Van, hogy egy fotó többet ér ezer szónál

2011-ben Antoine Repessé fotós elhatározta, hogy egy ideig nem dobja ki újrahasznosítható „szemetét”. Négy évvel később igazán ütős, #365 Unpacked címet viselő fotósorozatában örökítette meg a végeredményt.
2011-ben Antoine Repessé fotós elhatározta, hogy egy ideig nem dobja ki újrahasznosítható „szemetét”. Négy évvel később igazán ütős, #365 Unpacked címet viselő fotósorozatában örökítette meg a végeredményt.
Az én életemben sosem volt jelentős része a vízparti időtöltésnek vagy a napozásnak, de én már úgy szocializálódtam, hogy ha jön a bikiniszezon (= nyár), akkor jönnie kell az új bikininek is, követni kell a trendeket. 2017-ben a bikinitest kifejezéssel a női portáloknál is egyre óvatosabban bánunk a – szerencsére – egyre erősödő testpozitív mozgalmak miatt. Az olcsó anyagból készült, egynyári fürdőruhákról pedig a tudatos divat egyik terjesztőjeként beszéllek le benneteket. – írja Mengyán Eszter a vous.hu-n.
Egy régió – egy szolgáltató, ez az alapelve az áprilistól fokozatosan bevezetésre kerülő regionális hulladékbegyűjtési rendszernek. Az NHKV Zrt. célja, hogy országszerte egységes és arányos hulladékszállítási szolgáltatás alakuljon ki, és év végére lehetőleg mindenhol bevezetésre kerüljön a szelektív hulladékgyűjtés. A rendszer bevezetésének következményeként ugyanakkor csökken a szolgáltatók száma, és kérdés, mi lesz a sorsa ezeknek a cégeknek – írja a Pesti Srácok.
A múltheti Hegyvidék Napokon mutatta be a több mint öt éve működő Felelős Gasztrohős Alapítvány azokat az alapanyagokat, amikkel simán kiválthatjuk a trendi „superfoodnak” kikiáltott ételeket, mint például a chia mag, a quinoa vagy a kesudió. De megtudhattuk azt is, hogy mit és hol érdemes keresni az országon belül. Kőfaragó Annának köszönhetően pedig az egészről szórakoztató, szuperhősös infografikák is készültek, melyeken minden információ megtalálható az alapanyagok pozitív hatásain át a beszerzésig.
Megérkezett a tavasz, és vele együtt a kiránduló idő! Töltsünk hát minél több időt a szabadban – és közben ne feledkezzünk el a környezetvédelemről sem. A napidoktor oldal gyűjtötte össze, hogy élvezhetjük a természetet azzal harmóniában.
A kislábnyom kampány a 2005-ben alakult GreenDependent Fenntartható Megoldások Egyesülete (GD) projektje, mely szervezet számos hazai környezetvédelmi szervezettel valósított már meg közös programokat.
A freegan (szeméthalászat) egyre kiterjedtebb mozgalom. Környezettudatos polgárok táplálkoznak kukából. Ön megtenné?
Nem megfelelő engedéllyel zajlott a szemétégetés a veresegyházi hulladéktelepen. A kormányhivatal közigazgatási eljárást indított.
Az amerikai szövetségi állam eszerint a jövőben Kínával közösen munkálkodik az üvegházhatást kiváltó gázok kibocsátásának korlátozásán. Donald Trump még semmit nem tweetelt az ügyben, de a véleménye borítékolható.
Az Önkéntes Környezettisztítók és Hulladékvadász.hu főszervezésével életre hívott kirándulással egybekötött szemétszedés eseményén körülbelül 100 zsáknyi szeméttel lett kevesebb Budapest egyik közkedvelt turisztikai helyszínén, a Gellért-hegyen.