Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 7 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hazánkban még évekig maradhatnak a műanyag zacskók a boltokban

  • 2018. január 04.
  • CsViki

2018-tól már Görögországban is fizetni kell a környezetszennyező műanyag zacskókért. Mostantól négy centbe kerül egy, de jövőre már dupla ennyibe is kerülhet.

műanyag zacskó

 

Pluszkiadás lesz  

Érdemes lesz most már Görögországban is tudatosabb fogyasztóvá válni, ami a csomagolóanyagokat illeti. Január elsejétől négy centbe, vagyis kicsivel több mint tizenkét forintba kerül egy műanyag zacskó a boltokban. Jövőre ez az összeg  kilenc centre is emelkedhet. Azonban a heti piacokra és az utcai árusokra továbbra sem vonatkozik a rendelkezés, ezért a környezetvédők kritizálják a szabályozást.

 

Nem elég ökotudatosak a görögök

Az IELKA görög piackutató becslései szerint a görögök évente fejenként mintegy négyszáz műanyag zacskót használnak el. Görögország éves szeméttermelése kiemelkedően magas, 500 ezer tonna. Ám ennek szélsőségesen alacsony hányadát hasznosítják újra – emelte ki a Greenpeace környezetvédő szervezet görög ága.

 

Különbségek  az újrahasznosítás terén

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség adatai szerint a kommunális hulladék újrahasznosítási aránya Görögországban 2015-ben mintegy 15 százalék volt, míg a listavezető Németországban 66 százalék.

 

Hazánkban még évekig maradhatnak a műanyag zacskók a boltokban

Világszerte egyre nagyobb problémát jelentenek a kereskedelemben használt műanyag zacskók, amelyek ellen a magyar kormány is hadat üzent. Bár a szeptemberben beterjesztett környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény módosítását, amely emelte volna a bolti műanyag zacskó termékdíját, a kormány egyelőre felfüggesztette. Az indoklás az volt, hogy megvárják, amíg az Európai Unió az új – a korábbinál egyébként vélhetően szigorúbb – környezetgazdálkodási szabályokat el nem fogadja.

A szigorítás terve azért merült fel, mert ezzel eleget kívántunk volna tenni egy uniós irányelvnek, amely értelmében 2020-ig minden tagállamnak állampolgáronként évi kilencven darab alá kell csökkentenie a eladótéri műanyag zacskók felhasználását, majd 2025-re évi negyvennél több nem juthat egy polgárra.

A 2016-os adatok szerint Magyarországon évente fejenként átlagosan nyolcvanhárom zacskót használunk kiflik, zöldségek csomagolására, amivel egyelőre teljesítjük az EU-irányelvet.

 

Forrás: hirado.hu