Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 2 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Adni, vagy nem adni? – Szívesen, de kételyek közt adományoznak a magyarok

  • 2022. július 15.
  • Jakab János

Az UniCredit Bank és a SteiGen közös kutatásából kiderült, hogy mennyire vannak tisztában az emberek az ESG fogalmával Magyarországon, illetve mit jelent számukra a fenntarthatóság. A kutatás azt is megmutatta, hogy a megkérdezettek 16 százaléka a használati tárgyak adományozását sorolja a fenntarthatósághoz. Az emberek szívesen segítenek másokon, de vajon milyen tényezők befolyásolják őket az adományozással kapcsolatos döntéseikben?

Emlékeztetőül: Az ESG (E, environmental: környezeti, S, social: társadalmi, G, governance: vállalatirányítási területek) a fenntarthatóságért végzett munkát teszi láthatóvá és mérhetővé a közép- és nagyvállalatok esetében. Az UniCredit Bank és a SteiGen közös kutatásából nemrég megtudhattuk, hogy az ESG fogalmát a magyarok mindössze 12 százaléka ismeri, annak társadalmi, vállalatirányítási vonatkozásait pedig még kevesebben. A fenntarthatóság fogalmához a megkérdezettek 73 százaléka a környezetvédelmet, 66 százalék a tudatos fogyasztást, 16 százalék a használati tárgyak adományozását sorolta.

 

Szívesebben segítünk, ha tudjuk, kihez kerül a támogatás

 

Az eredményekből jó látható, hogy az ESG „S” területéhez tartozó társadalmi kezdeményezések közül az adományozás vezeti a listát mind ismertségében (54%), mind a részvétel tekintetében (36%).

 

Az adományozással kapcsolatos tapasztalatok azonban vegyesek: a válaszadók több mint fele nem hiszi el az adománykérőknek, hogy az adományaik a megfelelő helyre jutnak el. Ez magyarázza azt, hogy leginkább a helyi kezdeményezéseket támogatják. Elmondásuk szerint aktivitásukat pozitívan befolyásolja, ha ismerik a kezdeményezés elindítóit, akik lehetnek ismerősök, barátok, helyi cégek, szervezetek, oktatási, egyházi intézmények, számukra ismert Facebook-oldalak és olyan csoportok, melyeknek tagjai. Fontos szempont, hogy ezekben az esetekben lehetőségük van személyesen kapcsolódni az adott kezdeményezéshez: „Az a jó, ha konkrét személynek, alapítványnak segít az ember, akinek a tevékenységéről, helyzetéről valós információja van” – fogalmazott a kutatás egyik résztvevője a fókuszcsoportos beszélgetések során. „Akkor támogat az ember ilyen kezdeményezéseket szívesen, ha van valamilyen személyes kapcsolata a szervezettel vagy azzal a konkrét céllal” – fogalmazott egy másik válaszadó a személyes interjúk alkalmával.

 

Nagy léptékben már óvatosabbak vagyunk

 

A megkérdezetteknek sok rossz személyes tapasztalata van – főleg a pénzbeli – adományozással kapcsolatban, így országos kezdeményezésekhez leginkább akkor kapcsolódnak, ha jól ismert szervezet indítja az akciót. Ilyenek a nagy, országosan ismert segélyszervezetek adományvonalai, gyűjtései, míg a kisebb vagy újonnan alapított szervezetekkel szembeni bizalom hosszabb idő alatt épül ki.

 

Az országos kezdeményezések jellemzője még a felmérés szerint, hogy kampányszerűek; az egyszeri kezdeményezésekben pedig szívesebben vesznek részt a magyarok, mint azokban, amelyek rendszeres elköteleződést igényelnek. Egyszeri lehetőségek, például az adó 1 százalékának felajánlása, a karácsonyi időszakokra, illetve egyes eseményekhez időzített kampányok vagy a média által felkapott segélyakciók.

 

Miért segítünk?

 

A válaszolók 68 százaléka nyilatkozott úgy, hogy azért vesznek részt adományozási akciókban, mert jó érzés segíteni másokon. A résztvevők számára fontos a tevékenység okán érzett öröm, lelkiismereti megelégedettség és akár új barátok szerzése.

 

Az UniCredit Bank és a SteiGen közös kutatásából megállapítható, hogy alulról építkezve, kihasználva a helyi kezdeményezésekben rejlő erőt lehet szélesebb rétegeket is bevonni az adományozásba, önkénteskedésbe. Jól látszik azonban, hogy miután a bizalom kiemelten fontos ebben a témakörben, a gazdaság szereplőinek jelentős és másokat is inspiráló szerepet kell vállalnia.

 

Az UniCredit Csoport például – egyéb társadalmi kezdeményezései mellett – a nemzetközi Call for Europe nevű pályázatán keresztül olyan helyi civil szervezeteket támogat, amelyek oktatási, esélyegyenlőségnövelő projektjeikkel küzdenek a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolásáért. A magyarországi bank többféle kezdeményezést is támogat; prioritást jelentenek a gyermekek egészségét célzó és a hátrányos helyzetű közösségek felzárkóztatását, életét segítő kezdeményezések. Emellett aktívan reagálnak az aktuális társadalmi igényekre, legyen az a pandémiás időszakban a legveszélyeztetettebb idősek egészségének megóvását segítő eszközök beszerzése, az ukrajnai háborús konfliktusból menekülők számára nyújtott tárgyi és anyagi támogatás, a bank munkatársainak szociális lakhatási projektekhez vagy környezetvédelmi projektekhez kapcsolódó önkéntessége, vagy számos más adományozási és önkénteskedési lehetőség.

 

További információ: UniCredit Bank, kommunikáció, [email protected]

 

A kutatásról

Az UniCredit Bank arra törekszik, hogy felhívja a figyelmet a fenntarthatósági kérdések jelentőségére, ezért rendszeresen végez e téren kutatásokat, melyek eredményét közzéteszi. A legutóbbi kutatás arra mutatott rá, hogy milyen eltérések mutatkoznak a különböző generációk fenntarthatósághoz való viszonyában. A fent ismertetett adatok a SteiGen Research az UniCredit Bank Magyarország megbízásából készített 1000 fős, a felnőtt lakosságra nézve reprezentatív online kérdőíves kutatásából, valamint az ezt kiegészítő fókuszcsoportos beszélgetésekből és mélyinterjúkból származnak.

 

Az UniCreditről

Az UniCredit páneurópai kereskedelmi bank, amely egyedülálló szolgáltatási kínálattal rendelkezik Olaszországban, Németországban, Közép- és Kelet-Európában. Célunk, hogy a közösségeknek megadjuk a lehetőséget a növekedésre, miközben a legjobbat nyújtjuk minden érdekelt fél számára, és segítünk kibontakoztatni ügyfeleink és munkatársaink képességeit és lehetőségeit Európa-szerte.

 

A SteiGenről

A SteiGen Consultancy Kft. csapata több évtizedes piaci tapasztalattal segíti az ügyfeleit a céljaik elérésében. A hosszú távú és élményközpontú megoldásokat alkalmazó vállalat egyedi, generációs különbségeket is figyelembe vevő módszerekkel dolgozik. A SteiGen célja, hogy partnereik élményként éljék meg a velük töltött időt, és maximálisan profitáljanak belőle.

 

Forrás: Unicredit