Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 5 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Fáj a szék lába?

Év: 
2013
Szám: 
Tél

Bútoraink bosszantó sérüléseit saját kezűleg is kijavíthatjuk, ha ismerjük a javításuk fogásait, és szerszámaink is vannak. Értékesebb régi bútordarabjainkat viszont inkább bízzuk műbútorasztalosra.

A bútordaraboknál gyakori az ajtók pántjainak kilazulása, ill. önbehúzó funkciójuk megszűnése. Az ajtók hibáját a pántokat felfogó csavarfészkek kiporladása okozhatja. Ha a pánt még egyébként  hibátlanul működik, akkor a kitágult lyukakat kell beragasztott keményfa betéttel „kifoltozni”, majd ezt követő előfúrás után újra visszacsavarozható a laza pánt. Ha viszont maga a pánt hibásodott meg, akkor ajánlatos új darabra cserélni.

A régebbi bútorok ajtóin a rúdzárak takarólécei is idővel kilazulhatnak, ezeket pedig ugyancsak a felfogó csavarjaik furatába ragasztott vékony farudakkal lehet „megszilárdítani”. Ilyen esetekben érdemes a rúdzár szerkezetét, továbbá az alsófelső zárlemezek állapotát is átvizsgálni, megerősíteni, és magát a szekrényt is vízszintbe állítani, ami előfeltétele az  ajtók ideális záródásának, a rúdzárak akadálymentes működésének, egyben megkíméli a pántokat a feszüléstől. Nem ritka eset ajtóknál a túlnyitás miatt bekövetkező pántfészek-kitöredezés. Ezek általában a gyengébb minőségű alapanyagoknál következhetnek be. Ha a fészek széle kagylósan törik ki, akkor a morzsalékos részek eltávolítása után erős diszperziós faragasztóval még visszaragaszthatók a helyükre, de a javításhoz az ajtót le kell szerelni a helyéről, és a kiszakadt részt ragasztóval, pontosan a helyére illesztve, préselve kell rögzíteni. E célra akár kétkomponensű ragasztó is megfelel. Ha viszont a kitöredezett darabok hiányosak, akkor előnyösebb a hiányzó részek pótlásához és a ragasztáshoz kétalkotós gyurmaragasztót használni. Ez az anyag elég képlékeny a beilleszthető darabok visszaragasztására és a hiányzó részek pótlására is. A felesleges anyagrészek kötés után lemunkálhatók. A javítás a világos anyag miatt látszani fog, viszont a kötés szilárdsága tartós lesz.

A sík felületek különféle méretű sérülése is elég gyakori. Ezeknek esetenként még a laminált felületek sem képesek ellenállni. A mélyebb és szélesebb karcokat – ragszalaggal   körülhatárolva – pákával megolvasztott kemény javítóviasszal lehet feltölteni. A viasz gyorsan kikeményedik, a feleslege éles pengével lehántolható, majd nagyon finom polírpapírral és pasztával kifényesíthetô a javítás helye. A ragszalag meggátolja, hogy a sérült rész melletti felületek sérüljenek, ám az eltávolítása után ajánlott a javított rész felületét összepolírozni az eredeti bevonattal. Sekélyebb karcok esetén a felsértett laminált dekor réteget vagy színfurnér felületet elég – tisztítást követően – színtelen akril lakkal feltölteni, majd szintbe csiszolás után átfényezni. A javított részt most is vékony ragasztószalaggal érdemes körbefogni, hogy a szintbe munkáláskor ne sérüljön az eredeti bevonat.

karcolások javítása
A nehéz tárgyak leejtése a fafurnér felületeken benyomódásokat, a lamináltakon  pedig esetleg a bevonat kitörését okozhatja. Az ilyen sérüléseket a mélyedésbe olvasztott – és megfelelő színű – javítóviasszal vagy folyékony fával célszerû feltölteni, majd szintbe munkálás után polírozással, esetleg lakkozással lehet a javított rész fényét megközelítően vissza állítani. A külön féle javítóviaszoknak ugyan van lágy változata is, ezeket azonban csak olyan sekély sérülések korrigálásához ajánlott használni, amelyek nem túl mélyek és terjedelmesek, továbbá nincsenek gyakori használatnak kitéve, pl. bútorajtók frontján levő karcoknál vagy lapborítások sarokélein, illetve egyéb nem frekventált felületeken, ahol csak  esztétikailag kell a sérülést eltüntetni.

sérülés a bútoronjavított bútor

További hasznos tanácsok a témában, pl. a bútoralkatrészek élborításának javításáról, az Ezermester honlapján olvashatók.