Megelőzés
MAF Társadalmi Befektetések Díj pályázata
Az 5 éves múltra visszatekintő, hazai vállalatok és vállalati alapítványok számára kiírt MAF Társadalmi Befektetési Díj pályázatán az elmúlt évek során már közel 130 hazai, kiemelkedő vállalati támogatási program vett részt.
Már nem ketyeg a bomba a Hortobágyon
Véget ért a Hortobágyi Nemzeti Park szomszédságában lévő veszélyeshulladék-tároló felszámolása Balmazújváros-Lászlóházán, illetve a debreceni Határ úti telephelyen. A környezetvédők szerint probléma, hogy nem érvényesül maradéktalanul a szennyező fizet elve.
Amíg ezt olvassa, tíz gyerek halt szomjan
A világnépesség robbanásszerű növekedése ráadásul egyre nagyobb vízszükséglet-növekedést indukál. Ez a jövőben újabb hatalmas migrációs hullámot indíthat, hiszen az ivóvíz hiánya meg fogja követelni azt, hogy az emberek oda vándoroljanak, ahol a víz van. (Már a mostani menekültáradat mögött is a klímaváltozást látják kiváltó okként tudósok.) A vízháború pedig már elindult, még ha azt innen nem is mindig látjuk. 2025-re pedig több mint az emberiség ötöde, 1,8 milliárd ember él majd abszolút vízhiányos területen, és a Föld lakosságának a kétharmada számára jelenthet majd nehézséget a vízhez való hozzáférés.
Tápláló hajmosás tojással és ecettel
Ezt a receptet már nagyon rég használom és az egyik nagy kedvencem, elképesztő állagú lesz utána a hajam. Elsőre kicsit abszurdnak gondoltam, hogy üssek a fejemre egy tojást, de kipróbáltam és működik.
Reduce, reuse, recycle: regional policy and local actions
The website is dedicated to the Visegrad Fund Standard Grants Programme project won by Humusz. Project partners: ARNIKA - Program Toxické látky o odpady (Czech Republic), Poliski Klub Ekologiczny w Krakowie Kolo Miejskie w Gliwicach (Poland) and SOSNA o.z. (Slovakia). All information and related material is available here. Check out for updates!
Mérgeket halmoznak testükben a tengeri csúcsragadozók
Veszélyben a cápák és kardszárnyú delfinek: hosszú életük során szöveteik megtelnek méreganyagokkal.
Garázsvásár és Szomszédünnep a Humusznál!
2016. július 9-én garázsvásárral egybekötött szomszédünnepet rendezünk! Szeretettel várunk mindenkit a környékről és nemkörnyékről egyaránt, aki nem kidobni szeretné a számára már nem kellő tárgyakat, hanem inkább az újrahasználat eme módját választaná! Egy jó garázsvásár vásárlók nélkül azonban fabatkát sem ér, így ha nem a "tulsokcuccodtól" szeretnél így megválni, hanem gazdaságosan szeretnéd megoldani a beszerzést, akkor is itt a helyed! :) A klasszikus garázsvásáron kívül azonban humuszos programokkal is várunk! Aki a kerületből jön, a kollégák által készített sütit is kap! :)
Nem titkolt célunk ugyanis egy amolyan szomszédünnep jellegű dzsembori szervezése, ahol környezettudatos életformát a gyakorlati oldaláról mutathatjuk be, így lehetőség lesz a Humusz Szövetséget megismerni amolyan "backstage" túra keretében, hulladékos vagy egyéb "zöld" kérdéseidre a személyes lakossági tanácsadáson kaphatsz választ és kipróbálhatod szemléletformáló játékainkat is. A lurkókat kézműves foglalkozással várjuk. Read more about Garázsvásár és Szomszédünnep a Humusznál!
Zöld Kalandozás a lakberendezés témája körül
A tavalyi Zöld Kalandozások szervezésekor már belefutottunk a témába, amiről kiderült, messze nem olyan egyszerű és egyértelmű, mint amilyennek elsőre tűnhet, így nem is találtunk dedikáltan környezettudatos lakberendezőt. Nem adtuk fel azonban, mert szerintünk (és szerintetek is :) ) ez igenis fontos téma, ezért idén inkább több szakmabelit hívunk meg beszélgetni: létezik-e egyáltalán környezettudatos lakberendezés?
a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság filmpályázata
Lezajlott az NHI filmpályázat döntő zsűrizése és átadták a díjakat a legjobb, legkreatívabb filmek készítőinek kedden Budapesten, az Anker Klubban. A megmérettetés keretében a pályázóktól azt kértük, „fordítsák le” a mindennapok nyelvére, mit takar számukra a környezettudatosság fogalma. A Filmpályázatunkra összesen 81 kisfilm érkezett be.