Csatlakozz a Humuszhoz!

Bizony, 16 éves fennállásunk alatt rengetegen ismerték
meg a Humuszt, s időközben számtalan kölcsönös kapcsolat, együttműködés is kialakult. Vannak, akik az idejükkel
és/vagy pénzükkel támogatnak, vannak informális és formális együttműködéseink, szervezeti és magánszemély
partnereink. Egy szép nagy csapat formálódik a Humusz
elvei és céljai mentén, és ez mindannyiunknak erőt ad.

Több, mint 60 civil szervezet, köztük a Humusz Szövetség is tiltakozik az alapvető jogok biztosáról szóló törvényjavaslat ellen, amely fel kívánja számolni az Alaptörvényben még önálló felelősséggel és legitimációval felruházott jövő nemzedékek helyettes biztosa eljárási lehetőségeit.
…
Gyeregyalog.hu Egyesület gesztorálásával megkezdte munkáját
az egyesület tagjaiból 2010 tavaszán alakult Dél-Dunántúli
Ökoturisztikai Klaszter.
Hogy nagy lépés a
társadalomnak? Öt éven belül megtudjuk. Tavaly decemberi
ülésükön Tordas képviselői elfogadták a Fejér-megyei
település Nulla Hulladék programját, amely 2016-ig fogalmaz meg
ajánlásokat bevezetendő intézkedésekre. Cél a kommunális
hulladék legalább 30%-os csökkenése.
Meg
lehet-e szervezni a komposztálást egy kollégiumban? Miért is ne?!
Egy egyetemi kollégiumban már sikerült is.