Saláta - programajánló
„Tükörben a Világ” kiállítás és programsorozat

A FÖLD NAPJA alkalmából áprilisban Budapesten kerül megrendezésre a tavaly két ízben Brüsszelben is megrendezett „Tükörben a Világ” kiállítás és programsorozat.
A Magyar Vöröskereszt felhívása

A Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete „Közösségek segítése az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásban” címmel ingyenes önkéntes tréninget indít.
Felhívás ifjúsági cserén való részvételre

Résztvevőket és egy csoportvezetőt keresnek a 2013. június 10. és 20. között sorra kerülő nemzetközi programre (az utazási napok ezen felül számolandók). A Macedóniában megszervezésre kerülő cserére többek között Máltáról, Olaszországból, ill. Bulgáriából is érkeznek majd résztvevők.
REmese Kárpát-medencei Fiatal Tehetségek III. Találkozója

A természeti és kulturális környezet megóvását célzó négynapos rendezvénysorozat mindamellett, hogy teret ad a Magyarországgal szomszédos országokban (Románia, Szlovákia) élő magyar ajkú és hazai kreatív fiataloknak a szakmai találkozóra, azt is célul tűzte ki, hogy a környezetvédelmet, a népi hagyományaink motívumvilágát és a fenntarthatóságot új formába öntve – REmese Gyermekruhák bemutatása által – a lakosság és a sajtó figyelmébe ajánlja azt, mint megoldást a környezetvédelem problémáira, feladataira és a személyes felelősségvállalásra. Másfelől arra bátorítja a fiatal alkotókat, hogy olyan minőségi alkotásokat hozzanak létre a tárgyi és szellemi újrahasznosítás eszközével, amely új trendet alkot, és akár a nemzetközi gyermekdivat piacon is megállja a helyét. Ez esetben a program ideje alatt szervezett nyilvános divatbemutatók (Aréna Pláza), szakmai beszélgetések (Design Terminál) adnak egy impulzust a programban résztvevő fiataloknak.
Zöld Föld Ökofilmklub

Zöld Föld Ökofilmklub indul idén újra a DocuArt Filmművészeti Központban
Szakmai tanácskozás a tanyapedagógiáról

Mezőgazdálkodási gyakorlat a magyar iskolai oktatásban - a tanyapedagógia első évének tapasztalatai címmel tartanak szakmai tanácskozást február 4-én a Vidékfejlesztési Minisztérium épületének Darányi Ignác termében.
Meghívó az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet sajtótájékoztatójára

A Zöld Óvoda és Ökoiskola program kiszélesítésének a lehetősége - Svájci-Magyar Együttműködési Program társfinanszírozásával - nagy előrelépést jelent a magyarországi környezettudatos szemlélet terjesztésében. A program célja a környezettudatos szemléletváltás és életmód választásának elősegítése a fiatalok körében egy környezeti nevelési hálózat kialakítása által az országos és regionális ökoiskola és zöld óvoda forrásközpontok közreműködésével.
Adventi hangolódás a zöld gondolkodás jegyében

A Humusz Szövetség legújabb programajánlata: ökomikulás és zöld karácsony!
Varrj táskát molinóból!

Érdekel a kreatív hulladék-újrahasznosítás? Meglepnéd magad vagy egy ismerősödet saját készítésű, reklámmolinóból készült táskával? A TVE támogató tagjai számára ingyenes részvételi lehetőséget biztosít a Medence Csoport táskavarró workshopján. Még nem késő, jelentkezz!