Vidd Magaddal a Kedvencedet Dolgozni Nap 2014.

A Vidd Magaddal a Kedvencedet Dolgozni Nap véleményünk szerint nagyszerű kezdeményezés, hisz számtalan tanulmányt olvashatunk a házikedvencek nyugtató, stresszlevezető hatásáról - amit mi magunk saját bőrünkön tapasztalhatunk nap mint nap, hála Áfonyának, az ügyfélszolgálati asszisztensek gyöngyének, és Pankának, a professzionális komposztbevizsgálónknak.

A pályázat keretében fővárosi oktatási intézményeket – iskolákat és
óvodákat – láttunk el egyenként két darab komposztkerettel, illetve az
ott dolgozó felelősök (pedagógusok, gondnokok) vettek részt a
komposztkeretek helyes üzemeltetéséről szóló interaktív előadáson,
illetve a környezeti neveléssel foglalkozó pedagógusok számára
tartottunk módszertani képzést.
A program az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) Zöld Óvoda-,
Ökoiskola programok kiszélesítése című projektjének keretében valósul meg,
melynek célja a gyerekek, diákok környezettudatosságának erősítése, a
környezeti nevelési tevékenységek színvonalának növekedése és a Natura 2000 területek ismertségének növelése.
Az idei évben is népszerű volt a Fővárosi Önkormányzat által támogatott komposztos programunk, ahol számos óvoda és iskola pedagógusa és munkatársa szerezhetett elméleti és gyakorlati ismereteket a komposztálás témakörében.
A program az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) Zöld Óvoda-, Ökoiskola programok kiszélesítése c. projektjének keretében valósul meg, melynek célja a gyerekek, diákok környezettudatosságának erősítése, a környezeti nevelési tevékenységek színvonalának növekedése és a Natura 2000 területek ismertségének növelése.