Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 11 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nulla Hulladék Hét 2013.

  • 2013. november 12.
  • juci

A korábbi évekhez hasonlóan a Humusz Szövetség idén is megrendezi a Nulla Hulladék Hét programsorozatot, melynek a Humusz Ház ad otthont november 18. és 22. között.  

A hét folyamán a következő programokkal várjuk az érdeklődőket:

 

November 19-22. – A ReSzütyő pályázat időszakos kiállítása, ezzel párhuzamosan a Fölösleges Áruk Fóruma (FÁF) állandó tárlata tekinthető meg.

 

ReSzütyő: A Nejlonzacskómentes Nap alkalmából táskakészítésre buzdítottunk mindenkit, hogy a már kidobásra ítélt, felesleges anyagokból némi fantázia segítségével alkosson valami újat. Száznál is több pályázat érkezett, melyeket a Facebook közösség és a szakmai zsűri is véleményezett.

http://www.humusz.hu/reszutyo_kiallitas

 

Fölösleges Áruk Fóruma: Célunk rámutatni arra, hogy mennyi felesleges holmit vásárolunk, ami a vásárlás után rögtön a szekrény mélyére vagy a szemetesbe kerül, pedig használati tárgyként forgalmazzák. Ezen tárgyakból válogattunk egy kiállításravalót.

http://www.humusz.hu/hirek/lakossag/faf-vandorkiallitas/2595

 

Kiállításaink megtekinthetők a Humusz Ház nyitva tartási idejében:

Hétfő, szerda-péntek: 9:00 – 16:00

Kedd: 9:00 – 18:00

 

 

November 19. – Komposzt Toborzó a közösségi komposztálóhoz – újabb csatlakozók jelentkezését várjuk!

 

Ha komposztálni szeretnél, de nincs helyed hozzá, hozd el a háztartási zöldhulladékodat a Humusz Ház kertjébe, ahol közösségi komposztkeretek várnak! 

További információ: http://humusz.hu/komposztalj


 

November 20. 18:00 – 20:00 – Cserebere Börze

 

Ami az egyik embernek megunt tárgy, az a másiknak valóságos kincs lehet! Börzénkre elsősorban ép állapotú ruhákat és kiegészítőket várunk.

http://www.humusz.hu/cserebere

 

 

November 20-tól a Humusz Házban megkezdjük a használt farmeranyagok gyűjtését a Réthy Fashion számára.

 

Réthy Fashion: Hulladék farmerből kihozni valami újat, valami egyedit!

http://rethy-fashion.com/hitvallasunk.html

 

 

November 22. – Karácsonyi Tárgyadomány-gyűjtő Akciót indítunk kerületi  szociális szervezetek részére.

 

 

 

A Nulla Hulladék Hét teljes időtartama alatt, valamint egészen januárig

Nulla Hulladék  online kvíz

A regisztrálók 6 pályán keresztül tehetik próbára tudásukat, tanulhatnak új dolgokat a környezettudatos szemléletről. A játék során havonta a leggyorsabb kitöltők trendi vászontáskát és fémkulacsot kapnak, február végén pedig három REbicikli talál majd gazdára!

(http://www.humusz.hu/nuhukviz)

 

Mi az a nulla hulladék?

A nulla hulladék célkitűzés egyszerre jövőkép és gyakorlati iránymutatás egy olyan életmód kialakításához, ahol – a természetben zajló fenntartható körforgás mintájára – nem keletkezik végleges hulladék, mert minden, a folyamatokból kilépő anyag egy másik helyen felhasználható erőforrásként jelentkezik.

A nulla hulladék jegyében úgy tervezzük a termékeket és úgy működtetjük a folyamatokat, hogy összességében csökkenjen a hulladék mennyisége és veszélyessége. Ebben a szemléletben nem eltemetjük vagy elégetjük az erőforrásokat, hanem megőrizzük és hasznosítjuk azokat. A nulla hulladék megvalósításával megszűnik a bolygó, az emberiség, az állatok és a növények egészségét veszélyeztető – talajba, vízbe, levegőbe történő – kibocsátás.