Az a kincs, ami nincs! 3.

Közös felelősség

Az Az a kincs, ami nincs program előző két kiadványából jól látszik, hogy paradigmaváltásra van szükség a hulladékgazdálkodásban, hiszen hiába szögezi le minden fontos dokumentum, hogy a hulladékmegelőzésnek van prioritása a gazdálkodásban, a valóságban megfigyelhető jelenségek és folyamatok nem erről szólnak. A jelenlegi hulladékos szemléletmód azt sugallja, hogy fogyaszthatunk, amennyit akarunk, termelhetünk bátran bármennyi hulladékot, majd jól szervezett vállalkozások mindent ártalmatlanítanak, esetleg feldolgoznak. ez alapvetően rossz megközelítés.

Nem lehet tovább folytatni a nyersanyagok és az energiahordozók pazarlását a mai módon. Illúzió azt gondolni, hogy jelenlegi fogyasztásunk szerkezete és mértéke fenntartható. Mind a luxusfogyasztás, mind a silány termékek kényszerű fogyasztása komoly negatív hatással van a környezetre, így a hulladékprobléma növekedésére.

Jelen kiadványunk ajánlás a nemzeti hulladékmegelőzési stratégiához, amelyben leírjuk, hogy – szerintünk – mit kellene tenni az egyes társadalmi csoportoknak, hogy kevesebb legyen a hulladék. A kiadvány kéziratával bejártuk a hét régiót, hozzászólásokat kértünk a hulladékgazdálkodás szereplőitől.

Célunk, hogy a javaslatok döntő része beépüljön a 2007 utáni időszak nemzeti és regionális terveibe, szabályozásába, pályázati programjaiba.

Meggyőződésünk, hogy minden társadalmi csoportnak sokat kell tenni azért, hogy a MEGELŐZÉS prioritása ne csupán üres szakpolitikai jelszó legyen, hanem valódi tartalommal teljen meg, és a jelenlegi ártalmatlanítás-centrikus hulladékgazdálkodást át tudjuk állítani megelőzés központúvá. A jelenlegi gyakorlat ugyanis valójában nem a környezet és a fogyasztók érdekeit szolgálja.

A fentiek miatt javaslataink minden társadalmi csoport feladataira kiterjednek, az állami szervektől a gazdálkodókon és civileken át a fogyasztókig. Jelszavunk: Közös felelősség. Nem elég várni az állami szabályozásra és az intézkedésekre (aztán megpróbálni kibújni alóluk…), hanem önkéntesen is tenni kell a környezetért mindenkinek. És rengeteg a tennivaló. Javaslataink egy része többször is előkerül a kiadványban, mert megítélésünk szerint több társadalmi csoportnak is feladata van vele.

Vegyünk egy példát: az összehasonlító életútelemzések pontos használatával sok csatát tudnánk nyerni a hulladékok keletkezése elleni háborúban. Ehhez a tudományos műhelyeknek folyamatosan finomítani kellene a metodikát, az államnak előírni és szabályozni a használatukat, a gazdálkodóknak adatokat kellene hozzá szolgáltatni, független műhelyeknek el kellene végezni az elemezéseket, a médiának nyilvánosságra kellene hozni és közérthetővé kellene tenni az eredményeket, az oktatási intézményeknek be kellene építeni ezeket a tananyagokba, és ami a legfontosabb: az államnak az eredmények figyelembe vételével kellene módosítani pl. az ökoadók mértékét. A civilek pedig segíthetik, serkenthetik és ellenőrizhetik ezeket a folyamatokat.

Ezt hívjuk mi közös felelősségvállalásnak és társadalmi együttműködésnek. Ugyanígy rengeteg közös dolgunk lenne egy környezetvédelemre ösztönző hulladékdíj-rendszer kialakításában, az egészséges és környezetkímélő fogyasztás és életmód elterjesztésében, vagy akár egy etikus és kevésbé szennyező "hulladékos kultúra" általánossá tételében, stb.

A HuMuSz kezdetek óta úgy tekint a hulladékok mennyiségének növekedésére, hogy a bajok gyökereit a fogyasztásnál és a fogyasztást gerjesztő reklámoknál kell keresni. Ettől az elvtől ebben a kiadványban sem tudtunk eltekinteni. Ha kevesebb hulladékot akarunk, kevesebbet, tudatosabban és etikusabban kell fogyasztanunk. Komoly meggyőződésünk az is, hogy a kevesebb hulladékkal együtt egészségesebb, versenyképesebb(!) és szociálisan igazságosabb lenne a társadalom. A következő években ezt számos módon kívánjuk bizonyítani!