Megelőzés

Őszi hulladékgyűjtés: rekordtermés

Bár az október 4-i hulladékgyűjtés négy órájából másfélben eső áztatta a hulladékgyűjtőket, az eredmények ismét jócskán felülmúlták a korábbiakat. Négy óra alatt mintegy három tonna veszélyes és újrahasznosítható hulladékot adtak le öt gyűjtőhelyen a dorogiak és környékbeliek. Pillepalackokat, papírt először gyűjtött a Dorogi Környezetvédők Egyesülete, ám ebből is összejött 590 kg. Veszélyeshulladék-gyűjtés hatodszor volt: az idei ősz eredményei még a 2003 tavaszán elérteket is jócskán meghaladták.

Galvániszap a Vénkertben

Tavaly decemberben néhány hajdúböszörményi lakos bejelentést tett egy, a város egyik kertvárosi részében lévő veszélyeshulladék-tárolóról. A családi házak között lévő telepen 174 db 220 literes hordóban összesen 26 tonna galvániszapot, 7 hordóban pedig összesen kb. 1 tonna transzformátorolajat tároltak, melyeket egy, azóta jogutód nélkül megszűnt cégnek kellett volna elszállítania megsemmisítésre. A böszörményi illetőségű vállalkozó a veszélyes anyagokat 8 éve (!) tárolta a lakókörnyezetben. A Greenpeace-szel együttműködő Hajdúböszörményi Ifjúsági Természetvédő Kör nyomására ez év elején felszámolták a tárolót. Tagszervezetünk beszámolója a történtekről.

Elbánó mű

Győr város közgyűlése nemrég úgy döntött, hogy Sashegyre regionális hulladékelbánó művet telepít. Az ?elbánó mű? csúnya szó, de nem mi, hanem a létesítmény reménybeni üzemeltetője (KOMSZOL Rt.) találta ki, feltehetően azért, hogy amíg lehet titkolja valós beruházási szándékot. Csak a bírósági eljárásban derült ki, hogy valójában egy komplex hulladéválogató-kezelő-lerakó készülődik, amely később helyet adna egy nagykapacitású égetőnek is.

Sziget születése

A múlt hónapban hirtelen felbukkantak Érd területén kicsiny kis szigetek. Egy sziget születése mindig örömteli hír, de ezúttal egyszerre 18 db született. Tervek szerint összesen 25 ponton lesznek majd a városban, a fennmaradó helyekről azonban még nem született döntés, de idővel mind megtalálja végleges helyét.

Varacskos

  • 2010. január 22.
  • graczek

„Gyűjts szelektíven, vagy kitapossuk a beledet!” Avagy megelégeltük a szemetelést és a szemétkedést, nincs tovább! Varacskolunk a morális ingoványban, hogy alternatívákat találjunk a megoldásra. Te mit ajánlasz?

Oldalak