tonna ruha forog. A növekedést táplálja a fast fashion térhódítása: a korábbi évi 2 szezon helyett ma már a divatmárkák 52 mikroszezonban mutatnak be (és dobnak piacra) új darabokat. Az ABC a múlt hónapban tett közzé egy látványos riportot, ami a Dead White Man’s Clothes, vagyis a halott fehér férfi ruhái címet viseli. Ebben azt mutatták be, hogy a világszerte vásárolt olcsó, rossz minőségű fast fashion ruhák miként végzik Ghánában, mérgező hulladékhegyek formájában. Csak a nyugat-afrikai ország fővárosába, Accrába hetente 15 millió darab használt ruhát küldenek. Az akár 20 méteres magasságot is elérő lerakatok 60 százaléka egytől-egyig olyan ruhadarab, amelyet már nem akarnak viselni azok, akik megvették – vagy talán soha nem is adták el. Bár erről a divatmárkák nem szeretnek nyilatkozni, a riport információi alapján akár 40 százalékkal többet gyártanak, mint amennyit eladnak.

Több kelet-afrikai országban már betiltották, hogy európai használt ruhát importáljanak. Ennek több oka is van: egyfelől már ott sem tudnak mit kezdeni az oda özönlő használt ruhákkal, másfelől a rendkívül olcsó import a helyi kereskedők és kézművesek piacát is rontja. Kínában is egyre nagyobb problémát okoz az, hogy mit csináljanak akár csak az országban keletkező textilhulladékkal. Hartay Mihály is arra figyelmeztet, hogy miközben egyre nő a textilhulladék mennyisége, egyre több ország zárja le a határait a már nem hordott ruhadarabok feléjük hömpölygő tömege előtt. Ez az EU-ban keletkező hulladék elhelyezését nehezíti meg. Az azonban szintén nem megoldás, hogy lényegében áttoljuk a hulladékot a határokon túlra” – véli.

Mi lesz a begyűjtött, szétválogatott használt ruhákkal?

A begyűjtött használt ruhák jelentős százalékából ismét használt ruha lesz, csak valahol máshol – vagy előbb-utóbb, a fél világ körbeutaztatása után szeméthegy egy olyan fejlődő országban, amelyik még nem tiltotta be a használt ruhák importját. Viszonylag elterjedt megoldás, hogy géprongyként végzik ezek a darabok. Ám ez sem megoldás mindenre: „Géprongyból is csak régebben kellett sok. A modern ipari gépeknél már közel sincs szükség annyira” – veszi végig a lehetőség megvalósíthatóságát a szakértő. „Amit használnak is ilyen célra, az többnyire nem használt ruhából készül. De a szennyezettebb, rosszabb minőségű ruháknál ez lehetőség” – teszi hozzá.

A Textrade Kft. esetében a begyűjtött termékek 60 százalékából lesz ruhadarab ismét, 30 százalék megy géprongynak, 8–9 százalékát elégetik, és 1–2 százalék végzi hulladéklerakókon.

Hartay Mihály hosszú távon az elemi szálbontásban lát jövőt: ez egy olyan eljárás, amellyel alkotóelemekre tudják bontani az alapanyagokat. Bár ipari alapanyagnak a vegyes összetételű textíliák is jók, a textiltermékek újrahasznosításának egyik legnagyobb kihívása az, hogy kevert szálból készülnek. A bútoriparban, ipari szűrők és a mezőgazdaságban használt geotextíliák esetében fel lehetne ezeket a szétbontott szálakat hasznosítani, most ugyanis leginkább nyers kőolajból készült polipropilénből készülnek ezek. „A szigetszentmiklósi Temaforg Kft., ahol ilyen textíliákat gyártanak, meg kénytelen külföldről rendelni az alapanyagot” – mutat rá Hartay Mihály.

A hulladék megelőzése elméletben egyszerű: nem vásárolunk annyi ruhát, amiket utána pláne nem dobunk ki. Hartay Mihály azonban nem túl optimista, szerinte járványhelyzet és növekvő tudatosság ide vagy oda, nem fogunk se kevesebb, se jobb minőségű ruhákat vásárolni, ha a nagy átlagot nézzük.

Na de mit gondol arról a környezetvédelmi tanácsadó, hogy fenntarthatónak minősül-e a használt ruha? „Ha a gyártó és a forgalmazó beszáll, akkor gazdaságilag igen. De csak akkor” – bontja ki Hartay Mihály az egyik aspektust. „A mikroműanyagok kérdése azonban már teljesen más megközelítést kíván: hisz minél többször mosunk ki egy ruhát, annál több mikroműanyag távozik belőle” – teszi hozzá. „Ebből a szempontból szennyezőbb, mint egy új, mert könnyebben, gyorsabban degradálódik” – összegzi. „De ha korrekt állapotban van és inkább tovább hordjuk, akkor viszont sokkal kisebb környezetterheléssel jár, mintha egy újat gyártanának helyette” – mutat rá, így a szakértő szerint nagyon fontos, hogyan kezeljük a már meglévő ruháinkat. Hogy a lehető legkésőbb legyen belőle használt ruha – a világ másik felén.

Cikk forrása: hvg.hu

Lead kép forrása: pexels.com