A teljes kiadvány foglalkozik a „hulladékos gazdálkodó szervezetek”, a civilek, az oktatási intézmények és a tudományos testületek feladataival is. a 34 oldalas kiadvány beszerezhető a HuMuSz Házban, illetve letölthető innen: http://www.humusz.hu/?id=humusz&nid=717.
A fogyasztónak az alapvető ökológiai összefüggések ismeretére, megfelelő piaci rálátásra és széleskörű termékinformációra volna szüksége. Ez utóbbi (és a szaporodó nemzetközi élelmiszerbotrányok) miatt ma már egyértelmű: az alapvető fogyasztói információs jogokat minél előbb és a legmagasabb jogalkotói szinten kell szabályozni. Ez sokáig akkor sem halogatható, ha ma még az egyes élelmiszeripari lobbik sikeresen formálják a jogot a saját képükre. Ilyen ügybe keveredtem bele nemrég én is.
Az európai országok hulladékcsökkentési törekvéseit bemutató sorozatunkban ezúttal a finn főváros hulladékgazdálkodási terveiről adunk rövid helyzetjelentést. A gyakorlati vonatkozásokat illetően az eddigiekhez képest túl sok újdonságot ebben sem fogunk találni, azonban szemléletüket tekintve kiemelkedőek. Úgy tűnik, rájöttek arra, hogy ha valódi változást akarnak elérni, akkor mindenki közös és mindennapi feladatává kell tenni a hulladékmegelőzést.
Képzeljünk el egy világot, ahol a Természet már nem természetes többé, ahol az erdőkben aljnövényzet helyett hulladék borítja a talajt ameddig a szem ellát, az itt-ott feltűnő buckák, dimbes-dombos kiemelkedések tulajdonképpen szemétdombok, a természet harmóniáját mindenütt az ember által megtermelt és felelőtlenül szétszórt szemét bontja meg.
A gyógynövényeket könnyen felismerem, és azt is meg tudom mondani, hogy mennyi idő alatt bomlik le a papír. A titokzsáknál már bajban vagyok, sehogyan sem tudom kitalálni, hogy mi az az ismeretlen és természetes anyag, ami ilyen kísértetiesen hasonlít a műanyaghoz. Kicsit elsápadok, amikor fény derül rá, hogy egy sikló levedlett bőrét simogatom, gyorsan az energiás pulthoz váltok, ami eszeveszetten sípol, ha túl sok háztartási eszközt kapcsolok be egyszerre. a kukás-csoport képével a nyakamban nyomkodom a gombokat, miközben villog, sípol és forog minden a pécsi Zöld-Híd Alapítvány Öko-Kuckójában.
A Weeeman Paul Bonomini alkotása Cornwallban, a valószínűleg sokak által ismert Eden Project mellett. Magyarul "elektrohulladék-embernek" hívhatnánk (WEEE = Waste from Electrical and Electronic Equipment, azaz elektronikai és elektromos eszközökből származó hulladék). A hatalmas robotszerű figura elektrohulladékból készült, hét méter magas és pontossan 3,3 tonnát nyom. Annyit, amennyi elektronikai hulladékot egy átlagos brit állampolgár élete folyamán megtermel...
Mi a közös a számítógépbillentyűzetben, a telefonkönyvben és a közlekedési táblában? Nyilván a legtöbben kapásból tudják a választ: mindegyikkel lehet falat burkolni.
Az Environment Agency (az Anglia és Wales környezetének megóvásával foglalkozó vezető szervezet) 200l-2002-ben tanulmányt készített annak érdekében, hogy kiderítse, vajon melyik pelenkázási forma méri a legkisebb csapást a környezetre. Az eredmény kicsit meglepő volt (számomra legalábbis), és persze megfogalmazhatóak vele szemben fenntartások.