GOMBoltad volna?

Egy hely, ahol jó lenni. Három lelkes ember, 27 négyzetméter, ezernyi ötlet, ugyanannyi gomb. A Gomb kerek: a bizalmat bizalommal, a törődést törődéssel hálálja meg.
Egy hely, ahol jó lenni. Három lelkes ember, 27 négyzetméter, ezernyi ötlet, ugyanannyi gomb. A Gomb kerek: a bizalmat bizalommal, a törődést törődéssel hálálja meg.
Június elején belepillantottam egy közösségi kerékpárműhely működésébe, és ezzel – remélem – a jövőbe is. Adrian kalauzolt, aki a szervíznek, de a hazai nemnövekedés-mozgalomnak is az egyik kulcsfigurája.
A Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával idén sikerült megszerveznünk az I. Országos Nulla Hulladék Találkozót, amelynek helyszínéül egy velencei gyermek és ifjúsági ház szolgált. A kétnapos találkozón Tagszervezetek és Nulla Hulladék Hálózati Tagok vettek részt. Komoly szakmai előadások, a nulla hulladékos tevékenységek könnyed elbeszélései, továbbá a közösségi rendszer újjáélesztését és fejlesztését szolgáló gyűlések, megbeszélések tették igazán tartalmassá ezt a hétvégét.
Az egyetemi évek alatt rengeteg tankönyv és jegyzet
fordul meg a hallgatók kezei között, melyeket csak nagyon költségesen, illetve
ismerősök közvetítésével lehet beszerezni kedvezőbb áron, s a tanulmányaik
folyamán részben feleslegessé válnak. A Szent István Egyetem zöld civil
szervezete, a GATE Zöld Klub már lassan egy évtizede szervezi meg a
Tankönybörzét mely összehozza az eladni vágyó, illetve a jegyzeteket kereső
hallgatókat. Minden évben növekvő számú jegyzet érkezik be, az elmúlt években
már közel 300 jegyzetet kínáltak eladásra, amelyek jórészt gazdára is találtak.
2012. október 10-e a komposztálás ünnepnapja, ünnepeld idén is velünk! A komposztalj.hu honlapon sok ötlettel segítünk óvodák, iskolák, civil szervezetek és informális közösségek számára, hogy ezt hogyan teheted meg: a komposztkas készítéstől a befőttesüveges kísérleten keresztül a kiskerti komposzt-nyílt nap szervezéséig számtalan módon kiveheted a részed az ünnepből.
Ha úgy érzed, hogy egy ország „fejlődésének” nem a szeméttermelés növekedésében kellene megmutatkoznia, az Azori-szigeteki nyaralás helyett beéred a Bakonnyal, ha jobb szereted a plázákon kívüli életet, itt a helyed köztünk! Komolyan gondolod? Tényleg? Akkor csatlakozz a www.humusz.hu/onkentes oldalon!
Délutáni forgatag a Humusz Ház kertjében 2012. szeptember 14-én. Azt már tudjuk, hogy hogyan lehet a városban komposztálni és ezzel hogyan csökkenthető a háztartásai hulladékunk mennyisége...Ha szeretnél újabb tippeket, ismereteket a hulladékmegelőzésről, akkor itt a helyed!
Amikor túl sok az adminisztráció és nem bírunk tovább a monitor előtt roskadni, akkor kimegyünk a kertbe és mit látunk...A kertünk
gyönyörű, a téglajárdánk végre fű nélkül maradt. A virágok illatoznak, az
ágyásokon látszik a szorgos kezek munkája, a madarak csicseregnek, a nap süt.