Lakosság

Mire jó a csomagolási irányelv?

classic_560_paletteAz EU számtalan irányelve közül az egyik a csomagolóanyagokról és a csomagolási hulladékokról szól. Ennek elvi célja, hogy elősegítse a hulladékmegelőzést, a hulladékcsökkentést, illetve ezzel párhuzamosan csökkentse a csomagolóanyagok és hulladékaik által okozott környezeti hatá­so­kat. Mindezt természetesen úgy, hogy közben ne akadályozza a belső piac működését.

Környezettudatosság Afrika szarván

 Eritreai körkép

Míg Magyarországon egymás után siratjuk el az utolsó környezetet kímélő csomagoló-anyagokat, addig innen sok ezer kilométerre Kelet-Afrika egy kis országában az általános hulladék-megelőzés, hulladék újrahasznosítás a mindennapok része. Eddigi tapasztalataim alapján a harmadik világ egyet jelentett a végeláthatatlan szeméthalmokkal. Különösen szembeötlő ez a „fejlett világra” csak a közelmúltban nyitó országokban, ahol a lakosság nem tud mit kezdeni a ráömlő filléres termékek csomagolóanyagaival. Nyilván sokkal hamarabb érték el például a kis dél-kelet ázsiai falvakat a dobozos és műanyag palackos italok, sokszorosan becsomagolt snackek, édességek és egyéb „modern” termékek, mint a „fejlett hulladékgazdálkodás” vagy az efféle termékeket elutasító szemlélet.

Simon Gergely (Levegő Munkacsoport) riportja.

Hazánk környezeti igazgatási állapota - avagy mi harminc?! Mi mennyi?!

A környezetvédelmi tárca kiadta a Hazánk környezeti állapota 2005 című könyvet. "A környezeti adatok gyűjtése elsőrendű fontosságú a sikeres környezetvédelmi igazgatás szempontjából" - szögezi le rögtön az előszó, és ezzel nem győzünk egyetérteni, sőt "az állampolgár is kíváncsi arra, milyen minőségű környezetben él", de hát ezt mondjuk mi is évek óta! Ezek után a hulladékgazdálkodásról szóló rész olyan mértékben kiábrándító és felháborító, hogy kénytelenek vagyunk vele bővebben foglalkozni. A hulladékforradalomra kihegyezett retorika most "becsült" és elhallgatott adatokkal lett alátámasztva.

Hulladékcsökkentés Szlovákiában

kassa01_120Nemrég a szlovákiai Kassán jártunk, ahol meglátogattuk a Priatelia Zeme (Föld Barátai) civil szervezetet. Egyeztettünk a Miskolcon és Kassán zajló hulladékos civil programokról, illetve az együttműködés lehetőségeiről. Tanulságos volt a találkozó, hiszen kicsit beleláthattunk egy Szlovákiában működő zöld szervezet mindennapjaiba, illetve képet kaphattunk egy más környezetben zajló munka eredményeiről is. Demeter Zoltán (Zöld Akció) riportja.

"Súlypontáthelyezésre lenne már szükség"

bh1_120 Balatoni Henrik, Hulladékhasznosítók Országos Egyesülete
Megkerülhetetlen szereplője Balatoni Henrik a hulladékhasznosítók piacának. Számos hasznosító vállalkozás tulajdonosa és vezetője, a szakma nagy lobbistája. Komolyan és sok jóindulattal elemezte végig tavaly nyári hulladékgazdálkodási stratégiánkat[1], hálásak vagyunk gyakorlatias javaslataiért. Arról kérdeztük, mi várható a közeljövőben a hulladékok szelektív gyűjtése és hasznosítása terén hazánkban.

Négy és fél millió szelektáló magyar?

szelektv_120Hány ember gyűjt szelektíven? Hogy áll a lakossági hulladék hasznosítása? Mennyi csomagolás kerül vissza a lakosságtól? Teljesül-e az EU által elvárt hasznosítási arány? Valahogy nem stimmelnek az adatok, amelyek vékony sugárban csordogálnak a minisztériumból és a koordináló szervezetektől. Nekünk mindig más számok jönnek ki. Tessék kapaszkodni, becslések, spekulációk és számok következnek!

Hatvani amatőrök

hatvan_keret1Mikor a komposztálás szóba kerül, mindig komoly szakmai utasítások közé csomagolják a gyakorlati tevékenységet. Leírják, mit lehet és mit nem a komposztálóra tenni, hogyan, hányszor kell forgatni, mire kell vigyázni és mit kell feltétlenül megcsinálni. A szánkba rágják, hogy mennyi az optimális foszfor-nitrogén arány, nedvességtartalom és így tovább...
Annyit beszélnek róla, hogy az ember fia a végére már teljesen elbizonytalanodik a kom­posztálással kapcsolatban. De mi történik, ha az apjára, nagyapjára hallgat és előveszi józanabbik eszét?

Oldalak