Kávézaccot a hütőbe, kertbe, szappanba!

A kávézaccot a legtöbben egyszerűen kidobják, pedig rengeteg módon hasznosítható, mutatjuk is, hogyan.
A kávézaccot a legtöbben egyszerűen kidobják, pedig rengeteg módon hasznosítható, mutatjuk is, hogyan.
A tömegturizmus elterjedésével sajnos egyre gyakrabban találkozni az utazók felelőtlen viselkedésével és a természetre, kultúrára és helyi gazdaságra gyakorolt negatív hatásokkal. szinte naponta olvasni elkeserítő híreket. A közelmúlt egyik ilyen fejleménye, hogy a hatóságok kénytelenek voltak átmenetileg lezárni Thaiföld talán leghíresebb strandját a látogatók pusztítása miatt. De a legelkeserítőbbek az olyan történetek, mint amikor egy bébi delfint fogdostak halálra szelfiző turisták.
Van pár dolog, amit a minimalizmus örökre és visszavonhatatlanul elvesz tőled. Soha nem kapod vissza. Vegyünk egy mély levegőt, nézzük meg ezeket, és szertartásosan mondjunk búcsút nekik.
A PLOS ONE tudományos folyóiratban megjelent tanulmányukban a szakemberek amerikai adatbázisok alapján úgy becsülték, hogy 2007 és 2014 között az amerikai fogyasztók naponta 150 ezer tonna élelmiszert pazaroltak el. Kiszámolták, hogy az így kidobott élelmiszer előállításához 12 millió négyzetkilométer termőterületre és 16 ezer milliárd liter öntözővízre volt szükség.
Tóth Andrea szerint nem ördögtől való a pelenka és a női betét mosása és van élet palackos víz nélkül. Az egyszer használatos termékek luxusáról nem anyagi megfontolásból mondott le.
Szövetség jött létre a zöldebb vendéglátásért: a No Plastic Fantastic szerint minden rendezvény és vendéglátóegység lehetne műanyagmentes.
Csomagolásmentes május! elnevezéssel egész hónapos eseményt hirdet a JÖN Alapítvány és a Háztartásom Hulladék Nélkül háziasszonya, Tóth Andi. A szemléletformáló esemény célja, hogy felhívja a figyelmet a háztartásokban keletkező hulladékok problémájára és a megelőzés jelentőségére. Csatlakozz Te is!
A SimpliCity Fesztivál a rend, a tudatosság, a harmónia, a felelősségvállalás rendezvénye, ahol nem mellesleg egy deka szemetet sem termelnek.
Magyarország és talán a világ első fesztiválja, ahol megtapasztalhatod, hogyan teheted teljesebbé az életed kevesebbel és hogyan legyél egyszerűen jól.
Neked szó, ha szeretnéd egyszerűsíteni az életedet, ha mindennapjaid céltalannak érzed és nem tudod, hogyan szabadulj ki a mókuskerékből, ha szeretnél egy boldog, kiegyensúlyozott életet a gyerekeidnek.
Elhozzák Neked a legmenőbb bloggereket, gondolkodókat, akik megélik a tudatos és az egyszerű élet hétköznapi boldogságát. A fesztiválon személyes történeteket, példákat, praktikus tanácsokat hallhatsz arról, hogy hogyan egyszerűsíts, lassíts, hogyan élj jólétben, és jól-létben.
Neked szól a fesztivál, ha…
Avagy miért jó környezetünknek, a gazdaságnak, ha a szabálytalan gyümölcsöt és zöldséget választjuk?
Tele van a szekrény 5 éve fel nem vett ruhákkal, a játékok ledőlnek a gyerekszoba polcairól, a konyhai fiókok nem záródnak a kacatoktól? Túl sok dolgot halmozunk fel feleslegesen, ezek nagyrésze egyszerhasználatos. Vannak, akik azt vallják, ha kevesebb tárgyat birtoklunk, azzal időt, energiát és pénzt takarítunk meg. Magyarország első minimalista életmód fesztiválján bárki megtapasztalhatja, hogyan teheti teljesebbé az életét kevesebbel. A SIMPLICITY FESZTIVÁL Budapest első hulladékmentes rendezvénye is lesz, június 2-án, A Grundon.