Akár tízszer környezetszennyezőbb lehet repülővel utazni mint vonattal

Valószínűleg nem sokat tudnak mesélni a hulladék újrahasznosításról és a környezetbarát anyagokról, pláne a termékek fenntartható életciklusáról, mégis, nagyon inspiráló lehet számunkra az, amilyen hozzáállással és kreativitással közelítik meg a hétköznapi dolgokat. Sőt, az is kiderülhet, hogy az elavultnak vélt házvezetési alapelvek, bár nem rendelkeznek az új környezetvédelmi technológiákkal, valójában a legzöldebb háztartásvezetést rejtik!
Néhány hete publikálta a The Lancet azt az átfogó jelentését, amely 2019 klimatikus történéseinek viszonylatában vizsgálja a Föld lakosságának egészségügyi tényezőit és annak alakulását. A munkába - melyet a Lancet Visszaszámlálásnak neveztek el - 35 tudományos, a témával foglalkozó szervezet eredményeit vonták be.
A magyarok karácsonyi szokásairól készült felmérés szerint legtöbben 10 – 50 ezer forint között költöttek ajándékokra.
Az Európai Unióban évente keletkező hulladék legfőbb forrása az építőipar: az építésből és bontásból származó hulladék a legfrissebb, 2014-es adatok szerint az összes hulladék 34,7 százalékát teszi ki, bár ez az arány jelentős mértékben változik országonként – Ausztriában 72,1, Magyarországon 20,7, míg Svédországban 5,3 százalék.
A Pejo 3000 nevű olasz sípályán január elejétől betiltják a műanyagpalackok, zacskók, evőeszközök és szívószálak használatát, miután egy közeli gleccser jegében jelentős mennyiségű mikroműanyagot találtak. Nem biztos, hogy ez magán a problémán sokat segít, a Milánói Egyetem kutatása szerint a műanyagszennyezés legnagyobb része a műszálas ruhákból származik.
A Természetvédelmi Világalap (WWF) egyik új tanulmánya szerint kb. 20 kiló mikroműanyagot fogyaszt el egy ember élete során, ami nagyjából két nagyméretű kukának felel meg.