Megelőzés

A járvány alatt is nőtt a környezetbarát csomagolóeszközök iránti kereslet

  • 2021. január 28.
  • Andi

A koronavírus járvány minden korábbinál nagyobb kihívás elé állította a vendéglátóipari vállalkozásokat. Az éttermek számára a házhozszállítás, illetve az elviteles értékesítés jelentette és jelenti még ma is a működés lehetséges módját, ezért a készételek csomagolására alkalmas dobozok iránti igény jelentősen nőtt. Az Indepack Kft. 2020-as évi eladási adatai szerint stabil növekedést mutatott a környezetbarát csomagolóeszközök iránti kereslet is, vagyis a környezettudatos szemléletű éttermek továbbra is kitartottak a zöld termékek mellett.

(Örök)zöld gyerekkönyvek

  • 2021. január 24.
  • Viktor

A személyiségfejlesztés fontos részeként a szűkebb és tágabb környezet ismeretére való nevelés totyogó korban megkezdődik, miközben a gyerekek megtanulják belakni otthonukat. Ennek jegyében a világ működésének szabályai, határai az emberek és élőlények megismerése, valamint a hozzájuk való viszonyulási formák megtanulása során rögzülnek és válnak természetessé. E tanulási folyamatot a gyermekmondókák, énekek, versek és a mesék gazdag világa erősíti. Azonban környezetünk drasztikus változásai, az ember és a természet közötti összhang megbomlása joggal növelték meg az elmúlt években a kimondottan környezettudatos nevelést is célzó gyerekkönyvek szükségességét. 

Megmenteni az egyetlen otthonunkat: a Dalai Láma és Greta Thunberg közösen buzdít valódi cselekvésre

  • 2021. január 21.
  • Viktor

Több neves szakértő mellett a Mind & Life Institute január 10-i, kontinenseken átívelő online találkozójának két kiemelt résztvevője a 85 éves vallási vezető és az éppen év elején 18-ik születésnapját betöltő, svéd aktivista lány volt.

Lehetne fenntarthatóbb a kávénk

  • 2021. január 12.
  • Enikő
Súlyarányosan nézve a kávé az egyik legkevésbé fenntartható módon előállítható élelmiszer, annyi szén-dioxidot termel, mint a sajt, szénlábnyoma pedig fele az egyik leginkább környezetszennyező élelemnek, a marhahúsnak. Egy eszpresszó szénlábnyomát 0,28-ról akár 0,06 kilogrammra lehetne csökkenteni brit kutatók szerint.

Elemek és akkumulátorok: irányelv helyett a jövőben uniós rendelet jön

  • 2021. január 12.
  • Enikő

Még december elején tette közzé az Európai Bizottság az unió új elem és akkumulátor és hulladékai szabályozásának új tervezetét. A jövőben irányelv helyett közvetlenül alkalmazandó rendeleti forma lenne, a hordozható elemeknél és akkumulátoroknál 2025-re legalább 65%-os, 2030-ra 70%-os gyűjtés kötelezettségével. A hordozható, de eddig iparinak minősülő ipari szerszám és az elektromos jármű akkumulátorok besorolását is igyekszik a rendelet rendezni.

Oldalak