Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 8 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európai Év Fája 2016

  • 2016. február 23.
  • sklania

A fa története:

A bátaszéki tölgy egy 18. századi erdő emlékét őrzi, a mögötte álló Szent Orbán kápolnát pedig ugyanekkor emelték egy pestisjárvány után. Az öreg fa és kápolna közösen őrzi a települést és lakóit, akik az ‘56-os Dunai árvíz idején is ide menekültek. A tekintélyes fát a helyi földművesek gondozták: levágták száraz ágait, és a csonkot megfestették, ezzel védve a betegségektől. Máig élő hagyomány, hogy a fa tölgy törzsét május 25-én borral locsolják, ezzel biztosítva a következő év bő szőlőtermését.

Magáról a  versenyről

Az Európai Év Fája verseny a Cseh Köztársaságban nagy hagyományokkal bíró Év Fája verseny folytatásaként született. A cseh versenyt az Ökotárs Alapítvány cseh testvérszervezete, a Nadace Partnerství kezdeményezte és támogatja a mai napig. Az európai verseny döntőjébe a részt vevő országok győztesei jutnak tovább.

 Az Európai Év Fája verseny célja, hogy megmutassa a fák kulturális és természeti értékét, melyet becsülnünk és óvnunk kell. Itt tehát nem a fák szépsége, mérete vagy kora a fontos, hanem a történetük és kapcsolatuk az emberekkel. A versenyben ugyanis olyan fákat keresünk, melyek fontosak a körülöttük élő közösségeknek.

 A mozgalomhoz évente több százezren csatlakoznak, a résztvevő országok száma a kezdetek óta 5-ről 15-re emelkedett, és folyamatosan várjuk a további csatlakozó országokat Európából. Célunk, hogy a fák védelmének kérdése nemzetközi szintű témává váljon.

Szavazatát leadhatja 2016 február 29.-ig az alábbi linken:

http://www.treeoftheyear.org/Letosni-rocnik/Nejstarsi-strom-v-Bataszeku.aspx

Az eredményt április 20-án a brüsszeli díjátadón jelentjük majd be.