Takács-Sánta András humánökológus, az ELTE docense, a helyi ökoközösségeket segítő Kisközösségi Program szakmai vezetője, bő huszonöt éve foglalkozik hivatásszerűen az ökológiai válsággal és a kiútlehetőségekkel – tudhatjuk meg a fülszövegből. Takács-Sánta András, aki minden szeptemberben újabb humánökológia tanfolyamot indít a Humusz Házban, több könyvet is írt, ám legújabb, a Világeleje címmel megjelent műve minden korábbinál nagyobbat szólt. A megjelenés óta számtalan könyvbemutatót tartott, podcastbeszélgetésen vett részt, és rengeteg médium beszámolt a könyvről. Talán azért is, mert viszonylag rövid és könnyen befogadható mű, ami egy olyan témában fogalmaz meg pozitív (ugyanakkor a tudomány talaján álló, nem indokolatlanul optimista) üzenetet, amellyel kapcsolatban sokszor találkozhatunk világvégét kikiáltókkal. Az alábbiakban rövidebb szemelvényeket közlünk a könyvből a szerző hozzájárulásával, és ezzel is szeretnénk mindenkit a teljes könyv elolvasására buzdítani!

A technika csodálatos – és rémisztő

„[...] Nem mellesleg napjaink hi-techjének önmagában is hatalmas az ökolábnyoma. Csak egyetlen példa. Bármelyik elektronikus kütyünk előállításához először is a világ számos különböző pontján kell nyersanyagokat kitermelni. Ezután rengeteg fosszilis energiaforrás szükséges ahhoz, hogy e nyersanyagokat egy helyre szállítsuk a gyártáshoz – majd pedig ahhoz is, hogy a késztermékeket eljuttassuk a vásárlókhoz. Életciklusuk végén pedig veszélyes hulladékká válnak ezek az eszközök.

A technika tehát gyakran méltó a csodálatra – ám sohasem a kritikátlan csodálatra. Az ember leglényegéhez tartozik: elképzelhetetlenek vagyunk valamiféle technika nélkül. A kérdés csak az, hogy milyen az a technika, amelyik nem rémisztő, nem pusztító, amelyik beleillik egy ökologikus civilizációba.

Röviden így válaszolhatunk: bizonyosan kisebb léptékű és kevésbé központosított, mint napjaink uralkodó technikája. Emellett demokratikusabb is: sokak számára elérhető, hozzáférhető. És természetesen nem akarunk visszamenni a kőbaltáig és a szakócáig – ám a hi-techet csak kiskanállal volna szabad adagolnunk, ha jót akarunk magunknak. Meg kellene találni a középutat: az egyszerű, de nagyszerű technológiák uralmának kora kellene következzen.”

Az ökologikus életmód lemondás is – de elsősorban mégsem az

„[...] Egyfelől nehezen vitatható, hogy a valóban ökologikus életmód legfőbb ismérve az önként vállalt egyszerűség. Vagyis csakugyan lemondunk egy sor megvásárolható termékről és szolgáltatásról lábnyomunk csökkentése érdekében.

Másfelől viszont gazdagodhat is az életünk éppen ezáltal. Ha kevesebbet fogyasztunk, kevesebb pénzt is kell keresünk, és így nemcsak a stressz-szintünket mérsékeljük jó eséllyel, hanem értékes időnk is fölszabadul. Amit aztán fordíthatunk a szeretteinkre, kirándulásra, a hobbinkra – vagy esetleg arra, hogy megerősödjön a kapcsolatunk a Felettünkvalóval. Azok, akik minduntalan csak az érem egyik oldalát, a lemondást láttatják, arról feledkeznek meg, hogy a piaci-fogyasztói társadalmunkban megszokott életmód valójában mennyire szegényes és csalárd: döntően a megvásárolható javaktól reméljük a jó életet, a boldogságunkat – ám rendszerint hiába. Az emberhez méltó élet lényegesen több ennél. Amit a lemondással nyerünk, az érem másik oldala, sokkal fényesebb.”

Nem ez a lehetséges világok legjobbika – mértékletesnek lenni jó

„[...] Piaci-fogyasztói civilizációnk falánk módon éli föl a természeti forrásokat, miközben ráadásul rengeteg szennyezéssel és hulladékkal is terheli a bolygót. Aligha kétséges, hogy ez már rövid távon is fenntarthatatlan: akár kényszerűen akár szándékosan, de mindenképp hamar vissza kell vennünk a világgazdaság teljesítményéből. Nyilván az volna a sokkal jobb megoldás, ha elébe mennénk a nagyobb katasztrófának, és saját akaratunkból lassítanánk. Így a legsürgetőbb feladatunk az ökológiai válság mérséklése érdekében alighanem az egy főre jutó termelés-fogyasztás visszafogása.

Nem mindegy azonban, hogyan viszonyulunk ehhez a változáshoz. Sokak szerint ez azzal járna, hogy emberek tömegei élnek rosszabbul, mint ma. Ám ez a vélekedés azon a téves előfeltevésen alapszik, hogy életminőségünk egyszerűen az elfogyasztott anyagi javak és az igénybevett szolgáltatások függvénye. A ma uralkodó, fogyasztói kultúra persze ezt sulykolja belénk, ám fontos volna mielőbb megszabadulunk ettől az életveszélyes tévhittől. Bizonyosan nem az a legjobb világ, ahol a legtöbbet fogyasztunk.

[...]

A fogyasztás visszafogása az egyén szintjén korántsem lenne fájdalmas és kínszenvedéssel teli. Sőt, alighanem megkönnyebbülést éreznénk inkább, mivel felszabadulnánk a tárgyak rabsága alól. [...] Nem leszünk többé az eszközeink eszközei, nem használnak el bennünket. Így pedig életünk minősége javul.

[...]

Kutatások hosszú sora bizonyítja hogy igen alacsonyan találjuk a fogyasztásnak azt a szintjét, ami fölött boldogságunk, az életünkkel való megelégedettségünk már sokkal inkább múlik más, nem kis részben lelki tényezőkön – leginkább azon, hogy milyen kapcsolatban vagyunk a Másikkal: a többi emberrel, a többi élőlénnyel, illetve a Felettünkvalóval.

[...]

Ne szégyenkezzünk hát amiatt, ha kicsi a házunk, feslett a ruhánk, ha öreg az autónk (vagy esetleg nincs is autónk) – ellenkezőleg: bátran lehetünk büszkék minderre! Ez igenis egyrészt azt mutatja, hogy jobban kíméljük a bolygónkat, mint mások, másrészt pedig – hacsak nem kényszerűen egyszerű életmódról van szó – arra is utalhat, hogy nem az anyagi gyarapodásra fordítjuk energiáink javát, hanem inkább arra, hogy emberi minőségünk javuljon.

Egy percig se legyenek illúzióink: ameddig az uralkodó társadalmi-gazdasági berendezkedés rákényszerít bennünket a pazarlásra, egyéni minimalizmusunk igen korlátozott eredményeket hozhat csupán.

Elsődleges feladatunk ezért egy mértékletes társadalmi rendszer felépítése, ami pedig lényegi szakítást jelent a fogyasztói civilizációval. Az új, ökologikus civilizáció legfőbb ismérve a mindent átszövő mértékletesség.”

Összpontosítsunk az igenekre, építsünk!

„[...] Szervizeket, javítóműhelyeket kell működtetnünk, hogy használati tárgyaink minél később váljanak hulladékká. Hasonló okokból fontos, hogy olyan helyeket is létrehozzunk, ahol bárki továbbadhatja fölöslegessé vált használati tárgyait: adományboltokat, használtcikk-üzleteket, bolhapiacokat és hasonlókat. A te hulladékod egy másik ember számára akár kincs is lehet."

Lépj ki a rendszerből!

„[...] Nekünk, akik kritikusak vagyunk a fennálló renddel, vagyis a piaci-fogyasztói civilizációval szemben, nem volna szabad támogatnunk azt – sem időnkkel, sem munkánkkal, sem pedig pénzünkkel. Egyrészt azért, hogy ne váljunk ellentmondásossá, és így hiteltelenné. Másrészt pedig azért, mert minél tovább szolgáljuk ezt a világpusztító civilizációt, annál tovább fog fönnmaradni. Mihamarabb ki kellene lépnünk belőle – olyan mértékben, amennyire ellenezzük.

Könnyű persze ezt mondani, megvalósítani annál nehezebb. Bizonyos fokig mi is foglyai vagyunk a rendszernek, akár tetszik, akár nem. Teljes mértékben nem is tudnánk kilépni belőle, hiszen képtelenség százszázalékosan elszigetelődni tőle – hacsak nem költözünk egy másik bolygóra. [...]

A rendszer egyes termékeit, szolgáltatásait még viszonylag könnyen elutasíthatjuk, ám ennél többre van szükség. Legtöbbünknek ki kellene lépnie jelenlegi társadalmi szerepéből, és egy újat kellene megalkotnia önmaga számára. Így pedig a rendszer nyújtotta biztos megélhetésünket kellene bizonytalanra cserélni – legalábbis kezdetben –, továbbá elfogadni, hogy ezentúl jó eséllyel kevesebb pénzzel kell megelégednünk. Ez bizony nem csekély bátorságot igényel, különösen ha valaki nem csak önmaga megélhetéséért felel."

Lépjünk hát mi is bátran a cselekvő remény útjára, olvassuk el ezt a kiváló könyvet, és fogadjuk meg a benne foglalt tanácsokat, hogy egy új, jobb világot építsünk – együtt, közösen!