Civilek

- Elnézést, meg tudná mondani, hogy mi lesz ezzel a maradékkal? – kérdeztem a szervezőket, amikor egy konferenciáról távozóban megpillantottam a kávészünetről megmaradt négy-öt tálca aprósüteményt. - Kidobjuk. Szokás szerint. – hangzott az egyértelmű, rutinos válasz. A következő pillanatban már egy tele szatyornyi pékárut cipeltem magammal. Megmentettem! – mosolyogtam mámorosan. Végül az aluljáróban az egész csomagot odaadtam egy „Ételre és az Életre” táblát szorongató férfinak, aki foghíjas mosollyal fogadta a szokatlanul bőséges vacsorát.

A Pázmándi Mesefalu egymással és a természettel összhangban élő emberek közössége. Hogy miért más, mint a többi közösség? Mert nem a megszokott módon alakul.

Székelydálya egy olyan falu, ahol még sok tekintetben működik az „ösztönös hulladékmegelőzés”. A dinnyehéjért sorban áll a disznó és a csirke, fel sem merül, hogy szemétlerakóban, vagy ne adj’ isten égetőben végezze. Hasonlóképpen van ez sok más anyagárammal is, megtalálják a helyüket a gazdaságban vagy a háztartásban. Felszabadító érzés így élni a mindennapjaimat a budapesti lét után, azzal együtt, hogy az ösztönösen takarékos életvitelhez sokszor nem társul tudatosság.

Mi a MÜSZI? A 80-as évek híres reklámján túl a Blaha Lujza téri Corvin Áruház legfelső emeletén működő Művelődési Szint rövidítése is ez. Az itt található műhelyében beszélgettem Laczkó Julival, aki Plastenka név alatt különféle csomagolóanyagokból készít szebbnél szebb táskákat.