Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 11 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nulla Hulladékos kiadvány

  • 2013. március 25.
  • Axi

Az Országos Nulla Hulladék Találkozót alkalmával elhangzott előadások összefoglalóját készítettük el online kiadvány formályában. A kétnapos találkozón Tagszervezetek és Nulla Hulladék Hálózati Tagok vettek részt. Komoly szakmai előadások, a nulla hulladékos tevékenységek könnyed elbeszélései, továbbá a közösségi rendszer újjáélesztését és fejlesztését szolgáló gyűlések, megbeszélések tették igazán tartalmassá ezt a hétvégét.

A kétnapos konferencia fő célja a Humusz Szövetség hálózatához tartozó civil szervezetek találkozója, véleménycseréje és szakmai kommunikációja volt. A szakmai kommunikáció elsősorban előadásokból és hozzá tartozó fórumbeszélgetésekből állt, amiket informális megbeszélések követtek. Az előadások témája minden esetben a hulladékkezelés – és azon belül is kiemelten a hulladékmegelőzés – valamint a társadalmi szervezetek lehetőségei voltak ebben a témában.
Az első nap a civil szervezetek helyi programjairól szóló beszámolókat lehetett meghallgatni. A szakmai előadások mindkét nap zajlottak: ezek egy-egy általánosan fontos témát jártak körbe.
Az előadásokból jelentős információhoz juthattak a megjelent szervezetek: tanulhattak egymás példáiból, esetleges hibáiból, olyan ismereteket kaptak, amikhez nem lehet mindig egyszerűen hozzájutni és amelyek segíthetik a mindennapi munkájukat – és természetesen mindezt felfűzve a nulla hulladék koncepcióra.

Az elhangzott előadások beszámolóiból online kiadványt állítottunk össze.
Az online kiadvány letölthető ITT>>

A program a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósult meg.