Szolgáltatók

A kőbányai Ereco Rt. shredder-hulladékos botrányával már két ízben is foglalkoztunk (ld. KukaBúvár, 1999. ősz és tél). Azóta a T.Z.-ként szereplő titokzatos bejelentő kilépett inkognitójából, kiderült, hogy Potyó Józsefnek hívják, és hogy a szomszéd telephelyről figyelhette az eseményeket, hiszen az Avermann Hungária Kft. alvállalkozója (volt). Erre mondtuk a múltkor, hogy semmi kedvünk igazságot tenni közöttük, lássuk a veszélyes hulladékot! A parlament környezetvédelmi bizottsága azóta behívatta a Közép-Duna-Völgyi Környezetvédelmi Felügyelőség (KDVKF) teljes vezérkarát, és kifaggatta a történetről. Még mi is hozzászólhattunk, sőt a veszélyes anyag termelői is ott voltak. Az bizonyos, hogy hosszú szappanorerára kell számítani, de az már nem, hogy a környezet fog nyerni.

A mennyiségi növekedés talán az elektronikai hulladékok területén a legdinamikusabb , mivel a robbanásszerű fejlődés velejárója, hogy az eszközöket egyre többen és egyre rövidebb ideig használják. A világ számítógéppel jól ellátott országaiban kiszolgált számítógépek milliói kerülnek évente a szemétre, többségében nem az előírásoknak megfelelően. A hazai helyzet sem jobb.

A Parlament előtt lévő hulladékgazdálkodási törvény sem a megelőzésről szól.

A HuMuSz lényegében egyetért a környezetvédelmi minisztérium megállapításával: Magyarországon hulladék-katasztrófa helyzet van. A megoldási megközelítésünk azonban annyiban sajátos, hogy mi nem a már meglévő hulladékokra, hanem -- hosszú távú megoldást keresve - elsődlegesen a hulladék keletkezésének megelőzésére koncentrálunk. A hulladékprobléma lényegét egyébként csak a fogyasztói társadalom logikájának tanulmányozásával, a reklám-fogyasztás-hulladék kapcsolódási pontjainak feltárásával lehet megérteni. Kizárólag így tehető világossá, hogy hol kezdődik a hulladékprobléma, és hogy mely ponton lehet és érdemes hatékony megelőzési intézkedéseket foganatosítani. A reklám-fogyasztás-hulladék alapvető összefüggéseinek feltárása után logikusan jutunk arra a következtetésre, hogy kevesebb hulladékhoz másmilyen fogyasztási szokásokra -- és kevesebb reklámra - lenne szükség. Nem véletlen tehát, hogy az ökológiailag orientált (hulladék megelőzésre összpontosító) hulladékgazdálkodásokban a többutas (betétes) csomagolási rendszerek megmentése illetve fejlesztése központi szerepet kap.

Hogy-hogy nem, a HuMuSz gondolt egyet magában, hogy jó lenne már nagy feneket kerekíteni ennek az egész áldatlan hulladékos ügynek. Hiszen, miről beszélnek az emberek: szemetes az utca, sok a kutyagumi, meg ilyesmi. De rögtön elakad a szavuk, ha azt kérdezzük tőlük, hogy tudja-e Ön, mi történik a szeméttel, miután a kukások elviszik, vagy hogy azt tudja-e egyáltalán, hogy mennyi szemetet termelünk, és hogy ez milyen problémát jelent nemcsak a környezet, hanem az ország számára? Na, hát, erre - és még sok minden másra - kaphattak választ azok a lelkes tanárok és diákok, akik eljöttek az országos vándorkiállítás egy-egy helyszínére.

A híradás szerint a Westel 900 és a Primatel egyetértésre jutott a Magyar Katolikus Püspöki Karral. Keret-megállapodást kötöttek, melynek alapján a multinacionális szolgáltató cégek a mobiltelefon rendszer bázisállomásaikat mostantól a katolikus templomtornyokba telepíthetik. Természetesen bérleti szerzõdés alapján, pénz fizetése ellenében. A konkrét telepítési szerzõdéseket a telefontársaságok mindig az illetékes egyházközségekkel, plébániákkal kötik majd meg (akik a belegyezésüket nem, a bázisállomás esetleges bátor elutasítását viszont "felfelé" indokolni kötelesek.).

Rég nem látott felháborodást váltott ki a távközlési törvény júniusi módosítása, holott a történelmi elõzmények nem jeleztek semmi számunkra szokatlant: fû alatti alkudozások, sumák jogszabályelõkészítés, majd erõbõl levezényelt parlamenti szavazások. A produktum lényegében testet öltött az otromba jogalkotói akarat, vagyis az, hogy a szolgáltatók távközlési létesítményeiket ezután a tulajdonosok beleegyezése nélkül is elhelyezhetik az ingatlanon.