Civilek
Idén is együtt komposztálhattunk a fővárosi iskolákkal és óvodákkal!:)

A pályázat keretében fővárosi oktatási intézményeket – iskolákat és
óvodákat – láttunk el egyenként két darab komposztkerettel, illetve az
ott dolgozó felelősök (pedagógusok, gondnokok) vettek részt a
komposztkeretek helyes üzemeltetéséről szóló interaktív előadáson,
illetve a környezeti neveléssel foglalkozó pedagógusok számára
tartottunk módszertani képzést.
Cipősdoboz helyett

Olyan működőképes vállalati gyakorlatokat kívánunk megosztani veletek, amelyek megfelelnek a Humusz hulladékmegelőzési és -csökkentési alapelveinek. Igen, ez itt a reklám helye!
Fáj a szék lába?

Bútoraink bosszantó sérüléseit saját kezűleg is kijavíthatjuk, ha ismerjük a javításuk fogásait, és szerszámaink is vannak. Értékesebb régi bútordarabjainkat viszont inkább bízzuk műbútorasztalosra.
Ökoiskola nyílt nap a Humusz Házban

A program az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) Zöld Óvoda-,
Ökoiskola programok kiszélesítése című projektjének keretében valósul meg,
melynek célja a gyerekek, diákok környezettudatosságának erősítése, a
környezeti nevelési tevékenységek színvonalának növekedése és a Natura 2000 területek ismertségének növelése.
Jelentkezési határidő: 2014. május 23. (12.00 óra)
Oktatás és komposztálás?!

Az idei évben is népszerű volt a Fővárosi Önkormányzat által támogatott komposztos programunk, ahol számos óvoda és iskola pedagógusa és munkatársa szerezhetett elméleti és gyakorlati ismereteket a komposztálás témakörében.
Zöld Óvoda nyílt nap a Humusz Házban

A program az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) Zöld Óvoda-, Ökoiskola programok kiszélesítése c. projektjének keretében valósul meg, melynek célja a gyerekek, diákok környezettudatosságának erősítése, a környezeti nevelési tevékenységek színvonalának növekedése és a Natura 2000 területek ismertségének növelése.
Jelentkezési határidő: 2014. május 23. (12.00 óra)
Bolhapalota

A főváros közepén sétálva akadt meg a szemem egy kirakaton, az üzlet ugyanis „echte csodabolt”-ként hirdette magát. Utánajártam, vajon vannak-e még csodák.
Humusz ajánló - érdekes kiadványok, holnapok
Mosható pelenka? Kevesebb szemét!

Több ezer kiló hulladék keletkezik egyetlen gyerek után, amíg szobatisztává válik! Elgondolkodtató.